Szerelmes vagyok egy papba

Nemcsak önnek, de szegény, ostromlott paptestvéremnek is írok, és mindenkinek, akiknek nincs más gondjuk, mint bennünket sajnálni és házasítani.

Először is nézzük meg, kiket dühít elsősorban a nőtlen pap. Az a tapasztalat, hogy a nőket foglalkoztatja leginkább. Gondolom azért, mert bosszantja őket, hogy egy férfi boldog nélkülük is. Azok a férfiak is acsarkodnak ránk, akik szexőrültek. Nem győzik bántani – tiszta irigységből – azt, aki féken tudja tartani ösztöneit, mi több, egy magasabb szintre emelni. Végül az Egyház ellenségei szeretnék nősíteni a papokat, mert ők tudják a legjobban, hogy ezen az úton árthatnának leginkább. A papság erejében, lelkületében, életstílusában negatív, rossz irányú változás állna be, s ennek ők nagyon örülnének.

Miért ragaszkodik az Egyház a papi nőtlenséghez, hiszen a házasság szentség? Szoktak emlegetni hasznossági szempontokat. Ezek igazak, de nem az igaziak: idejét, erejét csak a híveknek tudja szentelni; független, nincs mit, kit féltenie; könnyen vállalja a szegénységet, ha kell, a börtönt, nincs senkije; pontosan ez űzi híveihez, hogy mindenkit úgy szeressen, mint saját szüleit, gyermekeit. Ez mind igaz, de nem ez a lényeg, hanem az áldozat. A pap lenne a legszerelmesebb férj, a legjobb apa. Ha az igazi családi életre alkalmatlan lenne, pap sem lehet. Nos, ezt a legszebb, csodálatos örömöket ígérő életállapotot feláldozza, oltárra teszi Isten, Egyház, emberek iránti szeretetből. Nem kis áldozat ez! Az ő vére is forr, ő is sokszor gyötrődik a magányban. Talán a legnehezebb öregkorában, amikor egyedül kínlódik éjjel, várva a halált, és nincs segítség. Éppen ezért fáj, amikor bántják a papi nőtlenséget, és ártatlanul gyanúsítanak.

Ezt az áldozatot a pap az Úr Jézus, Isten országa hatása alá kerülve hozza meg. Az a boldogság, ami ezzel, a már örök életet megelőző élettel jár, felülmúl minden ideig tartó, földi örömet, természetesen csak akkor, ha teljesen az Úré, senki másé. Soha fel nem adva küzd azért, hogy Jézusé és az embereké legyen. Ezért a nőtlen papok a legvidámabbak, akiket földi batyuk nem terhelnek.

Mi történik azzal a pappal, aki elhagyja hivatását? Egy jólelkű leány soha nem lesz képes arra, hogy egy papi életet tönkretegyen, csak olyanok, akiknek nincs lelkiismeretük. A papot különben is könnyű tőrbe csalni, hiszen a leghiszékenyebb férfi. Hibás a média is. A nők a fényképeken, filmekben oly szépek, hogy a férfi csak bámul.

Azután észreveszi, hogy a papi élet egy szanatórium volt ahhoz képest, ami hivatása elhagyása után vár rá. Az asszony, meg a gyermekei mellett megtanulja a munkát, a fegyelmet, az engedelmességet, a szegénységet is, megtanul sírni és sóhajtozni!

A legrosszabb talán az, hogy visszajárnak a régi élmények: a szentmisék, a szentbeszédek, a gyóntatások, a boldogsággal telt imaórák, a breviárium, a paptársak és sok-sok minden. Ezért, ha teheti, eljár a szentmisékre, de ez is csak fáj. Próbál valami egyházi szerepet vállalni.

Tehát kisasszony, vegye tudomásul, hogy az a jóképű pap nem lehet a magáé, mert csak az Úré, senki másé! Ne kínozza őt bájaival, kedves szavaival. Ha ezt teszi, nagy bűnt követ el, megbünteti az Isten. Papjainkra, legnagyobb kincseinkre, imádkozó, figyelmes szeretettel vigyázni kell, nem pedig pokollá tenni az életüket.