Óscar Amulfo Romero Galdámez egy kis hegyi faluban született a közép-amerikai El Salvador államban 1917. augusztus 15-én. Szülei egyszerű emberek voltak. Nyolc gyermekük közül Óscar másodikként látta meg a napvilágot. Óscar először asztalosnak tanult, majd tizenhárom éves korában felvételt nyert a San Miguel-i kisszemináriumba. Teológiai tanulmányait San Salvadorban kezdte, majd a római Gregoriana Pápai Egyetemen folytatta. Rómában szentelték pappá, 1942. április 4-én. Egy évvel később, doktori tanulmányait félbeszakítva visszatért Salvadorba, ahol azonnal plébánosi kinevezést kapott. Néhány hónap múlva püspöke kinevezte titkárává. Titkári feladatai mellett széles körű lelkipásztori tevékenységet folytatott. 1967-től a salvadori püspöki konferencia titkára lett. 1970-ben VI. Pál pápa kinevezte San Salvador segédpüspökévé. Négy évvel később, 1974-ben a Santiago de Maria egyházmegye megyéspüspöke, majd 1977-ben San Salvador érseke lett.
Salvadorban, ahogy egész Latin-Amerikában a szegénység és a társadalmi elégedetlenség nyomán terjedő felszabadítás teológiája jelentette ezekben az években a legfőbb kihívást az Egyház számára. A salvadori polgárháborút megelőző viharos éveket társadalmi szinten a belpolitikai helyzet kiéleződése jellemezte. Az évtizedek óta fennálló konfliktus oka az ország földbirtokait kezükben tartó nagybirtokos családok és a lakosság nagy részét kitevő nincstelen néprétegek közötti szakadék volt.
Óscar Romero természeténél fogva békére törekvő, visszafogott, jámbor pap volt, ebben a nehéz és összetett történelmi helyzetben végül mégis a politikai harcok ütközőpontjába került. 1977-ben, pár nappal érseki beiktatása után egyik közeli jó barátja, a jezsuita Rutilio Grande atya is egy megtorlás áldozata lett. Rutilio atya a szegények pártfogója volt, és széles körű szociális tevékenységet végzett a legnehezebb sorsú, kiszolgáltatott néprétegek között. Romero érsek nagyra becsülte munkáját, halála ezért különösen megrendítette és elgondolkoztatta. Ettől kezdve az ő látásmódja is megváltozott. Egyre inkább a szegények támogatója és szószólója lett.
1979-ben dokumentumokkal alátámasztott jelentést nyújtott át II. János Pál pápának a hazájában történt jogellenes cselekményekről, letartóztatásokról, gyilkosságokról, eltűnt személyekről. 1980-ban az amerikai elnöknek levelet írt, amelyben arra kérte, hogy ne támogassa tovább fegyverrel a salvadori hadsereget, mert azt a hatalom a nép elnyomására használja. A vele készített interjúkban bírálta az éhező, kiszolgáltatott nép munkájából saját vagyonát gyarapító oligarchiát, az alkalmazottaikat éhbérért dolgoztató hazai és külföldi iparvállalatokat. Bátran és nyilvánosan leleplezte a hadsereg által elkövetett atrocitásokat.
Romero érsek a politikai vitában nem állt egyik oldal pártjára sem, ő az egész hazájáért és mindenekelőtt a kiszolgáltatott, szegény népért érezte felelősnek magát. A kiéleződött helyzetben azonban a békés megoldásokat sürgető felhívásai nem érték el céljukat. Egyre több fenyegetést kapott mindkét oldalról. Egy idő után már biztosan tudta, hogy előbb vagy utóbb meg fogják ölni. Nem sokkal halála előtt mondta: „Nem tudom, ki fog megölni, az egyik oldal vagy a másik, de én pásztor vagyok.” A jó pásztor pedig nem hagyja el a nyáját, különösen akkor, amikor az veszélyben van. Erre hivatkozott akkor is, amikor a személye elleni támadásokról értesülve a Szentszék Rómába hívta.
1980. március 24-én gyászmisét mondott egy barátja édesanyjáért. Az Eucharisztia bemutatása közben érte a vértanúhalál. A gyilkos lövés a szívét találta el, perceken belül meghalt. Az érsek ellen elkövetett merénylet tovább fokozta a társadalmi feszültségeket. Gyászszertartása idején bomba robbant a San Salvador-i székesegyház közelében, a hadsereg pedig tüzet nyitott a mintegy ötvenezer fős tömegre.
A kegyetlen politikai megtorlás áldozataként elhunyt érsek emlékét máig tisztelettel őrzik El Salvador és egész Közép-Amerika szegényei. Az Egyház 2015-ben boldoggá, 2018-ban szentté avatta.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")