Kezdőlap A lelkiatya válaszol Meggyóntam mindent?

Meggyóntam mindent?

Tele vagyok kétségekkel, hogy tiszta-e a szívem? Évekkel ezelőtt meggyóntam-e mindent? Talán elhallgattam valamit, mert fiatalkoromban nem tartottam bűnnek. Már arra gondoltam, hogy egy papírra felírom minden bűnömet, akkor biztos, hogy nem marad ki semmi. Így legalább megnyugodnék. Úgy szeretnék olyan hófehér lélekkel áldozni, mint amilyen az a megkeresztelésemkor volt. Szeretnék szent lenni! Én, aki olyan bűnös vagyok…

Hogy világosan lássunk, külön kell választani a lelki életben – nemcsak az önében, hanem mindannyiunkéban – a múltat és a jövőt. A múltja ne nyugtalanítsa. Szentgyónásaival kapcsolatban pár kérdésre kell csupán felelnie: annak idején becsületesen megvallotta-e minden bűnét? Amit nem tart valaki bűnnek, az a számára nem is vétek, ne bántsa! Vigyázzon! Isten irgalmában, abban, hogy valóban megbocsát-e, nem szabad kételkedni! A feloldozó pap szavainak erejében szintén fenntartás nélkül hinni kell! Hogy valóban megszabadul-e bűneitől, ahhoz vissza kell gondolnia arra, hogy megbánta, sajnálta-e azokat? Meg volt-e akkor lelkében az elhatározás, hogy minden erővel próbál jó lenni? Ezt hívjuk erős fogadásnak. Olyan jó, amikor az iskolában letörli a gyerek a táblát, teljesen tiszta lesz, semmi kréta nem marad rajta. Ilyenné válik a bűnös lelke egy-egy igazi szentgyónás után. Nem szabad azt gondolni, hogy maradt rajta valamilyen piszok.

Érdemes a gyónási előkészületkor bűneinket felírni egy papírra, s erről felolvasni szentgyónáskor. Így tanítottam az elsőáldozóknak is, azután a gyónócédulákat elégettük. Én is így gyónok, még öreg fejjel is.

Ami a jövőt illeti: olyan félénken írja le, hogy szeretne szent lenni. Pedig minden egyes lelki életet élő keresztény embernek ez a vágya. Nem is lehet más, csak az, hogy üdvözüljünk! Most már csak az a kérdés: hogy lehet a szentek seregébe, a mennyországba jutni? Ez is egyszerű: egyrészt a megszentelő kegyelem állapotában kell meghalni, másrészt gyűjteni kell a mennyei kincseket, hogy ne csak becsússzunk valahogy, hanem egy kicsit előkelőbb helyet érdemeljünk ki.

A nagy útra mindig készen kell lenni. Magamon tapasztaltam nemrég, hogy az infarktus teljesen váratlanul ért. Ezért, ha bűnbe keveredünk, azonnal meg kell bánni, és első adandó alkalommal meg kell gyónni.

Égi kincs jár minden jótettért. Biztos, hogy a legfontosabb az Isten és az emberek iránti szeretet. De a jó cselekedet és az ima is nagyon fontos, amit nem kényszerből, hanem szabadon teszünk a megszentelő kegyelem állapotában. Ha bűnbe is estünk és ezzel elvesztettük égi kincseinket, a megtérésünk nyomán azonnal visszakapunk mindent, nem kell a kincsgyűjtést elölről kezdeni. Ez nagyszerű dolog, mutatja Isten jóságát.

Nyugodjon meg, ez az ég felé, a szentek seregébe vezető út nem valami keserves kínlódás. Már itt, a Földön a szenvedés mellett annyi minden földit túlszárnyaló örömmel jár.

A 4. zsoltár mindezt oly szépen írja le:

„Azt mondják sokan: Ki részesít jóban minket? Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét! Szívembe nagyobb örömet öntöttél, mint azoknak, akik dúskálnak búzában meg borban!”