Tisztelt Lelkiatya! Férjemmel szentségi házasságban élünk. Férjem 8 hónappal ezelőtt úgy döntött, nem vállal tovább anyagi felelősséget a családjáért. Felmondott a munkahelyén, azóta 5-en élünk a hitoktatói fizetésemből. Többször is egyértelműen kijelentette, hogy a későbbiekben nem hajlandó dolgozni, én tartsam el őt. Fenyegetőzött, hogy elhagy (egyszer sértődésből meg is tette, de pár óra múlva meggondolta magát és visszajött), és akkor feketén vállal munkát, hogy ne kelljen gyerektartást fizetnie. Kijelentette, hogy mivel ő besegít nekem a gyereknevelésbe és a házimunkába, neki nem kell dolgoznia, én tartsam el. Szeretnék az egyház törvényeit nem megsértve kilépni ebből a helyzetből. Mivel ez a gondolkozásmód csak mostanában jelentkezett, a házasságkötés idején nem volt, érvényesnek gondolom a házasságot. Mik a lehetőségeim?
Kedves Levélíró! Nagyon sajnálom, ami a férjében történt, és ami az egész családjuk számára sok fájdalmat, szomorúságot, terhet jelent. Jobban kellene Önöket ismernem, hogy érdemi tanácsot tudjak adni. (Szívesen beszélgetek is Önnel és a férjével, ha nyitottak erre). Először is fontos lenne körbejárni azt, hogy lehet-e mégis megmenteni a házasságot. A házasság és a család nagyon nagy értékek, nem szabad túlságosan könnyen, hamar elengedni. Jó volna, ha tudnának a férjével együtt valaki olyan személyhez fordulni, akiben megbíznak (atya, családterapeuta, jóbarát stb.).
Jó volna tudni, hogy a férje viselkedésében mi okozta ezt a változást? Van-e valamilyen sérelme magával szemben, ami miatt megváltozott a hozzáállása a családjához? Volt-e valamilyen munkahelyi problémája?
Milyen munkát szeretne a leginkább végezni?
Akar-e továbbtanulni, hivatást váltani?
Tudnak-e igazán őszintén beszélni a házasságukról? Hogyan látják az eddigi történetüket? Meddig volt szép a kapcsolatuk? Mikor romlott meg, és mi volt ennek az oka? Mit szeret magában a férje, és mit kevésbé, mitől szenved? Próbálja ezeket megkérdezni a férjétől, és nyugodtan végighallgatni a válaszait. Ne szóljon közbe, még akkor sem, ha nagyon igaztalannak érzi, amit mond! Próbálja megérteni a gondolatait, a benne zajló eseményeket!
Az egyház azt vallja, hogy ha az együttélés pusztítóvá, élhetetlenné válik, akkor a szenvedő félnek van joga külön költözni. Ez akár a polgári válást is jelentheti, ha csak ez jelent megoldást a tarthatatlan anyagi helyzet megoldására. A szentségi házasság köteléke azonban ettől nem szűnik meg. A különvált félnek nyitottnak kell maradnia a kapcsolat újraépítésére, ha a társa viselkedése megváltozik, nyitottnak kell lennie a társa segítésére, ha az nagy bajba kerül (pl. betegség). Amennyiben a különvált fél új párkapcsolatot létesít, attól kezdve nem részesülhet szentségekben.
Nem hajlandó dolgozni, vagy csak nem tud.