A Szentírás: Isten szava

Valóban, amikor a Jóisten megadta nekem, hogy 1996 őszén Osnabrückben és környékén járjak, először nem tudtam megkülönböztetni a katolikus templomot az evangélikustól. Osnabrück evangélikus nagy temploma a St. Marienkirche, ragyogó Mária-szoborral, 1520-ból. Végül rájöttem: onnan ismerem fel az evangélikus templomot, hogy a főoltáron a mi szentségházunk helyén egy kinyitott, hatalmas Biblia látható. Ez jelzi, hogy valóban mindenük, legféltettebb kincsük a Szentírás.

De aki a Katolikus Egyházat azzal vádolja, hogy mi Isten Igéjét félretesszük, az nem ismer bennünket. Az ilyen ember nem tudja, hogy amikor a II. Vatikáni Zsinatot 1962. október 11-én megnyitották, az a Biblia ünnepélyes trónra helyezésével kezdődött. Nem tudja, aki így gondolkozik, hogy minden főpapi szentmisére úgy vonul be a püspök, hogy egy diakónus, magasra tartva a Szentírást, halad a papság élén.

Nem látott még görögkatolikus templomot sem, ahol a szentségháznak támasztva látható egy-egy díszes kötésű Szentírás, jelezve, hogy a két lelki Kenyér nálunk: az Ige és az Eucharisztia. Az ilyen ember még nem nézett bele az Imaórák liturgiája című könyvbe, amit a papoknak kötelező, a híveknek ajánlott imádkozni. Ha megnézné, látná, hogy majdnem teljesen a Biblia szövegeit, illetve a zsoltárokat tartalmazza.

Nálunk sem a papok egyéni elgondolása, amit hiszünk. Minden egyes hittételnél a bizonyításnak három része található. Ennek eleje a Szentírás. Ez a döntő. Ezután jön a szenthagyomány, vagyis hogy mit írtak az egyházatyák, a történelem folyamán mit vallott az Egyház, a hívek döntő többsége, és csak a végén, legtöbbször kisbetűvel hozza a szerző, hogy a józan ész mit tud hozzámondani. Maga a szentmise is két részre oszlik: az Ige liturgiája és az áldozati rész. Nos, az első része a mi istentiszteletünknek majdnem kizárólag a Biblia olvasásából, énekléséből vagy magyarázatából áll. Közben könyörgések, hitvallás. Szinte teljesen azonos a református istentisztelettel, azzal a különbséggel, hogy náluk ezzel minden be is fejeződik, nálunk pedig még ezek után jön a legfontosabb, az átváltoztatás és az áldozás. Nemcsak hallgatjuk Jézust, hanem a Szent Színek alatt látjuk, és aki meg is áldozik – ami nagyon kívánatos –, teljesen egyesül vele.

Nem is beszélve arról, hogy igyekszünk mindenkinek, már iskoláskorban kezébe adni legalább az Újszövetséget. Egyre jobb, modernebb fordítások készülnek, egyre érthetőbb magyarázatokkal. Formájukat is igyekszünk úgy megszerkeszteni, hogy minél jobban kezelhető és hordozható legyen. A háború előtt, 1927-ben született Ó- és Újszövetség még öt kötetből állt, ma már az egész Biblia egyetlen kötet.

Természetes, hogy nemcsak nyomtatjuk és kiadjuk, hanem állandóan buzdítjuk híveinket, hogy magányosan, családban, közösségben is olvassák. Nagyon sok egyházközségben külön bibliakörök működnek, ahol elmélyednek Isten Igéje megélésében, átimádkozásában.

A II. Vatikáni Zsinat (1962–65) egyik határozata: „Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz!” Ezek után úgy gondolom, világos, hogy a Szentírást a Katolikus Egyház is szereti, becsüli, legalább úgy, mint más vallású testvéreink.