Félő ikrek

Két orvos beszélget:
– Mit szól hozzá, hogy így megszaporodtak az ikerszülések?
– Miért csodálkozik ezen? Ilyen közbiztonság mellett nem csoda, hogy már az újszülöttek sem mernek egyedül a világra jönni.

Veszélyes utazás

Felszállás előtt a repülő utasai csodálkozva látják, hogy a kapitány egy vakvezető kutyával, fekete szemüvegben, fehér bottal botladozik a pilótafülke felé.
Először mindenki arra gondol, hogy biztos valami tréfáról van szó, de amikor elindul a gép, az utasok egyre nyugtalanabbá válnak. Gyorsan közeledik a repülőtér vége, a hangulat is egyre kétségbeesettebb. Mikor már csak néhány méter van hátra, az összes utas egy emberként felsikolt. Ám ekkor a gép hirtelen felemelkedik és megkezdi a repülést. Bent a pilótafülkében megszólal a másodpilóta:
– Tudja kapitány, mindig attól félek, egyszer későn kezdenek el sikoltozni az utasok, aztán mind meghalunk.

Úszni a boldogságban

– Jean, hozza a fürdőnadrágomat!
– De hát uram, éppen az Ön esküvőjére megyünk!
– Tudom, de úszni szeretnék a boldogságban.

Iskolaundor

Reggel az anya ébreszti a gyerekét:
– Kelj fel, fiam, az iskolába kell menned!
– De mama, miért kell mennem? Utálok oda járni!
– Mondj két okot, miért ne kellene menned?
– Először is: az összes gyerek utál. Másodszor: a tanárok még jobban utálnak.
– Ezek csak kifogások, indulj már!
– Mondj két okot, miért kellene mennem!
– Először is: negyvenhét éves vagy. Másodszor: te vagy az igazgató!

Olcsó lakodalom

– Miért táncolnak a skótok a lakodalomban mezítláb?
– ???
– Hogy hallják a szomszéd faluból a zenét!

Tegez

A sorozáson egy férfit megkérdeznek:
– Na, mondja, miben tartják a nyílvesszőt?
– Nem tudom uram!
– Gondolkodjon egy kicsit!
– Passz, uram!
– Tegez, fiam, tegez!
– Tegezlek én, de akkor sem tudom!

Motiváció

Városi fickó sétál az egyik faluban, és a pályaudvart keresi. Meglát egy székelyt, odamegy és érdeklődik, hogy hány percre van a pályaudvar.
– Hát, ha itt megy az úton egyenesen, akkor kb. negyven perc, de ha kerül egyet és a mező felé megy, akkor csak huszonöt perc.
– Hogyhogy a kerülőúton gyorsabb?
– Hát mert ott ki van engedve a bika.

Okos szőlő

– Milyen az okos szőlő?
– ???
– Agyafürt.

Rendőr és strucc

Két kisgyerek beszélget. Mondja az egyik:
– Tudod mi a különbség a rendőr és a strucc között?
– Nem – hangzik a válasz.
Véletlenül egy rendőr volt a közelben és hallotta a beszélgetést. Mogorván, fenyegető tekintettel lép oda a gyerkőcökhöz, majd megkérdi:
– Na, mi a különbség?
Nagyon megijed a viccmesélő, ezért azt mondja:
– Á, semmi, semmi.
Mire a rendőr:
– Na azért!

Kukorica János

– Miért nem végezte el Kukorica János a nyolc általánost?
– ???
– Mert lemorzsolódott.

Mozgó ház

Egy nagyon részeg fickó kilép a kocsmából, és leül a járdára. Arra megy a rendőr:
– Maga mit csinál itt?
– Hát, ha már így mozog a föld, nem fárasztom magam, megvárom míg ideér a házam.

Csalóka kinézet

Egy ember felmérést csinál, hogy mi a hosszú élet titka.
Meglát egy nagyon öreg embert.
– Uram, maga hány éves?
– Száz.
– Mi a hosszú élet titka?
– Reggel kefir, este kefir.
Lát egy másik embert, aki még öregebbnek tűnik.
– Uram, hány éves?
– Száznégy.
– És, mi a hosszú élet titka?
– Reggel kefir, este kefir.
Lát még egyet, aki még ezeknél is öregebbnek tűnik.
Attól is megkérdi:
– Uram, mondja, mi a hosszú élet titka?
– Reggel vodka, este vodka, délben konyak.
– És maga hány éves?
– Huszonnyolc.

Hullajó buli

– Hogy hívják a hullajó bulit?
– ???
– Kopor-show.

Három medence

A milliomos épít egy kastélyt, három úszómedencével, az egyikben meleg víz, a másodikban hideg, a harmadik üres. Barátja kérdi, hogy minek.
– Tudod, vannak napok, amikor jólesik a meleg medencében úszkálni, a forró napokon viszont a hideg medence esik jól.
– De minek az üres medence?
– Vannak napok, amikor nincs kedvem úszni.

Buta holló

A holló ül a fán, szájában egy szép nagy sajttal. Arra megy a róka és megszólítja:
– Holló, meg tudnád nekem mondani, hány óra van?
– Hogyne, hogy kiessen a csőrömből a sajt!

Kutyanév

Két számítógépes rendszergazda beszélget:
– Te, hogy lehetsz olyan hülye, hogy a kutyád nevét adod meg jelszónak?
– Miért, mi a bajod azzal, hogy wfK41a2s?

"Ez a ház eladó!"

Egy éles kanyar után, kormánykerékkel a kezében, egy pasas lóg a fán.
Rendőr:
– Nem látta kérem a táblát?
– De igen.
– És mi volt rajta?
– „Ez a ház eladó.”

 

Egy jó, egy rossz hír

Sebész a beteghez a műtét után:
– Van egy jó és egy rossz hírem.
– A rossz az, hogy a bal lábát vágtuk le az üszkös, beteg jobb lába helyett.
– És mi a jó hír?
– Az, hogy a jobb lába szépen gyógyul!

Szőke ejtőernyős

– Miért nincsenek szőke nő ejtőernyősök?
– ???
– Egy volt, de az is a Föld mellé ugrott.

Nagyszájú vadász

Két vadász beszélget az erdőben:
– Ha én megcélzok egy nyulat, az máris írhatja a végrendeletét!
A tisztáson hirtelen feltűnik a tapsifüles. A hencegő vadász előkapja a puskáját, rálő, de a nyúl elszalad.
Mire a másik epésen megjegyzi:
– Úgy látom, már szalad is a közjegyzőhöz.