Napi evangélium

2015. március 22. – Nagyböjt 5. vasárnapja (Jn 12,20-33)

Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. Jn 12,20-33

Elmélkedés

Jézust látni

Az egyik hittanórán egy bibliai történetet olvasunk a gyerekekkel. Harmadik osztályosok, tíz év körüliek, ebben az évben tanítom őket először. Éppen egy olyan fiú kerül sorra, aki nem a kitűnő tanulók közé tartozik, állandóan lemarad, mert szívesebben nézegetne kifelé az ablakon, rendkívül nehezére esik, hogy a feladatra összpontosítsa figyelmét. Nem csak a hittannal van így, hanem a többi órán is. Szóval, ő olvas, de most sem figyel eléggé. Véletlenül kihagy egy sort, s emiatt összeolvas két szótagot, aminek persze semmi értelme sincs. Kérdem tőle, mit jelent a furcsa szó, amit olvasott. Csodálkozva néz rám, nem tudja. Ösztönzésként mondom neki, hogy kap egy ötöst, ha megmondja. Erre felcsillan a szeme, ezt nagyszerű lehetőségnek tartja. Erősen gondolkozik, de így sem tudja. A többiek mosolyognak, ők észrevették a hibát. Ő pedig közben gondolkozik, mindkét kezével a fejét fogja, magában ismételgeti a furcsa, sosem hallott szót. Jól jött volna neki ez az ötös, de már érzi, hogy nem jön össze. Aztán újra a szöveget nézi, de már alig látja a betűket könnyeitől. Gyorsan kitalálom a sírás okát. Október közepe van, másfél hónapja tart az iskola. „Idén még nem kaptál ötöst?” - kérdezem. Miközben ő pulóvere ujjába törli könnyeit osztálytársai néma csendben rázzák a fejüket. „És tavaly?”- kérdezem. „Egyet sem” - feleli elcsukló hangon. Megsajnálom, de tudom, hogy sajnálatból nem lehet ötöst adni senkinek. Aztán hozzá fordulok: „Van egy másik ajánlatom. Ha figyelsz, és óra végéig te is elvégzed a feladatokat a többiekkel együtt, a szorgalmadért adok egy ötöst.” Összeszedi magát és kicsengetés előtt végez mindennel. Megkapja az ötöst. Idén az elsőt. Talán nem az egyetlent.

A mai nagyböjti vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy a Jeruzsálembe érkező zarándokok ezzel a kéréssel fordulnak Fülöp apostolhoz: „Uram, látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21). Én ebben a kisfiúban Jézust láttam. Lehet kritizálni az általam alkalmazott pedagógiai eszközt, módszert, de én ebben a kisfiúban akkor is Jézust láttam. A többiek is örültek egyébként társuk sikerének, egy fiú kivételével, akinek arcára olyan irigység telepedett a könnyen szerzett ötös miatt, hogy ha Rembrandt látta volna arckifejezését, őt választotta volna a tékozló fiú hazatérését ábrázoló festményéhez az irigy testvér modelljének. De ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem magamtól, mert benne sem az irigykedő testvért akartam látni, hanem Jézust.

A nagyböjti időszak végén a szenvedő, meggyötört testű Jézust fogjuk látni, amint keresztre feszítik. Jó volna benne meglátni Isten Fiát. Jó volna benne látnunk a Megváltót. A lelki látásmód elsajátítása különleges nagyböjti feladat. De érdemes tanulnunk, új nézőpontokat keresnünk, például a hit szerinti látás nézőpontját. Ez talán majd segít minket a húsvét utáni időben is, hogy embertársainkban meglássuk Jézust. Igen, ő néha egészen különleges alakot ölt. Nehezen felismerhető. Néha olyan személyben áll előttünk, akiről nem is gondolnánk, hogy ő az. Az Úr felismeréséhez szükségünk van a hit látásmódjára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk szavadat, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!