Nincs időm levelezgetni

Nem szabályokról van itt szó, hanem nagyon is súlyos erkölcsi kérdésekről. A levélírással kapcsolatban olyan dolgok merülnek fel, melyek felölelik a felebaráti szeretet, az igazságosság és az önbecsülés hatalmas, nagyon fontos területét.

Mindenki mindennap várja a postást, a levelet, még akkor is, ha senki sem soros a levélírásban. Mekkora öröm, ha megérkezik a levél, mekkora szomorúság, ha üres a postaláda! Ha a szeretet tud örömet szerezni, akkor biztos, hogy a levélírás az irgalmasság lényeges tettei közé tartozik. Viszont nem megírni azt a levelet, amit annyira várnak, maga az irgalmatlanság, bűn.

Külön súlyos kérdés, amikor nem csupán arról van szó, hogy a másiknak kedves mondatokat írok, hanem fontos dologban, esetleg életbevágó ügyben kell válaszolni. Hogy mit jelent ilyenkor a levél elmaradása, avagy egy rossz, helytelen információ, azt le sem lehet itt írni.

Általában minden levélre érvényes, hogy csak olyan szöveget szabad elküldeni, amiért az ember vállalja a felelősséget. Oktalan, sértő szavakkal másokat felháborítani, azután bocsánatot kérni, nagy bűn. Ezért szokták azt tanácsolni, hogy lehetőleg aznap, amikor megírta, ne küldje el a levelet. Másnap nyugodtan olvassa át újból. Könnyen lehet, hogy már postára sem adja.

Az nem mentség, hogy nem vagyok jó levélíró. Ha nem vagy az, légy azzá, változtass magadon! Valami rendszert kell teremteni: mikor írok? Hová teszem a meg nem válaszolt leveleket? Mi történik a már megválaszoltakkal stb.?

A levelezésben fényképet állítunk ki magunkról. Micsoda jó érzés, ha tudják rólam, hogy megbízható ember vagyok és majdnem postafordultával kapják a választ, ha fontos, sürgős dologról van szó; míg egyszerű dologban legalább egy-két hét múlva, de megérkezik a levelem. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a külalak, a fogalmazás, a tartalom nemcsak az iskolai dolgozatnál volt fontos, hanem a levélben is. Vannak-e gondolataink? Becsüljük-e azt, akinek írunk? Van-e szépérzékünk? Most már legtöbbször számítógéppel, írógéppel írjuk, de a kézírással írt levelek még többet beszélnek írójukról. Többet, mintha fényképet küldene a borítékban. Aki fecnire ráfirkant olvashatatlan, össze-vissza sorokat, és azt képes postára adni, nagyon szomorú bizonyítványt állít ki magáról.

Nekünk vannak példaképeink: elsősorban a Szentírás levelei. Miket írt Szent Pál! Pedig azokat alkalomadtán küldte el egy-egy egyházközségnek, ha valamilyen gond, kérdés merült fel. Ha szentjeink levelezését nézem, mondjuk Szent Bernátét! Avagy arra gondolok, hogy Newman levelei 31 kötetben jelentek meg. Egyetlen sor sem unalmas. Vehetném Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Aranyt és Petőfit.

Ezek után döntse el, kinek van igaza. Legyen jó levélíró!

*

S anyánkat, ezt az édes jó anyát, / Ó Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! / Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom, / Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom; / De megmutatná a nagy veszteség: / Ha elszólítaná tőlünk őt az ég… E néhány sorral érd be most, öcsém. (…) S ha még tovább fonnám e fonalat, / Szívem repedne a nagy kín alatt. / Más levelem majd több lesz és vidám. / Isten megáldjon, édes Pistikám!

(Petőfi: István öcsémhez)