Kezdőlap Hírek Szentek legyetek!

Szentek legyetek!

Nagyböjt 2. vasárnapja
(Lk 9, 28–36)

Nevelhetünk-e úgy, mint a szentek?

A gyerekek a templom körül szaladgáltak. Várták a hitoktató atyát, aki az első szentáldozásra készíti őket. Nini, már ki is lépett a plébánia kapuján. A játék abbamaradt, a gyerekek körülvették lelkiatyjukat.
– Mielőtt bemennénk a templomba, kérdeznék tőletek valamit.
Mindenki kíváncsian várta a kérdést, ami így hangzott:
– Ki akar szent lenni közületek?
– Én is, én is – kiáltották a gyerekek.
– Nos, ennek szívből örülök. De most következik a második kérdés: Ki akar elsőnek szent lenni?
Erre már nem akadt jelentkező. Ekkor a lelkiatya belenyúlt a zsebébe és kijelentette:
– Sorsolni fogunk. Aki egy régi pénzérmét vesz ki a kalapomból, annak kell elsőnek szentté lennie.
A gyerekek különböző értékű aprópénzt húztak ki a lelkiatya kalapjából. Ötven-húsz-és tízfillérest. A tizedik sorra kerülő kislány, Viktória húzta ki a régi érmét. Megdöbbenve forgatta kezében. Valóban neki kell elsőként szentté lenni? A sorsolásban Isten akaratát látta és nem tudott többé napirendre térni fölötte. Ismerte hibáit, gyöngeségeit, de tisztában volt a kegyelem hatékonyságával is. Mindent megtehetek azáltal, aki megerősít. Ennek köszönhette, hogy huszonöt éves korában a szentség hírében távozott a földi életből.
Vajon miért mondtam el ezt az igaz történetet? Mert a mai evangéliumban Jézus színeváltozásáról olvastunk. Az apostolokat elkápráztatta a csodás látomás és ennek nyomán fölkiáltottak: Uram, jó nekünk itt lennünk! Ez teljesen érthető, hiszen nincs szebb az Isten látásánál. Jézus azonban nem csak azért változott át, hogy felvillantsa apostolai előtt földöntúli szépségét. Figyelmeztetni akarta őket és minket is: nekünk is át kell változnunk, a szentség fényébe kell öltözködnünk.
Gyakran megkérdezik a fiataloktól: mi szeretnél lenni? A válaszok természetesen igen sokfélék. Filmszínésznő, orvos, mérnök, tanár. Egy kislány azt a meglepő választ adta kérdésemre, hogy ő butikos akar lenni. Ám a keresztény ember arról sem feledkezhet meg, hogy az Isten mindnyájunkat arra hív, hogy szentek legyünk. Olyan emberek, akik a hit és a szeretet útján keresik boldogságukat.
Kérdezhetné valaki: Mit kell tennünk, hogy szentek lehessünk? Pisti ezt válaszolta: Sokat imádkozni, böjtölni és csodákat tenni. Hát ez mind igaz, de nem egészen. Igaz ugyan, hogy az életszentség felé vezető úton kemény harcot kell vívnunk hibáinkkal és úrrá kell lennünk bűneinken. Ám ez nem elegendő. Miután lelkünk megszabadult a bűntől, föl kell ékesítenünk az erények drágaköveivel. Ha megvizsgáljuk a szentek életét, azt tapasztaljuk, hogy hősi fokon gyakorolták a szeretet erényét.
El kell ismernünk, nem könnyű legyőzni rossz hajlamainkat, kiirtani lelkünkből a bűnt. Ez sokszor hosszú küzdelembe kerül, sok türelmet és leleményt igényel. Ezt szemlélteti a következő történet:
Képzeljetek el egy rabot, akit ártatlanul börtönbe zártak. Igaz, nincs az ablakon rács, de olyan magasan van börtöncellája, hogy ha onnan leugorna, halálra zúzná magát. A fogolynak mégis sikerült megszöknie. Vajon hogyan? Az egyik nap annyi hajszálat tépett ki hosszú hajából, amely összekötözve leért a földig. A torony tövében az esti sötétben, megjelent a barátja és a hajszálkötélre selyemcérnát kötött. Ezt a rab felhúzta a toronyba. Ezt ismét leengedte és ennek segítségével már fölhúzhatta azt a kötelet, amelyen jómaga lemászhatott.
Valahogy így kell cselekednünk nekünk is, ha szabadulni akarunk bűneink rabságából. Össze kell kötnünk jóakaratunk hajszálait és ennek segítségével megszerezni azt a mentőkötelet, amelyet a jóakarat és Isten kegyelméből fonhatunk. Az így megszerzett lelki szabadságunkkal indulhatunk el az életszentség útján.

Részlet „György Attila: Vasárnapi örömhír – C év” című könyvéből (1989-es kiadás).