Tisztelt Lelkiatya! Hónapok óta csak azon töprengek, hogy már huszonöt éves leszek, és félek, hogy nem kezdtem semmit az életemmel vagy eltékozoltam a lehetőségeimet. Tudom, hogy még fiatal vagyok, nem szabadna panaszkodnom. Az iskolában mindig jól teljesítettem, az elsők között voltam, aztán elmentem egyetemre, filozófiát végeztem, holott már akkor azon gondolkodtam, hogy mi értelme, de valahogy mégis végigcsináltam. Aztán végeztem az egyetemmel, és mivel pénzem nem volt, muszáj volt kijönnöm Németországba dolgozni. Itt állok huszonöt évesen, és fogalmam nincs, hogy mit kezdjek az életemmel. Még azt sem tudom, hogy mi szeretnék lenni. Hogyan jöhetnék rá erre?
Kedves Fiatal Testvérem! Nagyon örülök, hogy egyetemet végzett, mindig lelkiismeretesen tanult. Ez azt mutatja, hogy a maga részéről sok mindent megtett azért, hogy az élete értelmes, mások számára is hasznos lehessen.
Ahhoz, hogy megtalálja a sajátos hivatását, sokat segít, ha tud leereszkedni a lelke mélyére, és ott megérezni, meghallani, hogy Isten mire is szánja magát, milyen talentumokkal és célokkal látta el. Ahhoz hasonló ez, mint ahogyan egy tóban leülepszik a sokféle piszok, ami a vízben kavarog. A csendben, a mélyben az ember meg tudja hallani Isten kristálytiszta hangját. Felismeri azt, hogy milyennek alkotott. Ha valaki tulipánhagyma, akkor tulipánná kell lennie, ha tölgyfa hajtás, akkor tölgyfává. A hivatás felismerése ezt is jelenti, hogy meglátjuk, meghalljuk, mire teremtett engem az Isten.
Ezért javaslom, hogy menjen el egy-két lelkigyakorlatra, ahol el tud mélyülni. Javaslom, hogy keressen lelkivezetőt. A lelkivezető ismeri azt, akit kísér, látja az életét, de nincs benne abban a gödörben, abban a sötétségben, amelyben a vezetettje. Ezért nagyobb távlatban látja az illető életét, és sok esetben tud segíteni.
Ne annyira valamilyen csodás jelre várjon. Sokkal inkább figyelje Isten szelíd, csendes hangját, amely a csendben megszólal, amelyet segíthet meghallani a lelkivezető.
Miközben az útját keresi, próbáljon sok jót tenni! Tegyen jót szegényekkel, szenvedőkkel, családtagjaival! Ez is segíteni fogja abban, hogy megtalálja a helyes utat.