Nem a külső javak boldogítanak!

Beszélgetés Mórocz Tamás atyával, a bodajki Segítő Szűzanya-kegyhely plébánosával. Veszprémben, az Árpád-házi Szent Margit tiszteletére emelt templomban, a hagyományos lelkigyakorlatot az idén Mórocz Tamás c. apát, a bodajki Segítő Szűzanya nemrég szépen felújított kegyhelyének plébánosa vezette. A triduum során Szent Margit Istennek felajánlott életútjáról és példájának a mai kor emberéhez szóló üzenetéről is elmélkedett.

– Érezhető volt a lelkigyakorlaton, hogy személyesen is igen közel áll önhöz Margit egyszerűségben, hűségben, szegénységben megélt szerzetesi útja. Említette, hogy a ferenceseknél tanult Esztergomban, nyilván ez is közrejátszik ebben… – fordultam a plébánoshoz.

– Valóban, de erre magyarázat lehet az is, hogy édesanyám is Margit, s védőszentje az Árpád-házi királylány, a dominikánus szerzetesnővér, aki a középkor derekán élt misztikusokhoz és a magyar szentekhez erősen kötődő ferences szellemiségnek követője volt. Az Assisi Szent Ferencet követő korszakban ugyanis a nemes egyszerűség iránti vágy erőteljesen jelentkezett az egyházban és a világban is. A 13–14. században nemcsak a fizikai, hanem a lelki szegénység állapotában éltek sokan, s egyszerűségükben is boldogok tudtak lenni. Ez manapság nyilván sokaknak idegennek tűnik talán, hiszen a mai ember erősen kötődik az anyagi világhoz, a kapcsolataihoz, s nehezen tud lemondani bármiről is. Ragaszkodik mindenhez, meg akar szerezni magának mindent a vágyott testi jólétéhez. S valamiféle furcsa félelem is él a mai fiatalban, mert úgy gondolja, ha az őt megilletőnek hitt javakat nem tudja megszerezni (bármi áron) magának, akkor nem is lesz boldog az életében már sosem. Margit mert azon az úton járni bizalommal és erős akarattal, amit Isten választott ki neki, hogy jellé váljon az ő családjában. A szerzetesi közösségében s kora társadalmában, életével felmutatva: a földi boldogság valójában Isten útjának keresése és az azon való járás. S ennek tudatában az ember valóban lemondhat sok mindenről. S persze nemcsak anyagi dolgokra kell gondolnunk itt. Margitot (IV. Béla király leányát) nem bántotta, hogy nem királyi palotában él, hanem egy kolostorban, s a szerzetesnővérek körében el tudta fogadni azt is, ha rendtársai bántották őt, mert királyi sarj, s ki is akarták közösíteni. De ez nem zavarta őt, sőt arra serkentette, hogy odalépjen közéjük mosogatni, egyszerű életet élni. A nővérek közösségében a legalantasabb munkában is boldog tudott lenni. Vállalta a külső szegénységet, mert felismerte: nem a külső javaktól függ az ember boldogsága.

– Párhuzamot lehetne vonni Szent Imre és Szent Margit között az Istennek tett ígéreteik, fogadalmuk hűséges megtartásában. A mai kor embere leginkább épp’ e téren bizonyul roppant gyöngének – küldetése melletti kitartásában, de házassági elköteleződésében is gyakran…

– Nagyon nehéz Isten nélkül, hit nélkül ígéretet tenni. Az ember gyenge. A házassági ígéretek felbomlásában is megtapasztalhatjuk: az emberi szeretet gyenge, ha az Istentől hittel kért áldás, pecsét nem erősíti meg azt. Szent Margitban sem azt tiszteljük, hogy mint ember mennyire volt kitartó, hanem éppen azt, hogy az Istennel való kapcsolatában mennyire vált azzá. És szomorúan megállapíthatjuk, a mai fiatalok közül sokan azért nem is tesznek már ígéretet, mert nem akarnak elköteleződni, mert Isten nélkül élik az életüket. Ami a küldetésben, a talentumok kamatoztatásában való hűséget illeti, szintén az istenkapcsolat kérdése, illetve annak hiánya merül fel. Nem az a kérdés, hogy a talentumait kamatoztatja-e valaki vagy nem, hanem hogy azt kinek a dicsőségére teszi. Hogy mennyire tudatosítja magában, hogy Istentől kapta hozzá a tehetséget, s keresi-e, hogy miként tudná azt visszaadni, vagy abból adni másoknak; családja, közössége, nemzete javára. Mert mindezek révén teljesedhetne ki önmaga boldogsága is. A mai fiatal bizonyos dolgokat nagyon ügyesen csinál, s azt nagy lelkesedéssel, sikerrel végzi, de sajnos ez gyakran önzővé teszi őt, ha talentumát nem Isten ajándékának fogja föl.

