Svájc védőszentje, a béke apostola – Flüei Szent Miklós (1417–1487)

Svájc védőszentje, Flüei Szent Miklós jómódú, mélyen vallásos szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1417. szeptember 25-én, egy kis hegyi faluban. Életének első szakaszáról, gyermek- és fiatalkoráról nem sok konkrét adat maradt ránk. Társai szorgalmas, szelíd természetű fiúként emlékeztek vissza rá, akinek napjait a tanulás, a munka és az imádság töltötte ki. Fiatalkorától vonzotta az imádságos, szemlélődő élet, a magány és a vezeklés. Szerette a természetet, szívesen barangolt szülőföldjének meseszép tájain. Egy alkalommal házuktól nem messze, egy hegyi patak mellett imádkozott, amikor váratlanul hatalmas, égig érő torony jelent meg szemei előtt. Ez a látomás egész életében elkísérte, és meghatározta későbbi hivatását. Ekkor ébredt fel először szívében a vágy a remeteélet után. Az élet azonban kanyargós utakon vezette, és csak évtizedekkel később válthatta valóra fiatalkori álmát.

Békés fiatalkorának az 1440-ben kitört polgárháború vetett véget, amikor őt is besorozták a hadseregbe. A tiszta lelkű, ártatlan fiatalember számára az élet megrázó iskolája volt a csatatereken töltött négy év. Megrendülten szembesült a háborúk véres és kegyetlen valóságával.

Miután a háború véget ért, Miklós hazatért szülőföldjére. Nem sokkal ezután családot alapított.  A nála több mint tíz évvel fiatalabb Wyss Dorottyát vette feleségül, akivel húsz évig éltek együtt bensőséges, megértő kapcsolatban, igaz szeretetben. Házasságukat tíz gyermekkel áldotta meg az Úr. Öt fiuk és öt lányuk született. Legkisebb fiuk pap lett, de távolabbi leszármazottaik közül is sokan választották az Istennek szentelt hivatást.

Miklós a közéletbe is tevékenyen bekapcsolódott. Bölcsessége, békeszeretete és jámborsága miatt mindenütt nagy tekintélyt szerzett. Sokan fordultak hozzá tanácsért. A megbecsülés és tisztelet nem tette önteltté vagy elbizakodottá. Lelke mélyén továbbra is az volt a legfőbb vágya, hogy magányosan, visszavonultan élhessen, egészen az imának és az engesztelésnek szentelve napjait. Az évek során azt is megértette, hogy vannak olyan problémák, amelyeket pusztán emberi erővel nem lehet megoldani. Hitte, hogy az emberek és az egyes társadalmi csoportok között újra és újra kiéleződő súlyos feszültségeket nem erőszakkal, háborúkkal, csak imádsággal és böjttel lehet legyőzni. Gyóntatója tanácsára sok időt töltött Krisztus szenvedésének szemlélésével. Szigorú aszkézisben élt, hetente négy nap böjtölt. Újra és újra feltört benne fiatalkori vágya a remeteélet után. Vívódásait feleségével is őszintén megosztotta. Dorottya megértette és támogatta férjét, amit az bizonyít leginkább, hogy képes volt elengedni is, amikor Miklós végül eldöntötte, remeteként folytatja életét. Ő maga varrt neki földig érő, egyszerű remeteruhát. A házaspár kapcsolata ezzel nem szakadt meg, Dorottya remetesége idején is támogatta férjét, és kiállt mellette, amikor valaki megkérdőjelezte döntését.

Miután 1467-ben felesége engedélyével elhagyta otthonukat, Miklós zarándokútra indult. Kezdetben úgy gondolta, élete hátralévő idejét hazájától távol, zarándokként tölti egészen ráhagyatkozva Istenre. Ám alig lépte át szülőföldje határát, egy belső hang arra indította, hogy forduljon vissza. Megértette, hogy az önmagáról való lemondás nem azt jelenti számára, hogy elhagyja hazáját, hanem hogy lemondva saját elképzeléséről, övéi között szolgálja az Urat, akkor is, ha sokan nem értik meg döntését. Ekkor fogalmazta meg híres imáját: „Én Uram és Istenem, távolítsd el tőlem mindazt, ami távol tart tőled! Én Uram és Istenem, add meg nekem mindazt, ami egyesít veled! Én Uram és Istenem, végy el engem magamtól, és add, hogy egészen a Tied lehessek!’’

Így végül ranfti szülőházától nem messze alakította ki remeteségét, azon a helyen, ahol tizenhat évesen látomásában az égig érő tornyot látta. Húsz évet töltött itt rendkívül egyszerű körülmények között.

Barátai, ismerősei kezdetben nehezen értették meg döntését. Idővel azonban egyre többen keresték fel. Miklós sugárzó életszentsége meggyőzte a kételkedőket. Remeteként sem zárkózott el egészen az emberektől, és minden alkalmat megragadott, hogy másoknak Istenről beszélhessen. A szent életű remete híre egyre szélesebb körben elterjedt. Országos politikai ügyekben is gyakran kérték közbenjáró imáját. Legalább kétszer mentette meg hazáját újabb háborúk kitörésétől. 1481-ben a svájci kantonok között kiéleződött belső viszályt ismét az ő közvetítésével sikerült lecsillapítani, megőrizve az ország egységét. Ettől kezdve nevezik a hálás svájciak Miklóst a „Haza Atyjának”. Svájc azóta is a béke kis szigete.

Flüei Szent Miklós 1487. március 21-én hunyt el, 70 éves korában. Sokan már életében is szentként tisztelték. Ennek ellenére csak 1947-ben avatta szentté XII. Piusz pápa, aki egyben Svájc fő védőszentjévé nyilvánította. Flüei Szent Miklós emellett a Svájci Gárda és a sokgyermekes családok védőszentje is.

Koncz Éva