Tisztelt Lelkiatya! A héten voltam gyónni, engesztelésként többek között 3 „lemondást” jelöltek meg. Eddig egy este lemondtam a szokásos esti szórakozásról, hogy helyette inkább a páromnak segítsek, dolgozzak, majd a Bibliát olvassam. Aztán lemondtam egy kis pénzről mások javára. Aztán pedig a reggeli hosszas alvásról, hogy hétköznap szentmisére menjek. Tervezek még mást is. Időközben egy számomra kedves dolog hirtelen éppen leárazásra került. Vajon Isten azt várja tőlem, hogy erről a ritka alkalomról is mondjak le?
Kedves Levélíró! Nagy örömmel olvastam a levelét! Örülök, hogy a gyónása után azonnal ilyen szép, a szeretet és az imádság érdekében tett lemondásokat vállalt! Mivel megtette az elégtételként kapott három lemondást, nincs kötelezve arra, hogy még egyet vállaljon. Ilyen szempontból megveheti a szóban forgó leárazott dolgot.
Persze esetleg más szempontból el lehet rajta gondolkodni, hogy – a gyónástól függetlenül – helyes-e megvenni az illető dolgot. Istennek tetsző-e, vagy azt az összeget másra kellene fordítani.