„Az ember rendes körülmények között családban jön a világra, s mondhatjuk, hogy emberi létéhez szüksége van a családra. Ha a család hiányzik, a világra jövő személyben fájdalmas hiány támad, mely teherként kíséri egész életét” – az ENSZ által 1994-re meghirdetett Család Nemzetközi Éve alkalmából megjelent levelében fogalmazta meg ezt a napjainkban különösen fontos és aktuális gondolatot II. János Pál pápa, aki saját életében is megtapasztalta a család pozitív szerepét, de a család hiányából fakadó mély fájdalmat is. Szentté avatási szertartásán Ferenc pápa a „családok pápájának” nevezte II. János Pált, és utalt rá, hogy egy alkalommal a szent maga is kifejezte, szeretné, ha az utókor így emlékezne rá. Érdemes lehet ezért életét ebből a szempontból végigkísérni.
Karol Wojtyła 1920. május 18-án született Wadowicében. II. János Pál életrajzai általában nem említik, hogy édesanyja orvosa tanácsa ellenére döntött gyermeke megtartása mellett, amikor nőgyógyásza megállapította, hogy a terhesség kihordásával kockáztatja mind a magzat, mind saját életét. Nem tudhatjuk, mit élt át ezekben a napokban Emilia Wojtyła, hiszen maga a tény is csak a legutóbbi kutatások során került felszínre. Amikor egy lengyel újságírónő néhány éve a pápa édesanyjának életét kezdte kutatni, II. János Pál legközelebbi munkatársai arra sem tudtak válaszolni, vajon maga a Szentatya tudott-e édesanyja hősies áldozatáról, aminek végső soron életét köszönhette. Emberi, természetes úton lehet, hogy soha nem értesült róla. A természetfeletti szinten azonban minden bizonnyal visszavezethető egészen idáig, saját fogantatása, születése percéig mélységes tisztelete a nők, az anyaság iránt csakúgy, mint bátor küzdelme a megfogant életek védelméért.
Az áldozatos szeretet lelkülete a Wojtyła család többi tagjától sem volt idegen. Az idősebb fiú, Edmund pályakezdő orvosként halt meg huszonhat évesen, három évvel édesanyjuk elvesztése után. Skarlátfertőzést kapott egyik betegétől, akit a fertőző osztályon ápolt. Karol Wojtyła bátyjáról ritkán beszélt. Személyiségének fejlődésére azonban nagy hatással lehetett a tizennégy évvel idősebb fiútestvér, akire igazi példaképként tekinthetett fel.
Bátyja halála után a tizenkét éves Karol egyedül maradt özvegy édesapjával. Tőle és vele együtt tanulta meg Isten akaratában megnyugodva elviselni szeretteik elvesztését. „Apám csodálatos ember volt – emlékezett vissza már pápaként édesapjára. – Gyermek- és ifjúkorom csaknem minden emléke hozzá fűződik. Az őt ért csapások mérhetetlen lelki mélységeket tártak fel benne, bánata imává nemesedett. Annak puszta látványa, ahogyan letérdelt, meghatározó volt fiatal éveimre.”
Miután húszéves korában édesapját is elveszítette, Karol Wojtyła közvetlen családtagjai nélkül, „egyedül” maradt egy háborútól sújtott országban. Mégsem roppant össze a fájdalom terhe alatt, és nem is zárkózott magába. Távolabbi családtagjaival továbbra is ápolta a kapcsolatot, emellett pedig egy új, sajátos „családi kört” épített ki közeli barátai, majd papként hívei, munkatársai és tanítványai között. Különös figyelmet szentelt a fiataloknak, akik között lelkipásztori munkája kibontakozott. A velük folytatott párbeszédben fogalmazódott meg tanítása az őket valószínűleg leginkább érdeklő témákról: a szerelemről, a házasságról és a családról. Pápaként is magával vitte a fiatalok és a családok iránti érdeklődését és szeretetét.
A pápasága alatt fontos szerepet nyert boldoggá és szentté avatások során tudatosan törekedett rá, hogy a családban élő emberek elé is követendő példaképeket állítson. Amikor 1994-ben boldoggá, majd 2004-ben szentté avatta a négygyermekes olasz édesanyát, Gianna Beretta Mollát, személyében igazán nagyszerű példaképet talált. Gianna sikeres orvos volt, szerető feleség, három gyermek anyja, amikor negyedik gyermekét várva, az orvosok méhrákot diagnosztizáltak nála. Bár az orvosok által javasolt műtéttel saját életét megmenthették volna, ő gyermeke védelmében elutasította a beavatkozást. Kislányát egészségesen megszülte, de ő maga nem sokkal később meghalt. Kész volt feláldozni saját életét gyermekéért – csakúgy, mint néhány évtizeddel korábban Emilia Wojtyła.
- Bűn, ha nem tudom elfogadni az ökumenizmust?
- A magyar keresztény kultúra háza
- Szent Vincenzo Grossi (1845–1917)
- Bűn, ha reformátusként katolikus misére járok?
- Végső búcsú Kozma Imre atyától
- A pápa a visszaélésekről: Vigaszt és segítséget kell nyújtanunk
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút