A világjárvány miatt elhalasztott boldoggá avatás szeptember 12-én lesz Varsóban. Az „évszázad prímásaként” tisztelt Wyszynski boldoggá avatási szertartását Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa vezeti.
Wyszynski a Nyugati-Bug folyónál fekvő Zuzela faluban született 1901-ben, az Oroszország megszállása alatti lengyel területen. Kilencévesen elvesztette édesanyját, kántor apja 1911-ben Varsóba küldte gimnáziumba. 1924-ben szentelték pappá. A lublini katolikus egyetemen doktorált. A háború alatt rejtőzködött a Gestapo elől. A Honi Hadsereg egyik alakulatánál volt káplán. A háború után újjászervezte a wloclaweki papi szemináriumot. 1946-ban lublini püspök lett. 1948-tól 1981-ig varsói bíboros érsek prímás. A kommunista hatalom 1953–1956 között per nélkül fogolyként tartotta. 1981- ben hunyt el.
Vele együtt avatják boldoggá Elzbieta Roza Czacka rendalapítót (1876–1961). 1917-ben lépett Szent Ferenc harmadik rendjébe, majd saját közösséget alapított, melynek évtizedekig főnöknője volt. Halálakor a temetési misét Stefan Wyszynski mutatta be.
(rosdy)
A cikk a Keresztény Élet hetilap május 2-i lapszámában jelent meg.
Amennyiben tetszett, kérjük ne felejtse el megosztani a közösségi médiában!
- Egy háznak is lehet „lelke”?
- „Tartós szeretet” – élelmiszercsomagok a nélkülözőknek Kárpátalján is
- Május 31-én a Haladás Stadionban lesz az idei Ez az a nap!
- Tovább javult a pápa állapota
- Alkoholprobléma a családban
- Felfüggesztették a pápa gépi lélegeztetését
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek zene áldozás élet életbölcsességek életút