Kezdőlap A lelkiatya válaszol Gyakran elkáromkodom magam

Gyakran elkáromkodom magam

Gyakran esem ugyanabba a hibába, nevezetesen: elkáromkodom magam. Ha munka közben valami nem sikerül, vagy ha nagyon felbosszantanak, már szaladnak is ki a számon a szörnyű szavak. Megbánom én rögtön utána, gyónni is elmegyek, de nagyon elkeserít, hogy nem tudok kilábalni belőle. Már arra is gondoltam, hogy minek gyónjak, úgyis mindig visszaesem a hibámba.

Nincs joga elkeseredni! Ön káromkodásával nem követ el halálos bűnt. Azért nem, mert megveti, harcol ellene. Csak a régi szokás és harag indulata erősebb. Minden reménye megvan arra, hogy egy boldog nap megszabadul tőle. A sok bánat, erős elhatározása egyszer lebontja a ledönthetetlennek látszó falat. Pontosan ebben van nagy szerepe a gyakori szentgyónásnak. A gyóntató atyának őszintén bevallja, megígéri a harcot, másrészt a feloldozás egészen különleges erőt ad a küzdelemhez. Ha felhagy a gyónással, eladta lelkét a gonosznak!

*

Ígéreteid hűsége miatt remélek benned, Istenem! Mit remélek Istentől? Sok hibám és bűnöm megbocsátását, kegyelmi segítségét a bűn elleni harcban, végül a harc jutalmaként az örök boldogságot.

Miért remélem mindezt Istentől? Mert megígérte nekem. Jól tudom: amit Isten megígér, azt meg is tartja, hiszen hűséges. Amikor tehát felindítom a remény erényét, úgy tisztelem Istent, mint mindenben hűséges Uramat.

(Blandine nővér)