Tisztelt Lelkiatya! Huszonéves fiatal vagyok, és rátaláltam egy hasonlóan katolikus értékrendű lányra, akivel kölcsönösen szeretjük egymást. Nem régóta vagyunk együtt, és eddig nem is éltünk nemi életet egymással, azonban olykor mikor kettesben vagyunk az ágyban előfordul, hogy én őt (vagy ő engem) kielégít szexuális értelemben, kézzel. Az lenne a kérdésem, hogy ez mennyire számít bűnnek? Mi ezt teljes szeretetben éljük meg, ugyanakkor enyhe bűntudat is gyötör, hogy talán ezt nem kellene.
Kedves Levélíró! Nagyon örülök annak, hogy egymásra találtak a menyasszonyával, és a hitben is egyek, Isten áldásával, az Ő akarata szerint, az Ő kegyelmével megerősítve akarják majd a házasságukat élni. Sok áldást kívánok a bontakozó kapcsolatukra!
A Biblia tanítása (vö. Kiv 22,15-16; MTörv 22,17-21) és a kereszténység meggyőződése szerint a férfi és nő közötti testi kapcsolat megélésének helye a házasság. A testi kapcsolat azt fejezi ki, azt ünnepli meg, hogy két ember eggyé válik. Ez a cselekedet akkor igaz, akkor van a helyén, ha valóban nem csak két test, hanem két ember lesz eggyé: egymásnak adják a múltjukat és a jövőjüket is. Különben mindkét fél érzi, hogy megtettünk valamit, ami nem egészen igaz, úgy tettünk, mintha egyek volnánk, de ez nincs egészen így.
Próbáljanak meg várni a szexualitással a házasságkötésig. Addig élvezzék ki az udvarlás örömeit. Az udvarlás idejének van egy sajátos játékossága, távolsága, öröme, ami később már nem lesz. Ne azon szomorkodjanak, aminek még nincs itt az ideje, hanem annak örüljenek, aminek most van itt az ideje.
Ha nagyon hamar a testi kapcsolat elindul, az egy olyan erős köteléket hoz létre két ember között, hogy már nemigen tudnak higgadtan, felelősen dönteni a házasságról. A kapcsolatot nagyon szorosra fűzi, átjárja, nehéz lesz a kapcsolat többi (szellemi, baráti) dimenzióit kiépíteni.
A házasság előtti tisztaságot nem könnyű megtartani. Fontos főpróbája ez a házassági hűségnek. Ha most tud két ember uralkodni a testén, akkor ez később is sikerülni fog, amikor néha majd külső kísértések is megjelennek. Létezik második tisztaság is: két ember elhatározhatja, hogy mostantól újra tisztán fogunk készülni a házasságra.
Mielőtt találkoznak, mindig jól gondolja végig, hogy hol van az a határ, amin nem fog túllépni a testi szeretetkifejezésekben. Jó volna megmaradni a kézfogás, csók, ölelés szintjén. Mindig jól tervezze meg a találkozás helyét is. Lehetőleg úgy találkozzanak, hogy ne is legyen esély arra, hogy ezt a határt átlépik.
Ha pedig úgy érzi, hogy a döntésük megérett és végleges, akkor kérje mag a kedvese kezét, és kezdjék el a felkészülést az esküvőre.