Szenvedek a férjemtől

Ne haragudjon szegény, fiatal papjukra, mert szépeket mond a házasságról. A teremtő Isten adta Ádám mellé Évát, mert „nem jó az embernek egyedül lenni!”, ezzel is boldoggá akarta tenni az embert. Igaz, hogy az apostolok is látták a nehézségeket. Amikor az Úr Jézus a házasság felbonthatatlanságáról beszélt, megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, nem érdemes megházasodni!” (Mt 19,10). Úgy látszik, mindkettő igaz: egyedül se, együtt se jó. Se vele, se nélküle.

De nézzen körül: olyan sok boldog házasság van, több, mint szerencsétlen. Az ő örömük csupa nyugalom, csendes szépség. Nem is verik nagydobra. Nem jár nagy kiabálásokkal, drámai eseményekkel, mint a háborgó életek. Persze, náluk is van egy kis acsarkodás, hatalmi harc, de a végére, egyesek talán csak időskorukra, szeretetben élnek, boldogabbak, mint esküvőkor, alig éli túl egyikük a másikat. Ha özvegy lesz, szinte megszűnik létezni. Abból, hogy az ön házassága sok szenvedéssel jár, nem következik, hogy egy házasság sem jó, és szépségét nem lehet dicsérni.

Inkább lelkiismeret-vizsgálatot kellene tartani: jól megfontolta-e azt az igent, amikor férje megkérte a kezét? Ismerte hibáit? Akkor is káromkodott, ivott, durva, erőszakos volt, akkor sem tartozott a vallásos fiatalok közé? Ha ilyen volt, akkor ezt vállalta. Bizony, az ember ifjúkori meggondolatlan lépéseinek következményeit vállalni kell egy életre. Vagy ha azóta romlott el, akkor vajon ki ennek az oka? Szent Rita mellett gonosz férje megszelídült. Elnézését kérem, de az ön magatartásában is lehet, vagy lehetett hiba. Bár nekem az az érzésem, hogy most is nagyon szereti kedves férjét: hiszen imádkozik érte, szeretne vele együtt imádkozni, reméli, hogy egyszer megtér. Ez mind annak a jele, hogy nagyon is ragaszkodik hozzá.

Nem vagyok jós, de szinte látom, hogy pár év múlva boldogan fogják egymás kezét. Csak egy kicsit újból kedveskedni kell, tenni a szépet, mint hajdanában.

Ha mégis nagyon nehéz elviselni, gondoljon arra a borzalomra, ha férje hal meg előbb, és özvegy marad. Akkor egyszerre mindent másként látna, a föld alól is kikaparná, ha lehetne. Ahogy leveléből kiveszem, nem lenne víg özvegy, hiszen hogyan is írja? „Tőlem, tudom, a keresztet csak halálomkor fogja visszavenni.” Tetszik tudni, micsoda lelki szépség van ebben a mondatában? Eszébe sem jut, hogy a férjét eltemesse. Az sem, hogy ezt a keresztet letegye halála előtt, tehát elváljon. Ha ezt az egész házaséletet úgy viseli, mint egy nagy keresztet, akkor minden meg is van oldva, s az Úr Jézus szavára hallgat: „Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom!” (Lk 14,27).

Ön írja: Jézus minden szava igaz! Itt van a megoldás! Sőt, azt tanácsolom, ne csak vigye azt a keresztet, amit az esküvői oltárnál gyönyörű menyasszonyi ruhában vett a vállára, hanem jó erősen szorítsa is magához, akkor nem érzi súlyát, csak édességét.