Kezdőlap Hírek Újjászületett a romokból az olasz templom

Újjászületett a romokból az olasz templom

Újjászületett a romokból az olasz templom
2009-ben súlyos földrengés rázta meg a közép-olaszországi várost, amelynek következtében hatalmas károk keletkeztek a településen, számos épület összedőlt. December 6. és 8. között rendezik meg az Újjászületés ünnepét Giuseppe Petrocchi bíboros, L’Aquila érsekének részvételével annak örömére, hogy az olasz és francia hatóságok finanszírozásának köszönhetően helyreállították a Segítő Szűz Mária (S. Maria del Suffragio) templomot.

Közel 10 évvel a 2009. április 6-án történt pusztító földrengés után, amely romba döntötte L’Aquila városát és 309 ember életét követelte, az abruzzói város kezdi felemelni fejét. Háromnapos ünnepséget tartanak, hogy ezzel értékeljék megfelelő módon a földrengés egyik jelképének tartott istentiszteleti hely megnyitását a közönség számára.

A XVIII. századi egyházi építészet egyik kiemelkedő példájaként a templomot 1714-ben kezdték építeni, hogy emléket állítsanak az 1703-ban bekövetkezett földrengés áldozatainak. A 2009-es földmozgás idején a Valadier által épített kupola összeomlásáról készített élő felvétel körbe járta a világot. Franciaország a G8-ak L’Aquilában megrendezett csúcstalálkozóján örökbe fogadta a templomot. Összesen 3,25 milliárd eurót biztosított a helyreállításra, amelynek munkálatait 2014-ben kezdték meg.

December 6-án a francia kormány küldöttsége, az olasz elnök, az európai közösség elnökségének egy tagja, a város bíboros érseke és a helyi illetve a városi hatóságok képviselői jelen lesznek az Újjászületés ünnepén. December 7-én tartják a templom felszentelését. A szentmisét Petrocchi bíboros mutatja be és koncelebrálnak az abruzzói és molisei püspökök, valamint a francia egyház képviselői. December 8-án egy koncerttel avatják fel az 1897-ben készült orgonát, amelyen Filippo Sorcinelli, a párizsi Notre Dame orgonistája játszik. Az ünnepségeken részt vesz a városban 2009–2010 között született közel ezer gyermek, akik az újjászületés élő tanúságtevői. Szüleik és tanáraik kísérik el őket a rendezvényekre.

Az Üdvözült Lelkek templomának újra nyitása hatalmas jelképes erővel rendelkezik a város lakói számára, akik újra el akarják foglalni az életük legfontosabb helyeit, közöttük a templomot. 2009 óta L’Aquilát nevezik Európa legnagyobb építkezési területének, amely bizonyítéka annak, hogy a szenvedés és a gyász ellenére képes talpra állni.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió