Útban az örök élet felé

Egyáltalán nem olyan biztos, hogy oly közeli halálának az ideje! Aki él, annak mindig van reménye. Az orvosok oly sokszor csodálkoztak már, hogy életben maradt, akit ők lélekben már el is temettek. Másrészt érdemes arra is gondolni, hogy a tudomány állandóan fejlődik. Talán éppen most fedeznek fel egy olyan gyógyszert, amely meggyógyítja. Gondoljon csak a penicillinre. Véletlenül jöttek rá, és azóta sok, azelőtt halálosnak hitt betegség nem jelent gondot! Tetszik érteni? Ne adja fel! Ilyen alapon mindenki sírhatna, hiszen mindannyian állandó életveszélyben vagyunk. Annyi egészséges ember hal meg teljesen váratlanul és aki évtizedek óta betegeskedik, túléli az erőseket.

Viszont az biztos, hogy előbb-utóbb meg kell halni. Nem okos az az ember, aki még hallani sem akar erről. Ellenkezőleg, fel kell készülni, és el kell fogadni. Szent Ágoston írja édesanyjáról, Szent Mónikáról: „Annyira előrehaladt a bölcsességben, hogy nem reszketett még a halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti”. Igaz, hogy csak egyszer halunk meg, ezért teljesen idegen és szokatlan világ, de mégis lehet gyakorolni. Ezt tette Don Bosco Szent János fiaival, a csavargókkal.

A legfontosabb az erős hit: van élet az élet után. Nem halok meg egészen, vár rám a mennyország. El kell képzelni minél színesebb képekben az örök életet, egészen addig, hogy ott újból együtt lesz a nagy család, ott nem kell kétségbeesve számlálni hátralévő napjainkat, hiszen az már egy örök élet lesz. Aki így látja, várja a mennyországot, annak az a sötét kapu, amelyen át kell jutnia, nem oly riasztó.

Ne féljen a szenvedéstől és a haláltól. Írja, hogy gyerekkorától vallásos volt. Amíg csak bírta vonszolni magát, betegen is ott volt a szentmisén. Ennyi buzgóság után a Jóisten ne segítené meg?! Nem csodáról van szó, de arról igen, hogy csodálkozni fog, milyen szépen, könnyen, mekkora lelki erővel, mennyi lelki vigasztalással segíti a Jóisten. Én magam is már nagyon sokszor elszégyelltem magam, amikor nagyon rettegtem, féltem és a végén szinte rámmosolygott az Úr Jézus, meg a Szűzanya: Na, meg vagy elégedve? Igaz-e, jól elintéztük? Milyen kár volt aggodalmaskodni!

Ha itt maradnak szerettei, azok is jó kezekben lesznek!

Köszönje meg a Jóistennek, hogy lassan, szépen hal meg, ha valóban bekövetkezik. Százszor jobb ez a hirtelen, váratlan halálnál! Van ideje készülődni, mindent elrendezni az indulás előtt szépen, nyugodtan. Hamis tapintatból ne hallgassák agyon ezt a témát, jó lesz az egész családnak kibeszélnie magát. Meg kell köszönni a Jóistennek, hogy így adta az életét!

*

A szerető Istennek nincs szüksége jelentős, rendkívüli művekre, csak szeretetet akar. A szeretet a hitből meríti életét. Mindig hinnünk kell abban az igen nagy szeretetben, amely Isten szívében értünk dobog. A szeretet a felismeréssel együtt növekszik. Istent mindig szeretni. Megköszönni neki örömet és bánatot, vigasztalást és sötétséget – belegyökerezve lenni Istenbe. Szeretni őt a teremtményekben, különösen a gyermekekben, akiket reánk bíz. Csak azt akarni, amit Ő akar, és csak azt kívánni, hogy szent akarata történjék velem és környezetemmel.

(Blandine nővér)