Nem érzem magam otthon

Megértem búját-gondját, panaszát, annál is inkább, mert mindketten egy cipőben járunk, egy csónakban evezünk. Én is betegségem, öregségem miatt elhagytam oly kedves plébániámat, annyira szeretett híveimet. Másfél éve, hogy bekerültem egy szeretetotthonba. Emiatt eleinte bizony nagyon sokat szenvedtem.

Át kell gondolnia, hogy érzése természetes érzés. Nem is lehet neheztelni azért, mert az embernek hiányzik az édesanyja, édesapja, a régi kedves ház, a szülőfaluja, ahol mindenki ismerte és szerette.

De e kínlódás ellen nem szabad, sőt tilos harcolni. Bűn lenne azt a sok jóságot, amit ott kapott, azt a sok szeretett lényt, akik melegségükkel ott körülvették, csak úgy elfelejteni. Szeresse őket továbbra is. Látogasson vissza gyakran szüleihez a falujába! Ezt nem veheti rossz néven férje és családja sem! Sőt, ez részükre is jó jelzés. Mutatja nekik is, hogy mennyire jószívű, hálás, kedves teremtés került házukhoz.

Viszont azt meg kell gondolnia, hogy férje a Jóisten szent akarata szerint közelebb került magához, mint a szülei. Nem ok nélkül íratja le a Jóisten a Szentírás első lapjain:

„A férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.” (Ter 2,24) Ez nemcsak a férfire áll, hanem az asszonyra is. Nagy baj lehet abból, ha felnőtt ember nem tud olyan értelemben elszakadni szüleitől, hogy életében az első helyet hitvestársa foglalja el.

Ezt kell látnia, hogy ott van otthon, ahol családot alapított. Férje szülei – alig merem leírni: apósa, anyósa, mert ezeknek a szavaknak rossz csengése van – nevelték fel oly jó férfivé a fiukat, akit a Jóisten Önnek hitvestársul adott. Nagyon sokszor át kell gondolnia, hogy ez most az Isten kedves akarata. Sokat kell imádkozni azért, hogy új környezetét végül is megszeresse. Minden bizonnyal új környezete, főként férje, mindent megtesznek azért, hogy ez sikerüljön.

Ha pedig gyermekük születik, ez a gyönyörűség annyira meg fogja változtatni lelkivilágát, hogy csak erre az aranyos csöppségre koncentrál majd. Szinte mindent elfelejt, minden más bánatot, csak az lesz Ön számára a világon a legfontosabb, hogy az a nagy Ő él, felnevet, szopik, visszamosolyog az édesanyjára. Annyira nagy öröm ez, hogy a fiatal anyákat figyelmeztetnünk kell arra, hogy létezik férje is, szülei is, meg más emberek is, nemcsak az ő édes magzata.

Végül tudomásul kell vennie, hogy mindenhez idő kell. Idővel érik be a gyümölcs, lassan nő fel az ember. Ahhoz is idő kell, hogy új környezetéhez való viszonya és elhagyott szülei, háza, faluja iránt érzett bánata valahogy rendeződjék, megérjen. Lassan minden a helyére kerül a lelkében. Nincs arról szó, hogy a múltat kitörölje agyából, szívéből; arról sincs szó, hogy ne növekedjék családja, új környezete iránti szeretete. Idővel nem fog fájni a múlt, természetes lesz, hogy nem a régi házban él. Mindenütt kitűnően érzi majd magát. Csak ki kell várni mindent türelmesen. Lassan és okosan!