Kezdőlap Hírek Összefogás egy jobb világért

Összefogás egy jobb világért

 Megkezdődött a Trastevere projekt pályamunkáinak értékelése.

Budapest, április 30. – Május 10-ig lehet szavazni azokra a Youtube-on is megtekinthető piarista diákfilmekre, amelyek fontos társadalmi kérdésekre adott lehetséges válaszokat mutatnak be a pályázók által megvalósított önkéntes projektek keretében.

Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájának szellemében, s ennek kihívásain dolgozva, a világ minden tájáról gyermekek és fiatalok köteleződtek el, hogy 2030-ra elérjék a fenntartható fejlődési célokat. Ehhez kapcsolódva, Pedro Aguado piarista rendfőnök buzdítására, tavaly decemberben született meg Trastevere projekt néven a rend európai szintű társadalmi érzékenyítő programja, amelynek főszereplői a jobb és élhetőbb, fenntarthatóbb világért munkálkodó piarista diákok. (Rómában, a Tiberiszen – olaszul Teverén – túli szegény városrészt hívják Trasteverének, ahol a rendalapító Kalazanci Szent József felkarolta a nincstelen gyermekeket és az oktatást ingyenessé tette számukra.)

A program fő célkitűzései között szerepel az önkéntesség lényeges és társadalomformáló szerepének hangsúlyozása a rászoruló emberek közvetlen támogatásának, a diákok közti együttműködések, közös tanulási alkalmak megteremtésének szolgálatában.

 A Trastevere projekt módszertani alapja az indiai Kiran Bir Sethi által kidolgozott Design for Change (lásd: https:// www.dfcworld.com/SITE). Ennek mentén haladva a diákok könnyen válhatnak kezdeményezőkké és elkötelezettekké az emberek, közösségeik és környezetük megváltoztatására és fejlesztésére. A program elindítóinak szándéka, hogy a fiatalokat hatalmazzák fel és bízzák meg a szükséges változások elindítására úgy, hogy megerősítik bennük a problémák iránti érzékenységet, majd támogatják őket a közösen megvalósítható és tartós megoldások kidolgozásában, melyeket aztán széles körben megosztanak, ezáltal másokat is inspirálva.

A Trastevere projektben pályázat útján, az előírt pályázati feltételek teljesítésével vehetnek részt az európai piarista iskolák 6-10. évfolyamos diákjai, ezen osztályok projektcsoportjai. Jelentkezni egy önkéntes társadalmi szolgálat céljával megvalósított diákprojekttel lehetett, amely négy szakaszból áll:1. egy probléma felfedezése, 2. a megoldás megtervezése, 3. megvalósítás, 4. videó útján történő megosztás. A diákprojekteket a csapatok maximum 5 perces videofilmek formájában foglalták össze.

Tizenhárom csapat vágott bele a kihívás teljesítésébe, de sajnos a világjárvány beleszólt folyamataikba. A nehézségek ellenére, hat videó mégis megszületett. A magyar tartományban április második felétől nyilvánossá váltak e kisfilmek, amelyek a projektben résztvevő piarista diákok társadalmi felelősségvállalását hivatottak bemutatni különböző témakörökben és területeken, mint például a környezetvédelem, a bántalmazás, a zaklatás, az idős emberek segítése.

Az egyes pályamunkák a projekt honlapján (https://trastevere.piarista.hu/SYSTEM/projektek)  és a Youtube-on is megtekinthetők; ahol  a „tetszik” gomb megnyomásával szavazni is lehet rájuk.
https://www.youtube.com/playlist?list=PLlZnp6dWYArF2b9zuhECL95m6T-5DOeOB

Szavazási határidő: 2020. május 10.

Eredményhirdetés: 2020. május 15.

 A videókat több csoport – „a külvilág”, a projektben résztvevő diákok, mentortanárok, dedikált zsűri – is véleményezi, a végső értékelésnél – különböző arányban – mindegyik eredményt figyelembe veszik a szervezők.

Tervek szerint a projektzáró eseményre június közepén kerül sor, majd szeptemberben, a következő tanévben a kihívás ismét útjára indul.

További részletek a programról, az értékelés menetéről, a zsűriről a projekt honlapján érhetők el: https://trastevere.piarista.hu/

Információ: Lázár László pedagógiai szolgálatért felelős vezető         E-mail: trastevere@piarista.hu

 

PIARISTA REND MAGYAR TARTOMÁNYA