A Tokaji Múzeumban szeptember végéig kamarakiállítás emlékeztet arra, hogy 110 éves a helyi Jézus Szíve tiszteletére szentelt római katolikus templom. Közben már készül, és a tervek szerint az idén megnyílik a múzeum megújult egyházművészeti állandó kiállítása. A tárlat címe az egykor itt élt, 1953 augusztusától 30 éven át itt szolgált plébános emlékét idézi: Az értékmentő Béres Béla.
Béres Béla 1912. február 26-án született Sátoraljaújhelyen. Az ottani piarista gimnáziumban érettségizett, majd a szegedi papi szemináriumban folytatta tanulmányait. Miután 1935-ben pappá szentelték, két évig volt káplán Bodrogkeresztúrban és Tállyán, majd az 1933-ban alapított taktaharkányi plébániára került. A Béres Béla munkásságát jól ismerő, az életrajzi adatait feldolgozó Várhelyi Gyula megfogalmazása szerint: „…rendkívül gazdag, sokszínű, szerteágazó lelkipásztori, szociális érzékenységű, pasztorációs, munkás napok következnek 16 éven át.” A Tokajban élő helytörténeti kutató tanulmányából származik a következő idézet is: „A szovjet típusú rendszer korán felfigyel az agilis, sok irányban munkálkodó fiatal papra. 1945–46 között 8 alkalommal idézik be a szerencsi rendőrkapitányságra. 1947-ben állítólagos tiltott fegyvertartás miatt letartóztatják, mely vádat később ejtik. Egyik legnagyobb »bűne« az ifjúság körében végzett nevelőmunka volt, melyet papi hivatásának fő céljai között tart számon. A belső, kényszeremigrációt választva rövid időre elhagyja Taktaharkányt, és a budapesti Szent Teréz-templomban helyettesítést végez.” Béres Béla 70 éve, 1953 augusztusában foglalta el új szolgálati helyét Tokajban. Három évtizeden át szolgált a városban, nyugdíjasként is itt élt, és itt hunyt el 1997-ben, életének 85. évében. Az ő adománya alapozta meg a helyi múzeum egyháztörténeti gyűjteményét.
Pálos álmok
Béres Béla gyermekként először talán a nagyszülőktől, leginkább a Felsőregmecen élt anyai nagymamától hallhatott a pálosokról, hiszen az ottani templomot is ők építették. Később a sátoraljaújhelyi pálos-piarista gimnázium diákjaként láthatta az egykori rendház templomában a Remete Szent Pál-oltárképet, és a tanárok biztosan elmondták, hogy erről a szentről kapta nevét a Boldog Özséb által alapított pálos szerzetesrend. Arról is tudnia kellett, hogy ki volt az újhelyi Szent Kereszt-kápolnában végső nyughelyet talált Cseppelényi György, a vértanúhalált halt pálos szerzetes.
Tokaji plébánosként is foglalkoztatta, hogy egykor ezen a településen éltek pálosok, volt itt rendházuk, iskolájuk. Érdekelte a magyarok által alapított szerzetesközösség története, hitvallása, szolgálata. Eljutott a rend mai központjába, a lengyelországi Częstochowába is. Nagy álma volt a pálosok újbóli letelepítése Tokajban. Xantus Gyula a Tokaji bohémek című könyvében, a Béres Béláról szóló fejezetben úgy ír erről a tervről, mint valami agyrémről, ami miatt a képzőművészek időnként megmosolyogták a tiszteletbeli pálos barátot. De az atya nem mondott le erről az álmáról. Nyugalmazott plébánosként, már túl a nyolcadik X-en is nyilatkozott erről a sajtónak.
A megyei napilap, az Észak-Magyarország 1992. július 15-i számában megjelent írás szerint Béres Béla „…azon fáradozik, hogy a Częstochowá kegykép és őrzői otthonra leljenek Tokajban. Testvérével egyetértésben mindent megtesznek azért, hogy az udvarukon – természetesen a városképhez igazodva – felépüljön a Pálos Mauzóleum.” Szerette volna, ha a tervezett remetelakban mindig élne egy fiatal lengyel szerzetes, aki megtanulna magyarul, szolgálná a magyar híveket, segítené az itteni papságot. Ma már tudjuk, Béres Bélának ez az álma nem vált valóra. Viszont neki köszönhető, hogy a tokaji templom előcsarnokában ott van a Częstochowában megáldott Tokaji Fekete Mária ikonja. Sokan megállnak előtte. Különleges kép ez. A Madonna 12 csillagú koronáját Baffy György ásványgyűjtő, az egykori Szerencsi Csokoládégyár néhai főmérnöke 21 darab saját kezűleg csiszolt féldrágakővel, kristállyal ékesítette.
