Szenvedek az anyósomtól

Tudom, hogy nehéz az ilyen helyzetet elviselni, de meg lehet oldani, csak egy kicsit el kell gondolkoznia. Lehet, hogy anyósa nem is rosszakaratú. Talán éppen azért, mert a menyét nagyon, de nagyon szereti, azt akarja, hogy minél tökéletesebb legyen, próbálja lefaragni a hibáit. Az ember saját magát ismeri legkevésbé, még a tenyerünket sem ismerjük! Legyen szíves feltételezni, hogy az a tapasztalt asszony sok mindent jobban tud, mint egy ifjú menyecske. Tudását, tapasztalatát szeretné csupán átadni.

Azt is meg kell értenie, ha az édesanya a fiával kapcsolatban kissé elfogult, a vitás kérdésekben, talán jogtalanul, neki ad igazat. Maga is szereti az édesanyját! De illik szeretni azt a valakit is, aki a férjét felnevelte, olyannak alakította, hogy szeretni való férfi legyen belőle. Biztosan a fiával szemben is kritikus volt és sokszor megszidta, hogy rendes ember váljék belőle. Tehát meg kellene tanulni szeretni, becsülni az anyósát. Gondoljon csak arra, hogy a férjének mennyire fájhat, amikor látja, hallja, hogy maguk ketten nem jönnek ki egymással.

Gondoljon arra, hogy mindenkinek van bőven hibája, rossz szokása. Tökéletes emberrel én még nem találkoztam. Ezért nehéz egymást elviselni. Nézzen kicsit a tükörbe, saját életébe, viselkedésébe, szavaiba, szeretetlenségébe, akkor megérti talán, hogy időnként kiérdemelte anyósának a viselkedését.

De tegyük fel, nem megengedve, csak mint lehetőséget, hogy Ön egy valóságos angyal, anyósa pedig kész boszorkány. Ok nélkül szekírozza, hogy megmutassa: ő az úr a háznál.

Mit kell ilyenkor tenni? Hogy lehet ezen változtatni, hogy lehet ezt a helyzetet megoldani? Ha az ember parázsra száraz gallyat rak és fújja, fújja, nagy tűz keletkezik belőle. De ha vízzel leönti, elalszik a nagy láng is.

Tehát a veszekedés nem használ semmit. Meg kell tanulni hallgatni, nagyokat nyelni és mosolyogni. Nem kimosolyogni, hanem türelmes, szelíd arccal végighallgatni. Ki kell tudni mondani: köszönöm, ezentúl jobban fogok vigyázni. Valami tréfával elütni a dolgot, valamiért dicsérni: Anyukának milyen jól áll ez az új ruha! Milyen finom ez a sütemény, szeretném leírni a receptjét. Tehát külön művészet ez: nagy szelídséggel, türelemmel, egy kis ravaszsággal, kedvességgel, felejteni tudással mindenkit meg lehet változtatni.

Káplánkoromban elég sokat szenvedtünk a paptársammal együtt a főnöktől. Amikor ezt a fent leírt hadjáratot megindítottuk – kedveskedtünk, amiért csak lehetett, dicsértünk –, teljesen megváltozott az életünk.

Természetes, hogy ehhez önuralom kell. Nem szabad helyet engedni az ösztönös, bosszúra hajló természetnek. Tehát az embernek először saját magát kell megnevelni és ráncba szedni, hogy sikerüljön egy rossz, veszekedős társat jóvá varázsolni. De vigyázni kell arra, nehogy képmutatás, színészkedés váljék belőle, hanem igazi, megértő szeretet.

Míg ez a jó légkör nem alakul ki, nem szabad semmit mellre szívni, hanem tudomásul kell venni, hogy ő ilyen.

Legyen szíves ezeket átgondolni, és megtalálja a megoldást!