Kezdőlap Hírek Szellemi honvédő-díjat vett át Márfi Gyula érsek

Szellemi honvédő-díjat vett át Márfi Gyula érsek

Jeles esemény helyszíne volt nemrég a fővárosi Uránia Filmszínház, ahol átadták a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványának Szellemi honvédő-díjait, melyet ezúttal Márfi Gyula ny. veszprémi érsek és Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke vehetett át. A kitüntetés nevében is utal rá: hazafias és felelősségtudattól áthatott lelkipásztori, egyházvezetői tevékenységüket ismerte el a CÖF ezzel a díjjal, napjaink zaklatott, értékvesztésben kínlódó világában.

Soha nem volt akkora szükség a szellemi honvédelemre, mint manapság, amikor a brüsszeli bürokrácia „magából kifordulva hadakozik” az európai kultúra védelmezőivel – mutatott rá köszöntőjében Varga Judit igazságügyminiszter. Dr. Csókay András idegsebész laudációjában Márfi érsek úrnak Európa és hazánk jövője érdekében tett bátor pásztori megnyilatkozásait, kereszténysége és magyarsága melletti kiállását emelte ki, rámutatva, hogy a főpásztor migrációval kapcsolatos felvilágosító/megvilágosító szentbeszédeiben mindig gyűlölettől mentesen szól az iszlámról, tantételeiről, pusztán ismerteti azokat. Ugyanakkor rámutat Európa eliszlámosításának veszélyeire, a politikai iszlám területfoglaló célkitűzéseire.

Az emeritus érsek úrral a kitüntető díjról és az eltelt járványidőszakról beszélgettem.

Érsek úr számos kitüntetés, többek között a Mindszenty-emlékérem, a Volkra Ottó-díj, Veszprém megye és szülőföldje, Zala megye díszpolgári díjainak birtokosa, sőt 2017- ben Áder János köztársasági elnök döntése nyomán a Magyar Érdemrend középkeresztje-kitüntetést is átvehette. A Szellemi honvédő-díjat milyen érzésekkel fogadta?

– A ’honvédő’ cím különösen is megfogott, hiszen életemben, papi szolgálataimban is mindig a kereszténység és a magyarság értékeinek megőrzésére, gazdagítására buzdítottam, prédikációimban a magyar költők hazaszeretettől áthatott vallomásait idézgettem példaként a hívek elé. Valójában 30 évesen, 1976-ban éltem meg először mélyen a hazaszeretet érzését, tudtam meg, mi a honvágy, mit jelent a haza – amikor teológiai tanulmányaim folytatásaként két évet Párizsban töltöttem. Előtte még soha nem voltam külföldön. Ezt egy mai fiatalnak hiába is magyaráznám, nem értené, hiszen ma jönnek-mennek az emberek a világban. Akkoriban nem így volt. A vízumot határozott időre adták, és csak egy belépésre és egy kilépésre volt érvényes. Azért imádkoztam, nehogy valaki meghaljon idehaza a családomban, vagy valamiért haza kelljen jönnöm, mert akkor nem mehettem volna már vissza. Átéltem akkor, hogy mi a honvágy. Minden éjjel álmomban otthon jártam, és fájdalmas volt az ébredés, mikor kiderült, idegenben vagyok mégis. Itt megjegyzem: azóta viszont Párizzsal soha nem álmodtam. Pedig igazán befogadók voltak a franciák. Nem volt akkor még internet, mobiltelefon, szüleimnek nem volt vonalas telefonja sem, csak levél révén tudtam érintkezni szüleimmel, testvéremmel, hozzátartozóimmal. Végtelenül egyedül éreztem magam. Ez egészen más volt, mint amikor valaki turistaként megy külföldre, s aztán hazajön. Volt párizsi tartózkodásomnak azonban egy nagyon fontos, életre szóló tanulsága is. Mivel ott rengeteg emberrel találkoztam – izlandiaktól kezdve fokföldiekig, thaiföldiekig, japánokig –, megtapasztaltam a nemzetköziséget is. Akkor alakult ki és fogalmazódott meg bennem a hazaszeretettel kapcsolatban, hogy szeretni kell a hazánkat, de nem szabad se fajimádónak, se fajgyűlölőnek lenni – amint Hitlerék tették. S rájöttem arra is aztán, hogy az a kozmopolita globalista szemlélet, amely ma jellemzi világunk nagy részét – vagyis hogy mindent össze kell keverni és meg kell szüntetni a nemzeteket –, az sátáni jellegű. A szellemi honvédelem síkján vallom: az igazi hazaszeretet viszont isteni. Jézus sem volt fajimádó, szemben egyes írástudókkal, farizeusokkal, de szerette hazáját, megsiratta Jeruzsálemet. Ha Tiruszban és Szidonban működött volna, nagyobb sikerei lehettek volna, de csak egy időre ment át Tiruszba és Szidonba. Megmaradt szülőföldjén, ott tanított és ott élt és halt meg, és onnan is támadt fel. S azt akarta, onnan induljon el evangéliuma világhódító útjára. Amit ma nyugaton multikulturálisnak mondanak, az valójában a totális monokultúra. Tehát: az egység az egyformaságban elvetendő. De az egység a sokféleségben ideális, az a követendő.

Érsek úr 2019 ősze óta a veszprémi várban, a Szent Ferenc Papi Otthonban él, de a pandémiás időszakban „világtól elzártan” teltek napjai ottani paptestvéreivel egyetemben. Ez, gondolom, rendkívül lehangoló lehetett annak a lelkipásztornak, akinek sűrű szolgálatai voltak az egyházmegyében nyugdíjazása után is…

– Volt idő, amikor a hívek egyáltalán nem jöhettek misére templomunkba, hárman koncelebráltunk, hívek nélkül. Nehéz volt ezt viselni, meg azt is, hogy csak a ház lakóival és dolgozóival találkozhattunk. Oldást jelentett, hogy az otthonhoz tartozó zárt kertbe lemehettünk sétálni. A bezártságot én megpróbáltam felhasználni arra, hogy dolgozzam. Foglalkozni kezdtem még behatóbban az iszlámmal, újra elolvastam a Koránt, kétnapi munkával készítettem egy kronológiai Korán-jegyzéket, s ennek révén már úgy olvashattam azt, ahogy történetileg keletkeztek, következtek az egyes szúrák (fejezetek). Így tudtam megírni a járvány idején Jegyzetek az iszlámrólVallás és politika című könyvemet, amelyet nagy érdeklődés kísért, s ezért egy bővített változata is meg fog jelenni hamarosan.

Mondják, ha ma érsek úr nevét említik, mindenkinek a migrációval kapcsolatos előadásai, megvilágosító prédikációi jutnak eszébe. Mások ellene vetik: egy papnak nem dolga a politizálás…!

– Minden papnak kötelessége a politizálás, de nem pártpolitikai szinten. Ha egy közösséget érintő, hittel és erkölccsel kapcsolatos kérdésben állást foglalok, már politizálok. Ez pedig kötelességem. Vallom: pásztor vagyok, felelős vagyok a nyájért, hazámért, a magyar és az európai kereszténység jövőjéért is. El kell mondanom mindazt, amit megismertem, amit felismertem. Ennek elmulasztását számon fogják kérni a túlvilágon… Ott meg fogják kérdezni mindannyiunktól, megtettünk-e mindent azért, hogy Krisztus Országa épülhessen közöttünk. Ha nem tesszük meg, küldetésünket nem teljesítjük, nehéz lesz majd szembesülni vele halálunk után, hogy mennyi lehetőséget kihagytunk. Szembesít majd minket az Úr mulasztásainkkal.

Toldi Éva