Túlságosan indulatos vagyok

Tisztelt Lelkiatya! Visszatérő problémám az, hogy indulatosan reagálok bizonyos dolgokra. A nem provokált vitákban, értékrendemet támadó véleményekkel szembeni válaszokban, reakciókban nemegyszer magam is sérelmeket okozok. Nem tartok haragot, a bocsánatkérés is megy, de jó lenne ettől szabadulni. Imáimban is megbánom ezeket, és kérem az erőt, hogy ezeket elkerüljem.

Kedves Levélíró! Nagyra értékelem a levelében az őszinteséget. Nem mentegetőzik, nem keres enyhítő körülményeket. A hibáinkon való javítás egyik legelső feltétele pontosan ez, hogy őszintén szembe tudjunk nézni velük.
Az indulatait, érzelmeit nem tudja teljesen szabályozni az ember. Aki hevesebb vérmérsékletű, annak néha megjelenik a düh a lelkében, és ez önmagában még nem is helytelen. Az viszont már rajtunk múlik, hogy mit kezdünk az indulatainkkal.

Az első lépés az indulatok kezelésében az, hogy észrevesszük, tudatosítjuk őket. Mintha egy kis piros lámpa gyulladna fel az emberben, észreveszi, hogy most mérges, tudatosítja, hogy abban a veszélyben forog, hogy az indulatai elragadják, és helytelenül szól, vagy cselekszik.
Ha meglátja, hogy kigyulladt ez a piros lámpa magában (vagyis haragra lobbant), először is mondjon el egy rövid fohászt, amelyben megköszöni Istennek az életét, és kéri a szelídség ajándékát. Kérje a Szűzanya közbenjárását is a szelídség Lelkéért.

Ezután várjon egy kicsit. Kérdezze meg önmagától, hogy vagyok-e olyan állapotban, hogy higgadtan tudok szólni. Ha nem, inkább hallgatok, kimegyek egy kicsit sétálni, imádkozom még egy Üdvözlégyet. Ha érzi, hogy kissé megnyugodott, akkor kérdezze meg magától, hogy mit is kellene mondanom, mivel segíthetem a velem beszélőt az üdvösség útján?
Mindig figyeljen arra is, hogy a magával szemben álló emberben sokféle érték rejtőzhet, amit maga talán nem is sejt. A maga dolga pusztán az, hogy szelíden – vagy néha akár határozottan is – segítse őt az Isten felé vezető útján.