A díszpolgár
Tokaj 1986. január 1-jével kapott városi rangot. A következő évben, 1987 áprilisában lett a helyi tanács elnöke Májer János, aki a rendszerváltás után polgármesterként még hat cikluson át vezette a település önkormányzatát. Szolgálata elején az akkor még fiatal városvezető a kulturális élet akkori szereplőitől is sok segítséget kapott. A pályafutására visszatekintő, a város története szempontjából is tartalmas időszakot bemutató Huszonhét év Tokajért című könyvében Májer János így fogalmaz: „Példaképeim voltak a nagy öregek: Pap Miklós tanár-muzeológus, Tenkács Tibor festőművész és Béres Béla esperes-plébános, akik a nehéz politikai korszakokban is táplálták a kultúra lángját Tokajban. Így amikor elhatározták a város vezetői, hogy megalapítják a »Tokaj város díszpolgára« kitüntetést, amellyel azok munkáját ismerik el, akik évtizedeken át kiemelkedő munkával szolgálták Tokaj társadalmi és kulturális felemelkedését, természetes volt, hogy ezt a díjat megkapja Tenkács Tibor, Pap Miklós és Béres Béla is.”
Májer János már gyermekkorában megismerte a plébánost, ministránsként is részt vett a vasárnapi szentmiséin. Véleménye szerint Béres Béla nemcsak a lelkészi munkája miatt volt ismert és köztiszteletben álló személyiség, és nem csak a hívők körében. Az egykori polgármester szavait idézve: „igazi művészetbarát volt. (…) Egyéniségére a szerénység, a jóindulat és a segítőkészség volt a jellemző. Amikor a ’60-as évek közepén megalakult Tokajban a Művészetbarátok Köre, pártoló tagja és támogatója lett a helyi képzőművészeti, zenei és irodalmi rendezvényeknek. Borászati ismereteinek köszönhetően a város egyik legjobban kezelt pincéjét tartotta fenn, ahová szívesen meghívta eszmecserére és borkóstolóra a városba érkezett művészeket. Sokan ismerték művészetpártoló gondolkodását, tudását, és becsülték önzetlenségét, vendéglátását. Csodálatos ikon-, könyv- és zenei gyűjteménnyel rendelkezett, amelynek nagy részét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Herman Ottó Múzeumnak adományozta.” Pontosabban az volt Béres Béla kikötése, hogy a Tokaji Múzeumban maradjon az adománya, és ez most is itt található. Ennek felhasználásával készült 1985-ben a múzeum első egyháztörténeti kiállítása, és ez az alapja a megújuló, Az értékőrző Béres Béla című új, 2023 decemberében nyíló bemutatónak is.
Béres Béla lelkipásztori lírikája
Béres Béla Visszaemlékezések Tokaj 1953– 1983 című kötete műfaját tekintve – a szerző meghatározása szerint – lelkipásztori lírika. A Magyar katolikus lexikon azt írja, 1989-ben jelent meg ez a könyv. Várhelyi Gyula is megerősíti a Kazinczy Társaság évkönyvében közölt Béres Béla tokaji plébános emlékezete című tanulmányában, hogy 1989-ben megjelent ez a visszaemlékezés. De sem a városi, sem a megyei könyvtár katalógusában nem található, és az Országos Széchényi Könyvtárban sincs ilyen kiadvány. Ennek ellenére létezik. Ezt bizonyítja a következő kis sajtószemle is.
Miután Béres Béla 1988-ban megkapta a Tokaj város díszpolgára kitüntetést, felkereste otthonában az Észak-Magyarország újságírója, Horpácsi Sándor. A látogatásról szóló riportban is szó esik erről a könyvről. „A városnak dicsőbb a történelme, mint a jelene. Ezt mondja is Béla bácsi, de le is írta Visszaemlékezések 1953–1983 Tokaj című, kilenc példányban megjelent könyvében. A maga nemében egyedülálló könyv, még soha nem olvastam ilyet – fogalmaz az újságíró. – Ezt lapozgattam, ebből »puskázok« most. Különböző alkalmakon (templomban, temetéseken, papi gyűléseken) elmondott beszédek, művészet- és vallástörténeti tanulmányok olvashatók benne. Ízes magyarsággal ír Béres Béla, és hatalmas, nemcsak teológiai műveltséganyagot dolgoz föl elegánsan. Megérdemelné, hogy kiadják. Kinek kell ez, fiam? – kérdezi rezignáltan, amikor arra biztatom, hogy ne hagyja abba az írást, írja meg a gyűjteménye történetét.”
A kilenc példányban készült könyvből Béres Bélától kapott egyet ajándékként Májer János, és biztos adott a szerző másoknak is. Kettőt a Tokaji Múzeumban őriznek, de hogy hol lehet a többi, azt az igazgató, Nagyné Bősze Katalin sem tudja. Az írógéppel sokszorosított, bőrkötésű könyvben vannak utólag beillesztett lapok, fotók, és kézzel írt megjegyzések, széljegyzetek is. A készülő kiállításban helyet kap majd ez a különleges dokumentum is.
