Budapesten a Szervátiusz Alapítvány székházában bensőséges ünnepség keretében június 24-én megnyílt a Szervátiusz Szalon. Az eseményen Hoppál Péter, a Magyar Országgyűlés Kulturális Bizottsága alelnökének köszöntőszavai után bemutatták az Emeld fel, Uram, népemet – Petrás Máriával beszélget Szervátiusz Klára című kötetet. A Petrás Mária és lánya, Petrás Alina énekével színesített műsorban a könyv alanyát és szerzőjét Csűrös Csilla újságíró, a Magyar Rádió vezető szerkesztője méltatta.
„Nem tettem a Szalon elé minősítő jelzőt, egyrészt mert szép az alliteráció: Szervátiusz Szalon, másrészt a név, a két Szervátiusz – akik Temesi Ferenc szavaival: a magyar képzőművészet ikertornyai – már kijelölik az utat és a feladatot” – fogalmazott üdvözlőbeszédében Szervátiusz Tibor özvegye és a szalon elindítója, Szervátiusz Klára. A két erdélyi szobrászművész – apa és fia – szellemi hagyatékát gondozó alapítvány elnöke az általa jegyzett beszélgetőkötetről elmondta: annak a címe, Emeld fel, Uram, népemet, üzenetértékű. „Ahogyan a jeles keramikusművész naponta fohászkodik Istenhez népéért, úgy szándékozunk mi, a két Szervátiusz szellemiségében, változatlanul a nemzet felemelkedéséért dolgozni” – emelte ki a kötet szerzője. Hozzátette: Petrás Mária már igen magasra emelte népét a hiteles, tisztaforrású, kivételes művészetével, a tiszta, hittel teli lényének fényével. S ahová felemeltetett egy nép, ott is marad az. „Ha a csángó nevet valódi értelmében használjuk: a hun hagyomány szerint erőset jelent. Bizony kellett az erő, az Istentől kapott, hogy ez a kicsi magyar csoport megmaradjon az elzártságban – ezer évnél is régebb óta” – mutatott rá a rendezvény háziasszonya. Idézte Szervátiusz Tibort, akinek az 1950-es években Moldvában arra a kérdésére, hogy hogyan kerültek oda, az öreg apókák így válaszoltak: Attila apánk telepített le. „Az erőt, a hittel, az Isten rendje szerint élők erejét, annak hatását mutatják, példázzák nekünk a moldvai csángómagyarok. S ha földi értelemben esetleg valóban elvesznének is, akkor se lesz az megsemmisülés. Mert megtermékenyítették a lelkünket, így teljesítették feladatukat. Miként a halódó csillag, amely szétosztja minden energiáját, mielőtt darabokra hullna. Nem pusztul el, örökre gazdagítja a mindenséget, miként a moldvai csángómagyarság a nemzetünket” – zárta szavait Szervátiusz Klára.
A következőkben Csűrös Csilla köszöntőbeszédéből idézünk:
– Milyen más a csángó néplélek bánatos, keserves hangja, tiszta egyszerűsége! A hazátlanságot sirató, nem hivatalos, gyönyörű himnuszukban az ágról szakadt vándormadár a messzire csángált, árvaságra ítélt, a szabadságot mégis mindennél többre becsülő, maroknyi, fogyatkozó népcsoport szimbóluma a nagy román tengerben. S egy árvaságra kárhoztatott nép hol is lelhetne menedékre, megértő szülőre, ölelő karra, vigasztaló szóra, mint Babba Máriánál, szép Szűz Máriánál, az égi édesanyánál? Oly szoros ez az összekapaszkodó, védelmet és szeretetet kérő-vágyó-óhajtó-megélő kapcsolat, hogy e kicsi népcsoport identitásának fundamentuma, tudjuk jól, nem is magyarsága, avagy románsága, hanem katolikus mivolta. És az ősidők óta rengeteg munkával, megkérdőjelezhetetlen hittel, a földdel, az éggel, a természeti jelenségekkel szoros szimbiózisban megélt életek sora, amely egyszerre teremti meg a továbbélés keretrendszerét és a szabadon szárnyaló gondolat és érzés lehetőségét. A közösségi hitélmény az egyes ember saját, csak általa megélt hitélményéből születik, tevődik össze.
– Petrás Mária lelkének tiszta egyértelműsége, a Teremtőhöz magától értetődő természetességgel fűződő, meghitt, bizalmi kapcsolata az ajkáról felcsendülő, gyöngyfüzérként – rózsafüzérként? – leperdülő népdalokban és énekekben is mindig megborzongat, rabul ejt – folytatta beszédét Csűrös Csilla. – Nagyon-nagyon vágyódom egy olyan istenkapcsolat megélésére, amilyen az övé. Arra a pillanatnyi kétely és megalkuvás nélküli, mély-mély hitre, amely minden nehézségen, megpróbáltatáson átsegít. Amely nem megóv az élet gyötrelmeitől, de mindig elviselhetővé teszi azokat a tudat által, hogy nem vagy egyedül! Hogy Isten minden pillanatban melletted, veled van, hogy bármikor fordulhatsz hozzá, beszélgethetsz vele, fohászkodhatsz hozzá, s mindig meghallgatásra találsz minden kínoddal, kérdéseddel.
– Emeld fel, Uram, népemet! – kéri Mária, hiszen az egyes emberek külön-külön sugárzó hite egy nép erőforrása, megmaradásának záloga, ereje, eszköze. Emeld fel, Uram, lelkemet, lelkünket – küldhetjük az ég felé társul a magunk fohászát, hogy aztán közösségként is részesülhessünk a lelki megtisztulásban. Lám, a könyv minden beszélgetése, légyen szó énekről, kerámiaszobrokról, személyes életsorsról, mindig-mindig az emelkedés, a felfelé nézés, az Isten felé fordulás szándékát sugallja, fogalmazza újra és újra. A szeretetben fogant emelkedését – hangzottak Csűrös Csilla szavai.
A most megnyitott Szalon a két neves szobrászművész, Szervátiusz Jenő (1903–1983) és fia, Szervátiusz Tibor (1930–2018) szellemiségét folytatva a jövő évtől különféle kulturális és tudományos rendezvényeknek ad majd otthont. Ezzel a két nagy szobrász emlékét és életművét továbbéltető, 2003-ban létrehozott alapítvány a monográfiák, a díj és az özvegy által alapított ösztöndíj mellett újabb lehetőséget teremt a közönséggel való kapcsolattartásra, a két kiváló alkotó szellemi örökségének népszerűsítésére és társművészeti megnyilatkozások bemutatására.
Szerk.: Varga Gabriella
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")
