Borka Ernő ez év augusztus 1-jétől Marosfőről Gyergyóalfaluba helyezett plébános Gyergyókilyénfalván született 1972. július 7-én, háromgyermekes családban. Húga és öccse családos, szülei nyugdíjasok. Az általános iskolát szülőfalujában és a szomszédos Tekerőpatakon, a középiskola első két évét Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Líceumban végezte. A tizedik osztály végzése közben kezdett el azon gondolkozni, hogy útja Gyulafehérvárra a kántoriskolába (ma teológiai líceum), az ország egyetlen magyar nyelvű egyházi iskolájába kell hogy vezesse őt. „Szülőfalum plébánosa, Ferenczi Árpád lelkes munkájával megmozgatta a fiatalságot, sokan voltunk vele az oltár körül. Fontosnak tartottam és szerettem azt, amit és ahogyan végzett a szülőfalum hívő közösségéért. Akkor nagy megtartó ereje volt a hitnek, a vallásnak, a templomnak és ezt neki is köszönhettük. A szomszédfalvak kántoriskolás fiataljai is jó hatással voltak rám és buzdítottak” – emlékezik vissza Ernő atya (vagy ahogyan Székelyföldön mondják: Ernő pap bácsi). Így került 1988 őszén Gyulafehérvárra.
Az 1990-ben tett sikeres érettségi vizsgái után felvételét kérte a teológiára, mert érezte önmagában a hívást a papi szolgálatra. „Hogy ez bennem kibontakozott, elsősorban a meghívó Isten kegyelmének a műve, amit ma sem tudok szavakba önteni. Ott voltak a jó társak, barátok, nevelők, tanárok, lelkipásztorok is, sok-sok imádkozó ember, szüleim támogatása, törődése. Rengeteg teendője mellett nagybátyám, néhai Jakab Antal gyulafehérvári püspök is sok figyelmet fordított rám, támogatott, biztatott, tanított és nevelt. Teológiai tanári tapasztalatából tudta, hogy mire irányítsa a figyelmemet. Lehet, hogy akkor nem mindenben értettem vele egyet, de hálás vagyok mindazért, amit kaptam tőle. Harmadéves kispap voltam, amikor 1993-ban távozott a földi életből. Áldott legyen az emléke, élete és munkája, amit Egyházáért és népéért tett” – fejezi ki háláját Ernő atya.
Tanulmányai befejeztével, 1996. június 23-án szentelte pappá Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári székesegyházban. Papi jelmondatául Szent Pál galatákhoz írt leveléből származó szavakat választott (5,13): „Meghívásotok szabadságra szól… szeretettel szolgáljatok egymásnak!”
Primíciáját szülőfalujában, Kilyénfalván tartotta, 1996. július 7-én, a születésnapján. Egykori plébánosa, az akkor Ditróban szolgáló Ferenczi Árpád szentbeszédének visszatérő gondolata ez volt: szabadon, örömmel, szeretettel. „Valóban minden élethivatásra, állapotra érvényes ez. Szolgálni így, ilyen lelkülettel – ez az alapja keresztény mivoltunknak” – teszi hozzá Ernő atya.
Hét kápláni évét Gyimesbükkön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Zetelakán töltötte. Nagy egyházközség mindegyik, éppen ezért kihívást jelentettek számára, de örömmel tette, amit tudott, képessége szerint. „Mindenhol rengeteg jó emberrel találkoztam. Mindenütt sok hittanórám volt, sok gyermek, ministráns és fiatal vett körül. Ma is többen megkeresnek, akiket annak idején a házasság szentségének felvételére készítettem. Számos élmény, lelkipásztori öröm kötődik ezekhez az évekhez is” – tekint vissza láthatóan jó érzésekkel.
Plébánosként először a Máramaros megyei Kapnikbányán szolgált, vallási és nemzetiségi szempontból is vegyes vidéken. Erről az időszakról így beszél: „Kisebbségben voltunk, de sok jó embert rendelt mellém az Úr, akik segítették a munkámat. Négy évet töltöttem közöttük. Sok szép emléket őrzök ebből az időből is. Sajnos vallási és nemzeti értelemben is be fognak olvadni…”
2007 augusztusától kinevezték a marosfői egyházközség lelkipásztorának. A vasláb-hevederi hívek lelkigondozása is hozzá tartozott. Ez év nyaráig, 14 éven keresztül volt az itt élő több mint hatszáz katolikus hívő pap bácsija. „Hála és köszönet ezekért az évekért, a sok szép ünnepért, a lelki kincsekért, az anyagi támogatásokért, mindazért, amit közös munkával lelki és anyagi téren sikerült megvalósítani. Köszönöm a marosfői és vasláb-hevederi híveknek a sok szeretetet, hogy együtt lehettünk sok mindenben, hogy megosztották velem életük örömeit, sikereit, bánatait, nehézségeit. A hívek ragaszkodása a jó Istenhez, a hithez, a keresztény értékekhez mindig örömtelivé teszi a papi szolgálatot, akkor is, ha vannak közben nehézségek, próbatételek” – mondja Ernő atya.
Ebben az évben tehát ezüstmiséjét ünnepli. Évfolyamtársaival pontosan a pappá szentelésük 25. évfordulóján, 2021. június 23-án ünnepeltek Gyulafehérváron a főpásztorral, a segédpüspökkel és a nyugdíjas érsek atyával. Ernő atya június 27-én a marosfői és július 4-én a vasláb-hevederi közösségben ünnepelt, majd július 7-én, a születésnapján és a primiciája évfordulóján, annak helyszínén, szülőfalujában adott hálát az elmúlt 25 évért húsz paptestvére, rokonai és falusfelei jelenlétében.
Ez idő tájt egy hónapnyi nyári szabadságát tölti Németországban, ahogy 2003 óta minden évben – de most sem a jól megérdemelt pihenés céljából: a Trieri Egyházmegye Mettlach nevű plébániáján helyettesíti német papkollégáját és jó barátját. „Ennyi év alatt nagyon sok ismeretség és barátság alakult ki közöttünk. Máramarosban és Székelyföldön is többször meglátogattak, ezért az irántuk való tiszteletből és barátságból július 25-én náluk is ezüstmisét mutattam be” – meséli Ernő atya.
Főpásztora ez év nyarától a gyergyóalfalvi egyházközség plébánosává nevezte ki őt. Mindezt így éli meg: „Nem kértem, nem készültem elmenni, habár tudtam, hogy egyre közeledik ez az időpont. Az érsek úr felkért erre a feladatra, én pedig három nap imádkozás és gondolkodás után igent mondtam. Nyitott szívvel megyek ebbe a nagy egyházközségbe, a szolgálat szellemében. Remélem, hogy Isten segítségével sikerül mindazt felismerni, felvállalni és megtenni, ami az alfalvi egyházközség javára válik.”
Ezüstmiséjéhez szeretettel gratulálunk és új szolgálati helyén is sok áldást kívánunk Ernő atyának!
A cikk a Keresztény Élet hetilap július 25-i lapszámában jelent meg.