Sátánok, szentek, művészek
Béres Béla és a sátán – ezt a címet kapta Xantus Gyula Tokaji bohémek című könyvében az egykori plébános emlékét megörökítő fejezet. A festőművész szerint az atya kedvelte a Tokaji Művésztelep alkotóit, rendszeresen vendégül is látta őket, de úgy tekintett rájuk, mintha ők lennének a sátán követei. „Bevallotta, hogy az egész év során »ellenünk prédikál«, azaz prédikációiban hajnalig tartó vitákon kifejtett eretnek nézeteinkkel vitatkozik.” Persze ebből a beszámolóból az is kiderül, hogy ezek a viták, az esetleges nézetkülönbségek ellenére, nagyon jó beszélgetések, eszmecserék voltak. A plébános is bejárt a művésztelepre, meghallgatta az ottani előadásokat, megnézte, ki mit alkot éppen.
Cséri Lajos szobrászművésznek, a Tokaji Művésztelep első vezetőjének visszaemlékezése szerint „… a művészek nagyon nagy szeretettel jártak Béres plébános úrhoz búcsúzkodni, mert ott akkor már el volt készítve számukra a három- vagy ötliteres demizson bor. És mindenki otthagyott nála egy akvarellt vagy gouache-t, egy olajképet.”
A plébános művészek iránti tiszteletének bizonyítéka, hogy egy-egy templomi munkával is megbízta őket. A művésztelep két jeles alkotója, Xantus Gyula és Tamás Ervin 1962 nyarán egyszerre, szinte egy ütemre készítette a lourdes-i kápolnában látható két pannót. Arra törekedtek, hogy legalább hasonló legyen a táblaképek színvilága. Erre Xantus Gyula így emlékezett vissza: „Egyik kép – ezt én festettem – a barlang felé haladó menetet ábrázolta, kezükben zászlókkal, háttérben – Béla kívánsága szerint – tokaji motívumok, mint a szőlőhegy, a templom stb. A másik kép (Tamás Erviné) már a barlang előtt megjelenő Madonnát ábrázolta térdelő figurákkal, »áhítatosabb« lett, mondta Béla, aki ezt az áhítatot általában hiányolta.” Ezután következik a művész költői kérdése: „De miért bízta ezt az áhítatot a sátánokra?” Erre nem is próbál válaszolni Xantus Gyula, hiszen számára is nyilvánvaló volt, hogy Béres Béla tisztelte az alkotókat, és az évek során igazi műértő lett. Itt kell megjegyezni, hogy a festőként és szobrászként is ismert, Nyíregyházán élt Huszár Istvánnak is vannak alkotásai a tokaji templomban. Vele talán már akkor megismerkedett Béres Béla, amikor a művész a szomszédos Rakamazon tanított. Huszár István alkotása a tokaji temetőben a Béres Béla és szülei, valamint testvérei tiszteletére készült síremlék is.
Beszédes példák
A Tokaji Múzeum korábbi egyháztörténeti kiállítása kapcsán leginkább a műalkotásokról esett szó. Természetesen nem mutathatták be a Béres Bélától kapott összes, raktárban őrzött kincset, csak a legérdekesebbek közül válogattak. Ilyen egyedi értéket képvisel például a gyűjtemény Galaktotrophousa ikonja. (A Galaktotrophousa jelentése „tejjel tápláló, szoptató”.) A tárlókba kerültek a megmentett kincsek, az ikonok mellett a templomi szertartásokon – miséken, esküvőkön, keresztelőkőn, temetéseken – használt tárgyak, keresztek, kelyhek, szenteltvíztartók… A most készülő kiállítás esetében viszont – ahogy erre a cím is utal – az értékek megmentője, Béres Béla is a figyelem központjába kerül. Nagyné Bősze Katalin múzeumigazgatótól megtudtuk, hogy ezt a kiállítási tervüket támogatja a Nemzeti Kulturális Alap vidéki múzeumok számára meghirdetett pályázata is, a Magyar Géniuszok. Indoklásként egyetlen mondatot idéz a felhívásból: „Nemzeti létünket, nemzeti identitásunkat muzeális eszközökkel támogatva a Magyar Géniuszok, a magyar tehetségek, lángelmék, tudósok, hősök, hazafiak, patrióták és eredményeik példáját emeljük mindennapjainkba, közvetlen környezetünkbe, mely követésre sarkall.” Béres Béla példáját, értékmentő, értékteremtő munkáját mindenképpen figyelemre méltónak és követendőnek tartják a tokajiak. Ennek kapcsán mutatja meg az igazgatónő azt a festményt, amelyet Gyoroki (Gyurkó) Pál készített a plébánosról, és amely látható lesz az új kiállításon. A kép története olyan, mintha a személyes példaadás jelentőségének legbeszédesebb bizonyítéka lenne. Hat éve az egyik miskolci régiségvásáron eladásra kínálta valaki ezt a portrét. Akkor látta meg a jelenleg Budapesten élő, de eredetileg tokaji dr. Kiss Katalin Mária, aki felismerte a plébánost. Megvette a képet, és a Tokaji Múzeumnak ajándékozta.
Számtalan meglepetést tartogat még ez a kiállítás. A Tokaji Múzeum munkatársai azt ígérik: az értékmentő Béres Béla megszólítja a majdani látogatókat, és ez szó szerint értendő.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")