Kezdőlap Hírek Pál László: Az Eucharisztikus Kongresszus lelki feltámadást hozhat

Pál László: Az Eucharisztikus Kongresszus lelki feltámadást hozhat

A kismartoni püspöki vikárius és magyar lelkész híveivel együtt cselekvő módon szeretne jelen lenni a katolikus világeseményen.

Pál László kismartoni püspöki helynök azt szeretné, ha az Ausztriában – és jelen esetben Burgenlandban – élő magyar hívekhez hasonlóan a német és más anyanyelvű hívek is felismernék a küszöbön álló budapesti Eucharisztikus Kongresszus jelentőségét: azt, hogy Krisztus Oltáriszentségben való jelenlétének legnagyobb ünnepére készülünk. Pál László szerint a lelki előkészületet a nagy eseményre a jelenlegi, a hagyományos szentségimádásokat többnyire nélkülözni kényszerülő helyzetben is folytathatjuk, mégpedig úgy, hogy egyénileg minél több időt töltünk el Jézussal, a Rá gondolással, a Vele való beszélgetéssel, a Hozzá való imádkozással és az online szentmiseközvetítésekbe megfelelő módon való bekapcsolódással.

Miben látja a jelentőségét annak, hogy Budapest rendezi az 52. Eucharisztikus Világkongresszust?

Óriási ennek a jelentősége. 1938-ban volt legutóbb Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Magyarországon, a Győzelemről énekeljen című szép énekünk akkor született meg. Az a fontos ebben az eseményben, hogy még több ember felismeri az Eucharisztia jelentőségét, azt, hogy Jézus velünk van mint vándorlásunk társa egész életünkön keresztül a kenyér és a bor színe alatt. Az Eucharisztia a keresztény élet forrása és csúcsa, és ez azt jelenti, hogy ezúttal Budapesten lesz a keresztény élet forrása és csúcsa, Jézus Krisztus különleges jelenléte, ami sok ember számára lelki feltámadást adhat. Erre van szüksége a magyar és a világegyháznak.

Mit ért lelki feltámadás alatt?

Sokan úgy tartják, hogy a kommunizmusban lelkileg és a hit szempontjából meghalt a magyarság. Nem igaz, hogy ez csak a kommunizmusban történt így. Az a korszak valóban tett néhány lapáttal a dologra, az emberek eltávolodtak az egyháztól és Istentől. De a mai materialista világban az anyagi jólét, az anyagiak után való vágyakozás, az anyagiak hajhászása az embereket még inkább eltávolítja Istentől és az egyháztól. Az Eucharisztikus Kongresszus hozzásegíti legalább egy részét a magyarságnak ahhoz, hogy felismerje, mit jelent az, hogy Isten a vándorlásunk társa lett, velünk van az Eucharisztiában. Ha így lesz, akkor a kongresszus óriási segítséget nyújt Magyarországnak és a magyar katolikus egyháznak.

Ön hogyan készül az eseményre, egyénileg és híveivel együtt?

Amikor tudomást szereztünk arról, hogy Sopronban a domonkos templom szentségimádási kápolnájában éjszakai szentségimádásokat is tartanak, ausztriai magyar hívekkel több alkalommal részt vettünk ezen, egy, két vagy három órát töltve ott, az Oltáriszentség előtt, a közöttünk lévő Jézussal. A Missziós Kereszt előtt is imádkoztunk Sopronban a Szent Imre-templomban. Kismartonban az ausztriai magyar és magyarul beszélő katolikus lelkipásztorok ez évi, január eleji háromnapos találkozóján is az Eucharisztikus Kongresszus volt a központi témánk. A magyar szentmiséken mi is elmondjuk az imát az Eucharisztikus Kongresszusért. A német anyanyelvű hívek körében is sokan vannak, akik fogékonyak erre és imádkoznak az Eucharisztikus Kongresszusért. Az lenne az igazán nagy eredmény, ha a más anyanyelvű hívek közül is sokan eljutnának arra a pontra, ahova az Ausztriában élő magyarok is eljutottak: felismerik a hatalmas jelentőségét annak, hogy az Oltáriszentségben velünk van Jézus, összebarátkoznak Jézussal, szeretik Őt és ebből a szeretetből fakadóan minél több időt töltenek el Vele. Lehetséges ez a jelenlegi nehéz helyzetben is: Rá gondolással, Vele való beszélgetéssel, Hozzá való imádkozással és az online szentmiseközvetítésekbe megfelelő módon történő bekapcsolódással. Most így készülhetünk legjobban a közeledő kongresszusra.

László atya részt vesz-e az Eucharisztikus Kongresszus valamelyik programpontján?

Keresem ennek a lehetőségét. Szeretnék részt venni egyénileg is, a magyar és az osztrák hívekkel együtt is. Szeretném, ha az idén hatvanéves Kismartoni Egyházmegyének a budapesti zarándoklatot vállaló tagjaival valamiképpen tevőlegesen, cselekvő módon is bekapcsolódhatnánk az Eucharisztikus Kongresszus eseményeibe. Sokat jelentene ez nekünk.

Varga Gabriella