Szabad kézben áldozni?

Tisztelt Lelkiatya! Régóta küszködök azzal, hogy elfogadjam: Isten engem is feltétel nélkül szeret. És nagyon félek attól, hogy amikor majd Isten ítélőszéke elé kerülök, s megkérdezi tőlem, miért nem lettem az, akinek Ő eltervezett, nem fogok tudni válaszolni. A Katolikus Püspöki Konferencia engedélyezi a kézbe áldoztatást, mégis azt tapasztalom, hogy az atyák nem szívesen teszik ezt. De mit tehetne az a hívő lélek, aki szeretné a lehető legközelebb érezni magához az Úr Jézust, de betegsége egyik látható jele következtében nyelvre áldozni képtelen, szégyenérzete miatt? Mindig tisztelettel, könnyes szemmel meghatódva veszem magamhoz az Úr Jézus szent testét, de egyre inkább félve tudom ezt megtenni…

Kedves Levélíró! Nagy kegyelem, hogy ennyire komolyan veszi a hitét, a Jézussal való egyesülést a szentáldozásban. Őrizze meg ezt az érzékeny lelket!
„Isten, aki saját Fiát mindannyiunkért áldozatul adta, hogy ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki megigazulttá tett minket? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt és az Isten jobbján közbenjár értünk?” (Róm 8,32-34) Ő minden szeretet forrása. Őbelőle származik az anyai, a hitvestársi, a nagyszülői szeretet. Jobban szeret, mint a legjobb szülő, a legjobb házastárs szeretni tud.
Talán különösnek tűnik ez a gyakorlat, de próbálja egyszer magát Isten helyébe képzelni. Képzelje el, hogy fentről nézi a sok-sok embert, a japánokat, a dánokat, a kongóiakat, fiatalokat és öregeket, művelteket és írástudatlanokat, egészségeseket és betegeket, és látja magát is. Mit gondol, mit érez az Isten? Úgy gondolom végtelen gyöngédséget, végtelen szánalmat, együttérzést mindenki iránt. Ő nem elítélni akar, hanem felemelni, ahogyan mondta: „Asszony, én sem ítéllek el…” (Jn 8,11) „Nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,17).
Isten feltételek nélkül szeret. Ez persze nem langyos szeretetet jelent. Szeretné, ha fejlődnénk, a bennünk rejlő lehetőségeket kibontakoztatnánk. Ez a szeretet néha éget is, de csakis azért, hogy sarkalljon, emeljen.
Amikor áldozik, gondoljon arra, hogy úgy megy, mint a gyermek az édesanyjához. Lehet, hogy kicsit piszkos lett a ruhája a játék közben, de az édesanya mégis átöleli (ahogyan ezt Kis Szent Teréz gyönyörűen leírta).
Ha nincs halálos bűne, mindig bátran menjen áldozni, hiszen Krisztus táplálni, erősíteni, vigasztalni akar minket szent testével.
Ne féljen a kézben való áldozástól. Jézus is így áldoztatta az apostolait.