Kezdőlap A lelkiatya válaszol Óvatlanul behívhatom az életembe a Gonoszt?

Óvatlanul behívhatom az életembe a Gonoszt?

Tisztelt Lelkiatya! Egy imádság alkalmával megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó, hogy meghívhatom Jézust, hogy legyen velem egész nap, és mennyire örülök, hogy valóban érzem a nap végén visszatekintve, hogy velem volt. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy mi van, ha óvatlanul akár a gonoszt is meghívhatom az életembe egyetlen gondolattal? Kérnem kellene szabadító imát?

Kedves Levélíró! A Gonoszt nem lehet csak úgy akaratlanul, szinte véletlenül, komoly szándék nélkül behívni valaki életébe. Ahogyan súlyos bűnt is csak súlyos tárgyban, tudva és akarva lehet elkövetni, így van ez a Gonosz beengedésével is. Isten erősebb a Gonosz hatalmánál, óv minket.

A kísértés, a futó rossz gondolat még nem bűn. Egy régi tanító mondta: „Senki sem tehet arról, ha egy madár átrepül a feje fölött, de arról már igen, ha fészket rak az orrán.” Egy futó gondolat olyan, mint egy átrepülő madár. Az ember nem felelős az álmaiért sem. Álmában a gondolatai akaratlanul is forognak. Épp így nem felelős egy ember egy-egy futó gondolatért.

Ha kísértései vannak, mindig gondoljon arra, hogy Krisztus velem van, Ő erősebb a Gonosznál. Imádkozzon, szorítsa meg a keresztet, gyakran gyónjon és áldozzon!