Az esemény egy különleges templomlátogatási program, amelyet már öt éve szerveznek meg minden évben Detroitban, részben azért, hogy szélesebb közönség is megismerkedjen az adott templom liturgikus hagyományaival, részben pedig pénzgyűjtő akció is a templom és közössége javára.
A metsző szél és a jégeső ellenére is rengetegen vettek részt a misén és a hozzá kapcsolódó rendezvényen, amelyen jelen volt Donald F. Hanchon, Detroit segédpüspöke. Magyarországot Bencsik Zita chicagói főkonzul képviselte. Egy évekkel ezelőtti hasonló rendezvényről az ABC televíziós csatorna is beszámolt:
Hanchon püspök, aki mandolint is vitt a szertartásra és azzal kísérte énekét, az MTI-nek telefonon azt mondta: „különösen szívmelengető”, hogy milyen sok önkéntes segítette az eseményt, ez hozzájárul a hit és a közösségek összetartozásának erősítéséhez. Kincsként őrzött emlék, hogy 1974-ben Mindszenty József prímás is meglátogatta a templomot, a látogatásról készült fényképeket szinte ereklyeként őrzik – hívta fel a figyelmet a püspök.
Kiss Barnabás ferences atya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 400–500 család jár rendszeresen ebbe a templomba, de a támogatók köre még ennél is nagyobb. „Még azok is támogatnak bennünket, akik pedig már elköltöztek Detroitból, illetve Michigan államból” – tette hozzá. Elmondta, hogy vasárnaponként két misét mutatnak be: az egyiket angolul és magyarul, a másikat pedig csak magyarul. Hangsúlyozta: a lényeg nem a létszám, hanem az, hogy 1905 óta folyamatos Detroitban és környékén a magyar jelenlét és az egyházi szolgálat.
A Szent Kereszt magyar egyházközséget 1905-ben hozták létre az akkor még önálló – vagyis Detroithoz csak később kapcsolt – Delrayben, ahol a 19. század végétől négy hullámban telepedtek le magyarok. A kéttornyú, majdnem bazilika nagyságú Szent Kereszt Magyar Katolikus Templom alapkövét 1925-ben szentelték fel. Az épület ma műemléki védelem alatt áll. A pasztorációt Magyarországról Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök irányítja.
Forrás: Hirado.hu