Húsz éve, 2003 novemberében hunyt el 82 évesen Prokop Péter, aki papi hivatását festőművészként és íróként is betöltötte. Termékeny alkotó volt, képi és előadói stílusát az átélt vallásosság és a modern, expresszionista kifejezésmód határozta meg. Több mint 9000 táblaképe gazdagítja templomainkat, kulturális és egyházi intézményeinket itthon és a nagyvilágban.
Művészetének jeles példaképei többek között Aba Novák Vilmos és Csontváry Kosztka Tivadar voltak. Festményei zömében bibliai tárgyú kompozíciók, 20. századi szemlélettel újraértelmezett ősi, szakrális- ikonikus képtípusok (Mária a Kisdeddel, a Tékozló fiú hazatérése, Magyar szentek és boldogok…). Szakrális fénnyel átitatott, ragyogó színekkel festett vásznai egyben a teremtett világ természeti szépségeinek hirdetői is.
Egy papi szabómester ötödik gyermekeként született Kalocsán. Tanítói már az elemi iskolában felfigyeltek rajztehetségére. A jezsuita gimnázium növendékeként pedig őt bízták meg az iskolai ünnepségek plakátjainak elkészítésével, s buzdították a képzőművészeti főiskolára való jelentkezésre is. Őt azonban a papi hivatás is mélyen megérintette ekkortájt, s a középiskola 7–8. osztályát így már a Kalocsai Egyházmegye szeminaristájaként végezte el, majd az érettségi után további öt évig tanult a hittudományi főiskolán a kalocsai római katolikus papképző intézet növendékeként. Jó barátságba került tanárával, Belon Gellérttel, aki segítette őt később római tanulmányaiban, támogatta festői terveinek megvalósulásában is. A fiatal növendékben ugyanis kezdettől együtt élt a papi és a művészi hivatás, melyhez később írói tehetsége is társult. Egy emlékezetes, 1993-as, várpalotai kiállításán így fogalmazta meg ars poeticáját: „Elsősorban művész-papnak vallom magam, hivatási »bigámiában« élek harminchét éve, azóta dolgozom szenvedélyemnek adózva az ecsettel és a tollal. Két múzsának hódolok, a festészetnek és az irodalomnak. Festészetemmel is az Igét igyekszem hirdetni.”
1942-ben szentelték pappá a Kalocsai Főegyházmegyében, újmisésként első állomáshelye Dunapatajon volt. 1950-ben pedig paptestvére, a költő felkérésére freskót festett a templom szentélyének falára, s később a szendi templom falképeit is elkészíthette.
Majd papi szolgálatát megszakítva, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta, de a diploma évében lelkipásztori szolgálatra rendelték vissza. Ez elkeserítette, s aztán 1956 telén, a forradalom leverése után, Belon Gellért biztatására előbb Jugoszláviába távozott, majd onnan Rómába vette útját, ahol a Képzőművészeti Akadémián fejezhette be festészeti tanulmányait.
Róma szellemisége, lelkisége megragadta. Később egy önéletrajzi írásában így vallott erről: „Róma, ez a váratlan világ átváltoztatott! Nem a római mesterdiploma, hanem a légkör! Az élet az utcán a Nap fényével. S a beosztottság nélküli szabadságom is. Koloncok nélkül élhettem a szépnek. Enélkül értelmetlen maradt volna minden otthoni próbálkozásom… Rómában fölfedeztem az igazi fényt, és föllobbant színeim átalakultak, megérlelődtek. Lángoló színeim azonban a szülőföldeméi. A színek ugyanis velünk születnek…”.
Az Örök Városban megragadta Michelangelo művészete is. Hamarosan részese lehetett – festőtársaival együtt – a készülő Michelangelo-film díszletmunkálatainak. Főiskolai éveit követően a Pápai Magyar Intézetben, majd a Szent István-zarándokházban lakott és alkotott. Rómában számos egyházi intézmény falait díszítette freskókkal, képekkel. Nevéhez fűződnek a Szent István Ház kápolnájának képei és színes üvegablakai. Itálián kívül dolgozott Amerikában és Portugáliában is. Ő készítette a magyar keresztút végén álló Szent István-kápolna színes üvegablakait, tizenhárom magyar szenttel.
A rendszerváltozás után visszaköltözött Magyarországra. Kiállításai egymást érték. 1989-ben Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntették ki.
„Pap létemre kötelezőnek érzem, hogy alakokat, eseményeket, lelki megrendüléseket vigyek vászonra” – vallotta, s ehhez kiállításának megnyitóin még hozzáfűzte: papként elmondott beszédei talán elszállnak, képei viszont tovább hirdetik az Igét… Ekkor már több könyve is megjelent. Igaz ember módra című kötetében írta: „Talán végre elfogadják, hogy a pap-festő is lehet apostol. Egy-egy elvetélt szó vagy tett még jelzi olykor a meg nem értést. Ilyenkor Fra Angelicóvalvédekezem, aki halála után is, évszázadok múltán is, szavak nélkül is, itt hagyott ecsetvonásaival prédikál mohamedánnak és kereszténynek, európainak és japánnak.”
Emlékére és tiszteletére 2007-ben Prokop Péter-díjat alapítottak, melyet azon képzőművészeknek vagy íróknak ítélnek oda, „akiknek munkásságában – témától és stílustól függetlenül – magas művészi fokon jelenik meg a jóság, a szeretet, a haza iránti elkötelezettség, a gondviselésbe vetett hit”.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")