Kezdőlap Hírek Örömhír májustól

Örömhír májustól

Biztonságos szentáldozás az előszállási plébánia autós miséjén.

„Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.” (Lk 22.15) E szavakkal fejezi ki Jézus apostolainak belső vágyát, hogy mennyire szeretne velük eggyé lenni, eggyé válni. Majd a nekik nyújtott kenyérben és borban titokzatos módon önmagát nyújtja nekik, tanítványai pedig elfogadják, befogadják őt és ez örökre megpecsételi sorsukat, végérvényesen Krisztushoz tartoznak. Ezt az egységet őrzi az Egyház 2000 év óta és az Eucharisztiából táplálkozva újra és újra erőt és reményt merít földi és örök élete számára. Amint a növény, ha nem kapja az éltető esőt, úgy a keresztény lélek is sorvad, ha távol marad az Oltáriszentség vételétől.

„Ha nem eszitek az Emberfia testét, nem lesz élet bennetek!”(Jn 6.53). Bennem papként ez az élet folytatódhatott, de egyre igazságtalanabbnak éreztem, hogy a hívők viszont a jelenlegi helyzet és szorongás miatt nem tudnak megáldozni. Töprengtem és imádkoztam és a Lélek egy biztonságos útra vezetett, melyen feltárta annak technikai részleteit is. Az első felismerésem az volt, hogy a tabernákulumban, szentségházban őrzött szentostyák még januárban és február elején kerültek oda. Két cibórium is tele van velük. Valahogyan ezt kellene biztonságosan, érintésmentesen eljuttatni a híveknek. Mivel itt Krisztus testéről van szó, a cselekmény maga Vele történik, ezért ez nem más, mint egy imádság.

Először tehát albát és stólát vettem magamra és csak aztán kezdtem el az alkoholos kézfertőtlenítést. Az alapos fertőtlenítés után az eredeti tasakokból előhúztam a védőkesztyűt és a hajtakaró sapkát és az FFP maszkkal együtt felvettem őket. Utána kinyitottam a tabernákulumot és kivettem az egyik szentségtartó kelyhet. Ekkor alkoholos lemosóval egy csipeszt is fertőtlenítettem, majd levettem a kehely tetejét és imádsággal újra köszöntöttem Jézust. A csipesszel óvatosan és egyfajta megilletődöttséggel, minként szülő érinti újszülöttjét, felemeltem egy szentostyát és az ugyancsak előkészített kettős simítózárral ellátott átlátszó tasakba tettem. Kettesével tettem őket a tasakokba, egyrészt emlékezve arra, hogy Jézus is így küldte maga előtt a tanítványait, másrészt mert csak 23 tasakom volt otthon. Hosszú ideig tartott e tasakolás, mert szemüvegem a maszk miatt bepárásodott, amikor pedig levettem a szemüvegem, akkor meg alig láttam valamit, főként nem a csipeszt és az ostyát. Ez a fura helyzet hamar elűzte izgalmamat és Jézussal egy jót nevettem. Fél óra alatt végül dűlőre jutottunk és a becsomagolt, helyesebben szólva újra „bepólyázott” Krisztus test visszakerült a szentségházba. Ott várakozik, hogy a vasárnapi szentmisén a hívők magukhoz vehessék Őt.

Mihályi Miklós
plébános

Fotók: Kanik Edina/ LEGO LIGA