Kezdőlap Egyéb A hatalmat szolgálatnak tekintette – Szent Hedvig királynő (1374–1399)

A hatalmat szolgálatnak tekintette – Szent Hedvig királynő (1374–1399)

Nagy Lajos király és Boszniai Erzsébet legfiatalabb lánya 1373 végén vagy 1374 elején, egyes források szerint 1374. február 18-án született a budai királyi várban. Két nővére volt, Katalin és Mária. Nagy Lajos, mivel fiú utóda nem született, az Anjou-ház tekintélyét és hatalmát előnyös dinasztikus házasságok révén igyekezett biztosítani. Hedvig még nem töltötte be negyedik évét, amikor eljegyezték a nyolcéves Habsburg Vilmos herceggel. Az eljegyzés után egy időre Bécsbe küldték, hogy közelebbről is megismerje jegyesét és az osztrák szokásokat. Gyermekkorának nagyobb részét a magyar királyi udvarban töltötte, ahol társadalmi rangjának megfelelő neveltetésben részesült.

Nagy Lajos halála után, a király akarata szerint, a lengyel trónt nem Hedvig, hanem nővére, Mária, Luxemburgi Zsigmond felesége örökölte volna. A lengyel nemesség azonban váratlan igénnyel lépett fel: azt akarták, hogy a királyi pár tegye át székhelyét Krakkóba. Miután az örökösök ezt visszautasították, új politikai helyzet alakult ki. Végül hosszas egyeztetések után a lengyel trónt Hedvig foglalta el. Tízéves korában, 1384. október 16-án a krakkói Wawel székesegyházában koronázták az önálló Lengyelország királynőjévé.

A magyar királylány már megérkezésekor mély benyomást gyakorolt a lengyelekre. A lengyel nemesség mégsem volt teljesen elégedett. Hedviget ugyan szívesen látták a lengyel trónon, de azt nem tudták elképzelni, hogy Vilmossal kötött házassága révén a Habsburgok kerüljenek uralomra országukban. Ezért a kulisszák mögött már másik férjet kerestek a fiatal királynő számára.

1385 januárjában Jagelló litván nagyfejedelem követséget küldött Krakkóba, hogy megkérje Hedvig kezét. Ajánlata különösen előnyösnek látszott, mivel a fejedelem ígéretet tett, hogy a házasságkötés után népével együtt megkeresztelkedik. Ezzel pedig befejeződhetett Európa keresztény hitre térítése, mivel a litvánok voltak az utolsó pogány nép a kontinensen. Emellett a két állam szövetsége politikailag is előnyösnek látszott a lengyelek számára, különösen a Német Lovagrend erőszakos terjeszkedése miatt. Hedvig nehéz döntés előtt állt. Egyfelől maga is belátta a lengyel–litván szövetségben rejlő előnyöket, a litván nép megtérítését különösen fontos küldetésnek tartotta. Másfelől viszont szerette vőlegényét. Ráadásul a Habsburgok sem mondtak le könnyen az előnyös frigyről. Vilmost apja Krakkóba küldte, ahol a ferencesek templomában titokban találkozott menyasszonyával. Hedvig végül megértette, hogy a litván nép keresztény hitre térítése fontosabb az ő személyes boldogságánál, amelyet Vilmos mellett remélhetett. Beleegyezett hát jegyességük felbontásába, és igent mondott a litván fejedelem házassági ajánlatára.

Jagelló 1386 februárjában érkezett a Wawelbe, ahol megkeresztelkedett, feleségül vette Hedviget, majd Lengyelország királyává koronázták. Házasságukat, ahogy ez várható volt, nem mindenki nézte jó szemmel. A Habsburgok mellett, akik még ekkor sem tudtak beletörődni veszteségükbe, különösen a keresztesek szerették volna a párt egymás ellen fordítani, illetve házasságukat érvényteleníttetni. Lengyelország és Litvánia egyesülése ugyanis saját hatalmukat veszélyeztette.

Hedvig és Ulászló házasságát azonban az intrikákkal nem lehetett sem megakadályozni, még kevésbé felbontani. Kapcsolatuk inkább megerősödött a bel- és külpolitikai csatározások között. Hedvigben, miután személyesen is megismerte a litván fejedelmet, eloszlottak korábbi ellenérzései. Csodálta férjét, és mindenben támogatta törekvéseit. Ulászló is őszintén tisztelte feleségét. Mindketten jól tudták, hogy legfőbb feladatuk egy közös célt szolgálni: a rájuk bízott népek biztonságát és jólétét.

Hedvig igazi apostola volt a rábízott népeknek. Templomokat és kolostorokat alapított. Ő telepítette le Lengyelországban a karmelita rendet. Gondja volt a templomok felszereltségére és a papság képzésére is. A litván teológusok képzésére Prágában kollégiumot alapított. Fontosnak tartotta ugyanis, hogy a litván népnek legyenek saját papjai, akik anyanyelvükön hirdetik az evangélium örömhírét.

Királynőként és feleségként Hedvig vágyott az anyaságra. Isten terve azonban más volt. Első gyermeke születését 1399 nyarán nemcsak ő és férje, de az egész ország nagy örömmel várta. Az örömteli várakozás idejét azonban fájdalom és szomorúság váltotta fel, amikor néhány nappal a szülés után a gyermek, majd 1399. július 17-én az édesanya is meghalt. Az egész ország gyászolta szeretett királynőjét. Férje, bár később többször is megnősült, soha nem felejtette el. Eljegyzési gyűrűjüket élete végéig viselte. Nem felejtette el nagy jótevőjét a lengyel és a litván nép sem. Századokon át szentként, égi pártfogóként, az áldozatos női és anyai szív példaképeként tisztelték, és gyakran kérték közbenjárását. Folyamatos tisztelete ellenére csak hat évszázaddal halála után, 1997. június 8-án avatta szentté II. János Pál pápa.

Koncz Éva