Kötelesek vagyunk az anyósom miatt tönkremenni? Ezt az öregasszonyt nem lehet kibírni. Őt minden érdekli, mindenbe beleszól. Szobájában is van egy kellemetlen szag. Szeretnék feleségemmel, gyermekeimmel nyugodtan élni, de miatta nem lehet. Szociális otthonról hallani sem akar, pedig ott lenne a helye. Azért is haragszik, hogy az udvaron egy kis nyári konyhát akarunk neki építeni, ott nem zavarna minket. Feleségem is olyan mimóza természetű, végül mindig az anyját védi, ezen azután csúnyán összeveszünk.
Ne sértődjön meg! Próbálom a színtiszta igazat írni. Emlékezzen! Milyen jó volt, amikor az az öregasszony önt kedvesen befogadta a családba, valósággal fiának nézte, maga is anyukának szólította. A lakodalmat kifizette, és ez maguknak alig került valamibe! Milyen jó volt, hogy az anyósék összehúzódtak, és helyet adtak az ifjú párnak! Amikor szűknek, öregnek találták a számukra oly kedves otthont, akkor mindent magukra írattak, mindenről lemondtak, csak az élvezeti jogot hagyták meg. Az öregek mennyit segítettek az új ház felépítésénél! Minden spórolt pénzüket beleadták, pedig fájt a szívük a lebontott régi ház után, csak nem mutatták, hogy maguk örüljenek. Amikor a gyerekek kicsik voltak, de sokat őrizte őket anyuka és az öreg, maguk mehettek kettesben, ahová akartak. Emlékezzen!
ĺrja, hogy lett mindig rosszabb az együttlét, amikor meghalt az após, és anyuka egyedül maradt özvegyen. Az bántotta önt, hogy szegény lélek szeretett volna társaságban lenni, amikor rászakadt a magány. Jó lett volna egy kis beszélgetés, férje ápolása helyett szeretett volna többet foglalkozni a gyerekekkel. A férj szidta az anyja miatt a feleségét, végül az asszony megmondta édesanyjának, hogy ne menjen be hozzájuk, azután a gyerekeket sem engedték be, mert félreneveli. Annyi jóságért így kell bánni a magányos öregasszonnyal?
Még nem tudja: milyen jó az öreg a háznál! Sokat számítana a gyerekek nevelésénél, ha a nagymama foglalkozhatna velük. Amit tőle kapnának, egy egészen más hang, más stílusú szeretet, amit csak a nagyi tud megadni, senki más. Tőle kapnának az unokák egy kis vallásos nevelést, együtt imádkoznának, énekelnének. Olyan szükségük van erre a gyerekeinek, mint a falat kenyérre. Akkor tudja meg, hogy mennyire üres a ház, ha az öreg meghal, s amikor maguk elmennek otthonról, nem lesz, aki őrizze, aki a tűzre rakjon, akire rá lehetne bízni a gyerekeket, aki megmondaná a különböző üzenetet, ha keresik magukat.
Egy kicsit meg kellene őt érteni, bele kellene képzelni magát az ő helyzetébe. Öreg, beteg. Elvesztette élete párját. Egyedül van. Ő is ember, társaságra vágyik. Szeretné élete tapasztalatait átadni. Gondoljon bele, hogy talán az anyós jót is akar, nemcsak rosszat, ahogyan ön képzeli.
Mindent meg lehetne fordítani! Ha egy kicsit kedvét keresné, és újból azt mondaná neki, mint régen: anyuka. Ha néhanapján hozna neki egy kis ajándékot! Ha csak egy pár jó szót szólna hozzá! Ha behívná szobájukba legalább egy kis időre. Először erőltesse magára ezt a szeretetet, játssza meg, azután megy magától. Végezetül pár kemény figyelmeztetés: ne bántsa a feleségét, ha édesanyja iránti szeretete győz a szívében. Gondoljon arra, ha eljön az időskor, ilyen lesz ön is. Változzék meg szegény anyós élete!
*
Meg kell mondanom, mert egyszer minden kis játékod elfogy
s meztelen dideregsz, ha eljön a legborzasztóbb: a vég.
Háton fekszel, s üvegszemmel nézel fel a végtelenbe,
hova lelked száll, száll, mint egy fehér gyöngyös buborék.
(Mécs László: De profundis)