A férjemmel huszonhat évig éltünk együtt. Három gyermekünk született, sajnos az első meghalt. Beteges voltam, így az orvos sem ajánlotta, hogy vállaljam a szülést, de a férjem rávett, hogy megkapjuk a lakást. Utána hozzánk költözött az édesanyja, akit nyolc éven keresztül ápoltam. Pénzt a férjemtől nem kaptam, és soha nem vigyázott a gyerekekre sem. Most már én is súlyos beteg vagyok, mégis dolgoznom kell, beteg gyerekeket ápolok. Közben elvált tőlem a férjem. A bíróság az egyik szobát neki ítélte. Rendszeresen idehozza a nőismerősét. Megfenyegetett, hogy addig idegesít, amíg el nem hagyom a lakást, a két lányommal együtt.
Hogy megvigasztalódjék, ennek egyszerű orvossága van, csupán számba kell vennie örömeit! Boldog mama az, akinek két ilyen jó és nagy lánya van! Boldog az, aki szívvel-lélekkel ápolja a beteg gyermekeket, saját baját eltitkolva! Boldog az, aki életét kockáztatva, három gyermeknek adott életet, aki abban ment tönkre, hogy anyósát ápolta! Főként boldog az, aki megkapta az imádság, és annak nyomán az isteni vigasztalás kegyelmét! Ami pedig férjét és azt a nőt illeti, arra törekedjék, hogy ne hagyja magát idegesíteni. A veszekedéshez két személy kell! Ha ön hallgat, mint a sír, bármit tesznek is, nem tudják kihozni a sodrából, ők pukkadnak meg, és abbahagyják az egészet. A legfontosabb, hogy a lakását el ne hagyja!
*
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
(23. zsoltár)
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
