Muszáj volt elválnom

Tisztelt Lelkiatya! Nagyon szomorú vagyok, mert muszáj volt elválnom. A volt férjem kettős életet élt és olyan jól működő kapcsolatot tartott velem is, hogy még csak eszembe sem jutott, hogy megcsal. Egy éjszaka arra lettem figyelmes, hogy a telefonján ír és magas telefonszámlát csinált, majd egyszer meghallottam, hogy mást szólított „szerelemnek”, pedig engem is így hívott. Arról nem is beszélve, hogy eltűnt egy házra való pénz, s mikor mindezt számon kértem, az is kiderült, hogy a házunkat és így a gyerekek és az én életemet is veszélyeztette. Mindenképpen fel kellett bontsam papíron a házasságunkat, azaz beadtam a válást és megnyertem a házat is. Így ezzel megmentettem a saját és a gyerekeket illető részt, s egyedül rajta hajtották be a tartozását. Nem én és a gyerekek halmoztuk fel a tartozást. Hiszem, hogy Isten és Jézus sem így gondolta volna, hogy belemenjek abba, hogy a gyerekeim és jómagam is az utcára kerüljünk, csakis azért, hogy a híd alatt szerethessem továbbra is a férjemet. Mindemellett a szívem legmélyén talán sosem múlik el az iránta érzett szeretetem; jómagam sem tudom miért, pedig oly sok rosszat tett velem. A kérdésem az lenne: ebben az élethelyzetben járulhatok szentáldozáshoz?

Kedves Levélíró! Nagyon sajnálom mindazt, amit át kellett élnie a férje részéről. Az ő hűtlensége, a felelőtlen és önző viselkedése által számtalan sebet okozott Önnek. Isten áldja meg Önt azért, hogy most sincs Önben rosszakarat a férje iránt, sőt a lelke mélyén még most is szeretet, segítő szándék van a szívében iránta! (Muszáj volt elválnom.)

Édesanyai kötelessége volt, hogy mentse a gyermekei jövőjét, megmentse az otthonukat. Ennek sok esetben nincs más útja, mint a polgári válás. Helyesen cselekedett, hogy ezt a lépést megtette, miután látszott, hogy a férje nem tanúsít megbánást, nem tud, és nem akar változtatni az életvitelén. A polgári válás által az önök egyházi házassága nem szűnt meg. Az Ön hűségének most is van értéke Isten előtt. Az élet hosszú – lehet, hogy lesz egy olyan fordulata a férje életének, például egy súlyos betegség miatt, amikor valamilyen módon a segítségére lehet.

Amíg Ön egyedül él, addig nyugodtan áldozhat. Gyónja meg, ami a házassága szétesésében esetleg a maga felelőssége, amit ebben esetleg hibázott, és azután menjen bátran áldozni is. Amíg Ön egyedül él, addig a lelke mélyén őrzi a házastársához való tartozását, hűségét, és nyitott az esetleges újrakezdésre, a neki való segítésre is, ha az élet úgy hozza. Isten bőséges áldását kívánom Önnek, gyermekeinek, és imádkozom én is, hogy a férje visszataláljon a szeretet, a hit útjára!