– Mórocz Tamás plébános úr a bodajki kegyhelyen szolgál 2012 óta. A    szervezésében történt meg a Szent István király alapította búcsújáróhely megújulása állami, önkormányzati és egyházi segítséggel. A rekonstrukció tavaly ősszel fejeződött be. Kérem, beszéljen erről a küzdelmes készületről!

– Székesfehérváron születtem, Bodajk, a Segítő Szűzanya kegyhelye nem volt ismeretlen a családunkban, sokszor elzarándokoltunk oda. Bár azt, hogy ez a kegyhely talán a legkorábbi, Szent István király alapításához kötődő hazánkban, nem tudtuk még akkoriban. A hozzá fűződő legendárium (tudniillik, hogy Szent István, Szent Imre és Boldog Gizella sűrűn látogatták a búcsújáróhelyet) sem volt ismert előttünk. Magam ötévi tatabányai papi szolgálat után 28 évesen kaptam a diszpozíciót Bodajkra. Mikor megérkeztem, szomorúan láttam a kegytemplom, az egykori kapucinus kolostor és a melléképületek állapotát. Akkor már volt ugyan egy érvényes templomfelújítási pályázat, de hiányzott hozzá az anyagi készültség. Nehéz indulás volt. De elmondhatom, kezdettől a mai napig mélységes szeretettel dolgoztam és dolgozom ezután is e helyért. Érkezésem után hamarosan elkészíttettük a kegytemplom elé a Magyar Szent Család szobrát a várossal karöltve. A templom előtti területet Szent István térnek neveztettük el. Bodajk az egyházmegye egyik kiemelt búcsújáróhelye, s vallom, a magyar nemzet egyik lelki bölcsője. Hozzánk tartozik egy lelkipásztori körzet is, a maga 16 településével. Bodajkon egy igazi papi közösséget alkotunk ma már öten, lelkipásztor testvéreimmel. Nagy örömmel élem meg itteni szolgálatomat, köszönve Spányi püspök atya bizalmát is. Számomra a külső építkezés mellett ugyanolyan fontos a kegyhely belső megerősödése is és az oda érkezők benső, lelki megerősítése.

– S bizonyára az Úr ajándéka az is, hogy az egykori kapucinus (obszerváns ferences) kolostor területén szolgálhat Szent Ferenc-i lelkülettel…

– Igen, ez nagyon megható számomra. Mert igaz, hogy ferences diákságom idején soha nem fordult meg bennem, hogy ferences szerzetes legyek, mindig világi pap szerettem volna lenni, viszont mindig vonzott valami a ferences szerzetességből, amit Esztergomban vagy máshol is megtapasztaltam. Hálát adok a Jóistennek, hogy kolostorban élhetek most világi papként és közösségben szolgatársaimmal. Egykori rendházunk ezáltal lelkipásztori központ is lett. Együtt imádkozunk sokszor, együtt misézünk, együtt étkezünk, mondjuk a zsolozsmát a templomban. Így, ha nem is olyan szigorúan, de egy picit a szerzetesi világba is belekóstolunk azáltal, hogy van napirendünk, s szeretettel elfogadjuk egymást. És örömmel fogadjuk azokat is, akik messzebbről jönnek hozzánk, zarándokszállásunk is megújult, bővült. Spányi Antal püspök atyának is kezdettől fogva nagyon kedves ez a hely. Érezhető, hogy főpásztori szolgálata mélyen a Magyar Szent Családhoz kötődik. Törekvése, hogy Szent István, Szent Imre, Boldog Gizella kultuszát erősítsük az egyházmegyében. S neki köszönhetjük, hogy a tavaly szeptemberi búcsúi alkalommal Szent István király fejereklyéjének egy darabját helyezhettük el az új szembe miséző oltárunk kövében. Megható pillanat ezért mindig, mikor az oltárcsókot végezzük a szentmiseszertartás kezdetén.

– S püspök atya ezen ünnepélyes alkalommal az egykori vértesszentkereszti bencés apátság címzetes apáti címét adományozta önnek a felújítás során végzett elkötelezett munkája elismeréseképpen…

– Köszönöm püspök úrnak ezt az ajándékot, s próbálok szerényen élni vele, amennyire csak lehet, hiszen én csak küldetésbeli feladatot láttam el, s azt boldogan tettem. Megható az a tudat is, hogy Bodajk kegytemplomának kövei őrzik az ősi vértesszentkereszti bencés apátság köveit. Ugyanis a 12. század elején épült és a törökdúlás után lepusztult ősi apátság faragott köveiből építették fel az akkori tulajdonos, a hochburgi grófi család tagjai a mi templomunkat.   

Toldi Éva

A Mórocz Tamás atyával készült interjú a Keresztény Élet hetilap 2021. február 14-i számában jelent meg.