„Boldog, ki itt jársz, teéretted is / Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt; / Véres harcok verték fel hirét, / De csak a béke katonája volt” – ekként foglalta össze Sírversében tragikus és küzdelmes, belső vívódásokkal terhes életútját a 105 esztendeje, az első világháború idején szibériai fogolytáborban elhunyt költő, Gyóni Géza. Megcáfolva ezzel mintegy azokat a hangzatos, elítélő, olykor pedig felmagasztaló kritikákat, melyek hol háborúellenessége, hol háborúpártisága miatt érték.
Útkanyaraiban visszaköszönnek a történelem és a politika változó hullámai, melyek hányták-vetették a kor emberét a nagyhatalmak alattomos érdekeinek megfelelően. Életének végső stációján, a fogolytáborban talált rá igazi emberbaráti küldetésére rabtársai lelkigondozójaként, s szakrális költészete is ott bontakozhatott, teljesedhetett ki.
Gyóni Géza (eredeti nevén Áchim Géza)szülőfaluja, Gyón iránti szeretetből választotta későbbi költői nevét. Apja, Áchim Mihály, evangélikus lelkész, anyja, Bekker Gizella, pozsonyi tanító leánya, aki hat gyermeknek adott életet. Az egész családot az egyszerű emberek, a kisemmizettek iránti keresztény együttérzés, a szociális érzékenység jellemezte, s Gyóni e szellemi-lelki miliőben nőtt fel. Tragikus fordulatot hozott a családban, amikor egyik öccse áldozatául esett a halálos kimenetelű difteritisz betegségnek. A történtek súlya alatt anyja beleőrült a veszteségbe, megtébolyodott. A tízéves Gyóni lelkében a családi dráma örök nyomot hagyott, az anyai szeretet hiánya hullámzó kedélyű, rendkívül sérülékeny, depresszív alkatú felnőtté alakította. Ifjúként már a versírásban keresett menedéket.
Életútjának jelentős állomása volt, mikor apja indítására a pozsonyi evangélikus teológiára jelentkezett. Ám érdeklődése hamarosan a lüktetőbb világi élet és az újságírói pálya felé vonzotta. Kitörni vágyásában is benne volt mérhetetlen szeretetéhsége, s a rá-rátörő depresszív, halálközeli hangulatoktól való menekülés is. Cikkeit, verseit a vezető lapok szívesen fogadták, közölték, de mindenütt csak ideiglenes állásra talált. A lelkész atya ekkor fiát a létbiztonságosnak tűnő jegyzői pálya felé igyekezett fordítani, de sikertelenül. Közben behívót kapott Boszniába időszakos hadgyakorlatra, ahol kőtörő munkára hajtották a bakákat; mint a rabszolgákat. Ekkor írta Cézár én nem megyek című emblematikus versét, melyben egy római légionárius szájába adta lázadó hangú tiltakozását a gyilkos szolgálat ellen: „Vérben úszik vad hegyek orma, / Paskolja vér; paskolja ár. / S engem a halál-dáridóra / Cézár parancsa vár… Már összeszedtem kis cókmókom. / Indulni kell… Vérben úszik vad hegyek orma. / Cézár, én nem megyek…”
1914 tavaszán aztán megérkezett igazi háborús behívója a keleti frontra, Galíciába, ahol mint póttartalékos közlegény állt szolgálatba Przemyśl várának védelmében. A háborús hangulat, a harci mámor, a gyors győzelem reménye 1914 nyarára egészen feltüzelte őt is. A hadi propaganda, mely nemzeti színezetet öltött csakhamar, sokakat megtévesztett szólamaival. Gyóni is elhitte, hogy „az ezeréves magyar határok védelméért kell harcba szállni”, és szinte huszáros lendülettel sodródott a tömeggel. De aztán ahogy a kezdeti hadilendület lankadni kezdett, a háborút hetyke kalandként felfogó versek mellett egyre szaporodtak a szenvedéseket, a veszteségeket feltáró vallomások (Magyar katonák dala) lírájában. Márfelfedezte az ellenségben