A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészségfejlesztési Programja, amely európai uniós támogatással valósult meg, két év alatt 12.425 pácienst látott el 38 nehéz helyzetű, többnyire évek óta háziorvos nélküli településen.
A 2023 márciusában indított telemedicinás rendelések során a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel felszerelt mozgó rendelő állt rendelkezésre, ahol egy szakasszisztens segítette a páciensek vizsgálatát, míg az orvos akár több száz kilométer távolságból végezhette el a diagnózist.
Március 6-án indult el a Felzárkózó települések program öt helyszínén a telemedicinás ellátás, amely az egészségügyi szolgáltatás terén egyedülálló innovációnak számít, és jelentős nemzetközi elismerést hozott Magyarország számára. A program célja az volt, hogy az ország legszegényebb, orvosi ellátást nélkülöző településein a betegeknek ne kelljen utazniuk a vizsgálatok miatt, és az orvosok is a helyszíni jelenlét nélkül tudjanak diagnosztizálni, mivel a legkorszerűbb diagnosztikai eszközök hidalták át a földrajzi távolságot.
Európai Uniós forrásból 1700 négyzetméteres egészségügyi központ épült Bicskén, ahol a telemedicina orvosi központja mellett laboratórium és személyre szóló gyógyszerellátási központ, valamint a koordináláshoz szükséges irodai és logisztikai háttér is létesült. A program során 14 mozgó egészségügyi központ járja a településeket, a járművekkel szakasszisztens érkezik a helyszínre, aki az interneten kapcsolódó orvos irányításával műszeres vizsgálatokat végez.
A kistelepülések körülményeire tekintettel a vizsgálatok során nem beutalót adnak a távoli városokban elérhető szakrendelésekre, hanem a szükséges laboratóriumi és ultrahang vizsgálatokat is helyben elvégzik. A mintákat a gépjárművek a bicskei központ laboratóriumába szállítják, ahol két év alatt 141 ezer mintát elemeztek ki. Az ultrahangos berendezés előzetes egyeztetés alapján gépkocsival érkezik a településekre, és a program indulása óta 2600 beteget vizsgáltak meg ilyen módon. A mozgó egészségügyi központok hetente, néhány helyszínen kéthetente ugyanazon a napon keresik fel a településeket.