Kezdőlap A lelkiatya válaszol Szegény gazdagok – gazdag szegények

Szegény gazdagok – gazdag szegények

A nyolc boldogságot minden görögkatolikus temetésen hallom. Hetet belőlük úgy-ahogy értek, de pont az elsőt nem. Hogy lehet boldog az, aki nyomorog? Miért jaj annak, aki gazdag? Nem értem.

Valóban, a nyolc boldogságból az első: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa (Mt 5,32). Szent Lukács Evangéliumában azt is olvassuk: De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat (Lk 6,24). Ráadásul nemcsak egyszer fordul elő, hanem állandóan visszatér az Úr Jézus tanításában. Mindenkit izgat ez a kérdés. A szegényt bántja: hogyan legyen ő ezért boldog? A gazdag pedig miért bűnhődjön, mert van valamije? Azonnal szögezzük le, hogy Jézus nem akarja a szegénységet, nyomort, ez a gonosz emberek bűne. Itt csak az segít, ha nagy lélekkel viseli sorsát, nem zúgolódik, irigykedik, gyűlölködik. Minden bűn még jobban tönkreteszi az életét és a lelkivilágát. Az igazi szegény minden bizalmát a gondviselő Istenbe helyezi, aki biztos, hogy valami módon melléáll, megsegíti őt. Maga a Szűzanya hálaadó énekében biztosít minket erről: Magasztalja lelkem az Urat… mert a kicsinyeket felmagasztalja, az éhezőket minden jóval betölti.

Ha nehéz elviselni a nélkülözést, az Úr Jézusra kell gondolni, aki önként a legnagyobb szegénységet választotta, ezzel meg is szentelte. Elég emlékezni Betlehemre, Názáretre, arra a három évre, amikor még a fejét sem volt hová lehajtania, a keresztrefeszítésre, amikor utolsó ruhájától is megfosztották. Igazán semmije sem maradt, ezért a minél valódibb szegénységre törekedett mindenki, aki komolyan követte az Üdvözítőt. Ott áll előttünk Assisi Szent Ferenc. A szegénynek Istenben kell gazdagnak lenni. Hogy benne bővelkedjünk, azt senki és semmi nem képes megakadályozni. Majd a végén, odaát, igazán bővelkedünk.

Mi a helyzet a gazdagokkal, valóban olyan szerencsétlenek? Hát, igen nagy veszedelmet rejt, ha itt a földön van a kincse, leragad, nem tud fölfelé nézni. Egy rettenetes csalódás áldozata lesz szegény: azt hiszi, mivel dúslakodik minden jóban – ebben kitűnik a többiek közül –, több lett azzal, amije van. Pedig az tesz értékessé, ami vagyok, nem az, amim van.

A gazdag emberen csak az segít, ha lelkileg szegény lesz. Ez azt jelenti, hogy földi kincsét nem tartja fontosnak, nem az teszi őt boldoggá, nem is törődik vele. Egy nagyszerű lelki magatartásról van itt szó. Tehetős, de azért a legkisebbnek tartja magát, ő is Isten szegénykéje a maga nemében, akár egy koldus. Csak Istenben bízik, nem rangjában, vagyonában, takarékkönyvében. Úgy érzi, mintha nem lenne semmije, úgy is bánik mindenkivel.

A gazdagon az is segít, ha szereti, segíti a szegényeket. Akinek több van, az önként és boldogan osztja meg a szegénnyel. ĺgy tettek az őskeresztények is. Végig kell nézni a szentek életét. Mind odaadta utolsó falat kenyerét, ruháját.

A szegények legyenek Istenben gazdagok, a gazdagok pedig lélekben szegények. Akkor ez is, az is megéli az igazi boldogságot.

*

Rajta hát gazdagok! Sírjatok, jajveszékeljetek a nyomorúságotok miatt, amelyek rátok következnek! Gazdagságotok elpusztult, ruháitokat megemésztette a moly. Aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, a rozsdája tanúskodni fog ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Még az utolsó napon is gyűjtögettetek. Bujaságban hizlaltátok szíveteket a leölés napjára!

(Jak 5)