Húsvét 4. vasárnapja.
Jn 10, 11–18
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét
adja juhaiért.”
A technikailag fejlett országokban a nagyarányú gépiesítés nyomán jelentősen csökkent a pásztorok tevékenysége. Úgynevezett villanypásztorok őrzik a legelésző nyájat, és az állatok körüli munkát is okos gépek segítik. Jézus korában természetesen más volt a helyzet. Nem véletlen tehát, ha Üdvözítőnk számos példázatát a mezőgazdasági életből kölcsönözte. Hallgatói tisztában voltak a pásztorok komoly felelősséggel járó munkájával. Nemcsak az állatok egybetartásáról és megfelelő legelőről kellett gondoskodniuk, hanem védelmezték a ragadozó állatok támadásai ellen is. Ez sok esetben életveszélyt jelenthetett számukra. Érthető tehát, ha Jézus, aki életét áldozta barátaiért, jó pásztornak nevezi magát.
Ha meg is fakult a nyáját őrző jó pásztor alakja, amit jelezni akar, az ma is időszerű. Minden tudományos és technikai fejlődés ellenére az ember ma is másokra szorul, és nem nélkülözheti a szeretet jó pásztori szolgálatát. Minden valós alapot nélkülöz a fellengzős megállapítás, amely szerint az ember nem szorul külső segítségre, kezébe vette sorsának intézését. Rajtam múlik, miként alakítom életemet. Én vagyok a szerencsém kovácsa. Ám az emberi természet őszinte vizsgálata ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Gondoljunk csak arra, mily hosszú ideig szülői gyámolításra szorul lassan bontakozó életünk. Mikor pedig felnőtté válunk, akkor sem nélkülözhetjük mások segítségét. Minden ember félember csupán, és mások kiegészítő szeretetét igényli. Senki sem lehet egyedül boldog. Kell, kell nekünk valaki, aki jó pásztorként vigyázza életünket, és a szeretet mozdulatával nekünk ajándékozza szívét.
Természetesen az is nyilvánvaló, nem mindegy, hogy kire bízzuk életünket. Jelenleg egy úgynevezett elvilágiasodott környezetben élünk, és főbenjáró alapelvekben is komoly nézeteltérések mutatkoznak. A hőn óhajtott szabadság átcsap a szabadosságba, és minden törvényben nyűgöt lát, amit igyekszik elutasítani. Hogy ez az individuális, egyéni erkölcs hová vezet, azt saját bőrünkön tapasztalhatjuk. A természet, a szív törvényeinek semmibevétele a pusztulás szakadékába vezet. A vallástalan emberek különös ellenszenvvel viseltetnek az isteni törvényekkel szemben, és kétségbe vonják értéküket. El kell ismernünk, hogy számos vallásban akadnak fejlődést gátló törvények, de nem a kereszténységben. Jézus nyíltan hangsúlyozta: Isten azáltal boldog, hogy személyekbe váló létét kölcsönösen elajándékozza. A Fiú boldogsága az Atya akaratának teljesítésében valósul meg. Mivel pedig az ember Isten képére teremtetett, csakis Isten utánzásában találhatja meg igazi boldogságát. Ez valósul meg, ha jó pásztorunkra, Jézusra bízzuk életünket.
Krisztus követése azonban arra is kötelez, hogy utánozzuk Őt a jó pásztori szolgálatban. Édesanyák, édesapák, nevelők, lelkipásztorok és minden keresztény arra kap megbízást, hogy oltalmazó szeretettel az igazság legelőjére vezessék a rájuk bízottakat. Ha ezt elmulasztják, olyan sebeket kaphatnak gyermekeik, amelyek egész életüket megronthatják. Nem véletlen, hogy a pásztortalan emberek közül kerülnek ki a bűnözők, a társadalom elesettjei. Mivel jelenlegi világunkban megszaporodtak a béresek és megfogyatkoztak a jó pásztorok, riasztó jelenségek figyelmeztetnek az egyént és társadalmat fenyegető veszedelmekre.
Antonie de Saint-Exupery kis hercege gondozó szeretetébe fogad egy rózsát. Mikor azonban megpillant egy virágzó rózsakertet, egyszerre boldogtalannak érzi magát. Eddig azt hitte, hogy az ő rózsájának nincsen párja. Most ott volt előtte ötezer rózsa, szakasztott olyan, mint egyetlenje a kertben. Lefeküdt a fűbe és sírni kezdett. A róka azonban megvigasztalja: a te rózsád többet ér ezer más rózsánál, mivel ezt ajándékoztad meg szereteteddel. A kis herceg a felismerés nyomán így szól a rózsákhoz: szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az igazság az, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert róla öldöstem le a hernyókat. Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám… A róka ehhez még hozzáteszi: Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat… Az emberek elfelejtették ezt az igazságot. Neked azonban nem szabad elfejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért… (A kis herceg, 79. o.).
Századunkban véres árat fizettünk azért, mert hamis pásztorok álltak egyes nemzetek élére. Azt is szomorúan tapasztaljuk, hogy hamis eszmék nyomán megrokkan az emberekben a felelősség érzete. Felelősség a hitvestársért, a gyermekért, a társadalomért, a nemzetért, az Egyházért. Felelősség környezetünkért, az erkölcsi rendért, a ránk bízottak sorsáért. Ezért is időszerű Jézusra mint jó pásztorra emelni tekintetünket… Felelős vagy a rózsádért, felelős vagy mindazok sorsáért, akikért Jézus életét áldozta. Az emberi élet Jézus nyomdokain juthat az igaz, a boldog, a teljes élet legelőjére.
Részlet „György Attila: Vasárnapi örömhír – B év” című könyvéből (1993-as kiadás).
Kép: Pixabay