Kezdőlap A lelkiatya válaszol Nem akar szentmisére járni a férjem

Nem akar szentmisére járni a férjem

A szentmise értéke

Kedves Lelkiatya! Mit tegyek, ha a férjem inkább szórakozni szeretne a szentmise helyett? Azt mondta, nekem is kevesebbet kellene Istennel foglalkozni, velük pedig többet. Ez engem nagyon elszomorított, úgy éreztem, Isten segítségével boldog vagyok.

Kedves Levélíró! A két dolog, az Isten és emberszeretet nem zárja ki egymást, sőt, elválaszthatatlanok, egymást erősítik. Szeresse Istent mindenek fölött, menjen szentmisére, imádkozzon a családjáért. Szeresse a férjét is, igyekezzen a kéréseit megtenni, igyekezzen neki örömet szerezni. Az istenszeretet és a szentmise az életünk legfontosabb erőforrása. Akkor lesz tele a szíve, akkor tud a férjének is szeretetet adni, ha Istenből tud újra és újra erőt meríteni, ha tud Ővele találkozni. Próbálja ezt a férjével is megértetni. Azonban arra is figyeljen, hogy a hite ne tegye Önt életidegenné, keserűvé, hanem legyen derűs, és a férje helyes kikapcsolódásaiban vegyen részt örömmel.