is az embert, méghozzá az öldöklésbe hajszolt embert. A vár ágyútűznek kitett pontjain megtapasztalta a háború véres, hullafoltos arcát, verseiben rámutat a harcok aljas érdekmechanizmusára, a „pártoskodók és vitézkedők” bűneire, akik kényelmes hadállásaikból vezényelik a pusztulásba a kiszolgáltatott bakákat: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket… Vakitó csillagnak mikor támad fénye, / Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe, / Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget, / Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet…” (Csak egy éjszakára)
E vers dübörgő erejű tiltakozás, megrázó képsorai erkölcsi fenyegetésként, felelősségre vonásként süvítettek át egész Európán, bejárva a harctereket. Rövid időn belül számos európai nyelvre lefordították, s Galíciában írott költeményeit később már a lengyel táborban is kézbe vehették katonatársai nyomtatásban. Esténként e verseket olvasgatták, ezek nyújtottak vigaszt is nekik. Przemyśl várának feladása 1915-ben maga után vonta a hadifogságot. Az ostromgyűrű megnyílt, s útnak indították a tiszteket s a bakákat a messzi Szibéria felé, a krasznojarszki fogolytáborba. Szibéria Gyóni életének utolsó stációja volt, és itt, a fojtó, szinte reménytelenségbe torkolló rabság börtönében talált rá igazi költői küldetésére. A versírás nem csupán időtöltés, napi személyes lelkigyakorlat volt számára, küldetésként élte meg, hogy a fogolytársaknak napi „lelki mannát” adjon soraival. A fogság, majd a tbc lázas „tisztító tüzeiben” szinte minden salaktól megszabadulva érkezett meg végső állomásához 1917 nyarán: az ifjúságában hűtlenül elhagyott Úrhoz, a kegyelem Istenéhez.
Gyóni életével írta alá költészetét. Példát adott arra, miként lehet az élethalál-küzdelemben emberként helytállni, a hazától több ezer kilométer távolságban a honvágy tüzétől reménykedőn élni, éltetni másokat, s hűséggel ünnepelni „Márciust” és Szent István királyt, ünneppé tenni az emlékezést a lélekben megfáradt rabtársaknak.
A halál kapujában a kórházi ágya melletti falra küszködött utolsó sorai üzennek a mának is, nekünk is: „Térjetek meg / És szeressetek./ Elnyel mindeneket a hőség / És csak Istené a dicsőség…”
GYÓNI GÉZA
A Dicsőséges Jobbhoz
Hadifoglyok istentiszteletén
(Részlet)
Dicsőséges Jobb, Szent István keze,
Rád néz a vészben Árpád nemzete.
Ki megmozdultál minden zivatarban,
Ma sem maradhatsz mozdulatlan.
Mikor ránk törtek orvul, rettentően,
Utat mutattál minden útvesztőben.
Földünk és fajtánk zsarolói ellen
Ott voltál minden küzdelemben.
A muhi pusztán és Mohács alatt,
Hogy e nemzetnek magja nem szakadt,
S szét nem szórták, mint pelyvát a szelek,
Dicsőséges Jobb, hála teneked…
Idegen földön bujdosva, kesergve,
Borulunk mi is, szent király, kezedre
S esdeklünk: árán annyi drága vérnek,
Te szerezz békét Árpád nemzetének.
Ránk borultán a vak sötétnek
Mi rabságunkban is te légy szövétnek.
S kik megbűnhődtük minden bűneinket,
Dicsőséges Jobb, vezess haza minket.
Krasznojarszk, 1916
- A mennyországban emlékezni fogunk azokra a szeretteinkre, akik nem kerülnek oda?
- Küldetésben a krisztusi üzenettel – Padányi Biró Márton
- Szent Maryam Sūltanah Danil Ghaţţas
- Mi Isten terve a szenvedéssel, a betegségekkel?
- Húsvét ajándéka
- Húsvét: szenvedésben megváltás!
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút
![](http://www.keresztenyelet.hu/wp-content/uploads/2020/09/Misekalauz.jpg")