A németek első királynője, I. Ottó német-római császár anyja apai ágon a szász fejedelmi, anyai ágon fríz nemesi család sarjaként született a Keleti Frank Királyság területén fekvő Enger településen. 895 körül látta meg a napvilágot. Születésének pontos dátumát nem ismerjük. Gyermekkorától mélyen vallásos közegben élt, ami meghatározta személyisége alakulását. A bencés apácák kolostorában nevelkedett Herfordban, ahol nagyanyja volt az apátnő. Az imádság szeretete, ami a megszentelt falak között alakult ki szívében, élete végéig elkísérte, és biztos erőforrást jelentett számára a nehéz percekben is. Egész életében megőrizte háláját a herfordi kolostor apácái iránt. A köztük töltött éveket élete legszebb időszakának tartotta. Később, királynőként maga is több kolostort alapított. Herfordban azonban nem csak imádsággal teltek Matild napjai. Az apácák a nevelésükre bízott lányok számára a kor igényeinek megfelelő alapos képzést is biztosítottak. A későbbi királynő kitűnt szorgalmával és kiváló adottságaival. Megtanult latinul írni és olvasni, a különböző művészetek terén megmutatkozott ügyessége és a szép iránti érzéke.
Az időközben vonzó fiatal lánnyá cseperedett Szent Matild szépségének és jámborságának híre a kolostor falain túl is eljutott. Nem csoda, hogy már 14 évesen férjhez adták. 909-ben kötött házasságot I. (Madarász) Henrik herceggel, aki 10 évvel később, 919-ben a németek első királya lett. Matild hűséges, szerető feleség volt. Mindenben segítette férjét. De Henrik is ragaszkodott feleségéhez, akinek nőies bája, kedvessége és jósága bearanyozta életét. Kapcsolatuk egymás iránti kölcsönös megbecsülésre és bizalomra épült. Harmonikus házasságukból öt gyermek, két lány és három fiú született, akiket rangjuknak megfelelően, a keresztény hit és erkölcs szellemében neveltek. Legidősebb fiuk I. Ottó néven német-római császár, a legkisebb, (Szent) Brúnó pedig kölni érsek lett.
A királyi pár együtt és egymást támogatva kereste a vezetésük alatt álló ország javát, szolgálva a nép védelmét, anyagi és lelki fejlődését, növekedését. Henrik távollétében Szent Matild igazgatta az ország ügyeit, nagy szeretettel, buzgósággal és hozzáértéssel. Háborúkból hazatérő férjét ugyanakkor gyengéd és gondoskodó szeretettel fogadta. Mindketten szívügyüknek tekintették az Egyház és a szegények támogatását.
Amilyen sokat jelentett a szerető feleség számára házassága és családja, olyan nagy szenvedést okozott neki férje halála 936-ban. Mély fájdalma hosszú ideig beárnyékolta életét. Nehezen találta helyét a mindennapi kötelességek között. Tudta azonban, hogy anyaként nem feledkezhet meg gyermekei, királynőként pedig népe iránti felelősségéről. Istennel való bensőséges kapcsolatából és mély imaéletéből erőt merítve képes volt fájdalmai között is mások javát szolgálni.
Az özvegy királyné szenvedését tovább növelték a fiai között fellángolt trónöröklési harcok. Anyai szívéhez középső fia, Henrik állt legközelebb, apjuk azonban még halála előtt elsőszülött fiát, Ottót jelölte ki utódjául. A király halála után kiéleződött helyzet és a fokozódó konfliktusok között végül Matildot is súlyos támadások érték. Ottó tanácsadói megrágalmazták, és az uralkodói vagyon felelőtlen elherdálásával vádolták. Matild mély fájdalmában egy időre engeri birtokára vonult vissza. Önkéntes száműzetéséből végül menye közbenjárásának köszönhetően szabadult, aki meggyőzte férjét, hogy igazságtalanul bántak vele. Ekkor Ottó követeket küldött anyjához, és bocsánatot kért tőle. Matild habozás nélkül megbocsátott, és örömmel tért vissza családja körébe. Minden erejével a családon belüli békességet és egyetértést szorgalmazta.
A következő év, 955 sorsfordító lett az özvegy királyné életében. Ebben az évben aratott fényes győzelmet Ottó az Augsburg melletti Lech mezőnél a magyar csapatok felett, ami elindította politikai felemelkedése útján. Matild büszke volt fia képességeire és sikerére. Ugyanebben az évben azonban újabb súlyos fájdalom is érte, amikor meghalt Henrik, a középső fia. A veszteség annál mélyebben érintette, mivel Henrik volt Matild legkedvesebb fia. Ő emlékeztette leginkább elhunyt férjére, akinek nemcsak nevét, de derűs és szelíd természetét is örökölte. A gyászoló anya szenvedését semmilyen vigasztalás nem tudta enyhíteni. Ahogy korábban férje elvesztése, most fia halála után is sokáig szinte magán kívül volt a fájdalomtól. Végül, mint minden nehézség között, most is az imában keresett menedéket.
A fájdalmak kohójában végül Szent Matild szeretete megtisztult és elmélyült, hite megerősödött. Egyre inkább eltávolodott a világi élettől, viszszavonultan az imádságnak és a jótékonykodásnak szentelte életét. Mindennap szegények sokaságát látta vendégül asztalánál, akikben Krisztust szolgálta. Bőkezű adományokkal támogatta a templomokat. Szívesen töltötte idejét az általa alapított kolostorokban. Néhány apácával különösen meghitt, baráti kapcsolatot ápolt. Bizonyára feléledtek szívében gyermekkori emlékei is a Herfordban töltött éveiből. Utolsó hónapjait legkedvesebb kolostorában, Quedlinburgban töltötte. Itt érte a halál is 968. március 14-én. A kolostorban helyezték örök nyugalomra férje mellé, akit korábban szintén itt temettek el.
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")