Kezdőlap A lelkiatya válaszol Nem tudok imádkozni

Nem tudok imádkozni

Az a panaszom, hogy nem tudok imádkozni. Régebben olyan igazán, szívből mondtam a rózsafüzért, a többi imát. Most azon kapom magam, hogy egészen másra gondolok, sőt el is alszom rajta. Segítséget kérek az atyától, hogy mit tegyek? Vagy nem is lehet változtatni ezen?

Örülök, hogy feltette ezt a kérdést, hiszen nagyon gyakran hallom ezt a panaszt. Most itt az alkalom, hogy lássuk, mi a teendő.

Az egyáltalán ne izgassa, hogy ima közben elkalandozik a figyelme. Nincs ember, aki hosszú időn keresztül egy dologra tudna koncentrálni. Az követ el bűnt, aki szándékosan nem gondol arra, amit a Jóistennek mond, nem próbálja szívével is átérezni az ima tartalmát. Hiszen az nyilvánvaló, hogy semmit sem ér az az imádság, amit csak a száj mond, de nincs ott az agy, és nincs ott a szív. Az csak olyan, mintha papagáj mondaná.

Ha elkalandozik a figyelem, két megoldás van: vagy tessék visszaterelni, vagy ami eszébe jutott, belefoglalni az imába: akár a szeretett vagy kellemetlen személyt, akár a munkát, a gondot, a betegséget. Nagyon jó imádság lesz belőle. Ha csak az a baj, hogy elalszik ima közben, akkor nincs semmi gond! Bárcsak mindenki így hajtaná álomra a fejét! Ha felébred, jót aludt, adjon hálát az Istennek! Mert ez a legjobb dolgok egyike a földön: nyugodtan, szépen aludni.

Ügyeljünk arra, hogy megteremtsük a legalkalmasabb körülményeket a buzgó imához. Megfelelő lelkiállapot kell: előbb megnyugtatjuk magunkat. Kell egy imasarok, ahová sok emlék, kegyelem fűződik. Csendre is szükség van, időtlen időre, amikor elmerülhetünk gondolatainkban, nem kell lesni az órát. Sokat is kell imádkozni. Csak annak megy, aki gyakorolja a különböző imamódokat: szóbeli ima, elmélkedés, szemlélődés. Aki csak a maradék idejét adja a Jóistennek és fáradtan kezd hozzá, az ne panaszkodjék.

Ahhoz, hogy megkapjuk az ima kegyelmét, szükséges közösségben, tömegben imádkozni. Gondoljunk csak arra, micsoda érzés templomban lenni egy igazi nagymisén, amikor tömve a templom és a legszebb énekek zengenek. Vagy ott lenni egy-egy nagy búcsújáróhelyen, ahol ezrek és ezrek együtt vannak, és mindenki szívvel-lélekkel könyörög. Ilyen helyeken nem lehet nem odafigyelni, nem meghatódni. Egy-egy ilyen lelki élmény hónapokra besegít.

Az imádságokat szent emberek írták régen, egy bizonyos élethelyzetben (kivéve a Miatyánkot, amire az Úr Jézus tanított minket). Felsorolok néhányat: Xavéri Szent Ferenc: Istenem, szeretlek téged; Szent Bernát: Emlékezzél meg; Loyolai Szent Ignác: Krisztus lelke, szentelj meg engem; Assisi Szent Ferenc: Uram, tégy engem békéd eszközévé. A legszebb gondolatokat tartalmazzák, de az imádkozónak nehéz ráhangolódnia, ha egészen más érzelem tölti be. Ezért jó lenne, ha írnánk magunknak saját imakönyvet. Ebben benne lennének azok az imák, amelyek nekünk a legkedvesebbek és azok, amelyeket mi magunk írtunk. Nehéz időben ezek a hozzánk oly közel álló szövegek sokat segítenek. Ha a fentiek nyomán sikerül jobban imádkoznia, én is kérek egy Üdvözlégy Máriát.

*

Lássátok, gyermekeim, a keresztény ember kincse nem a földön van, hanem az égben. Igen, legyen tehát a szívünk is ott, ahol a kincsünk. Az ember legszebb feladata imádkozni és szeretni. Imádkozzatok és szeressetek, mert ez az ember boldogsága a földön. Az ima nem más, mint egyesülés Istennel. Amikor az ember szíve tiszta és egyesül Istennel, úgy érzi, mintha balzsam volna benne, valami édesség, ami megrészegít, valami világosság, amely elvakít.

(Monin abbé: Szól az Ars-i Szent)