Kezdőlap Egyéb A Jóisten az „aratásába” hívott munkára – Dumovits István

A Jóisten az „aratásába” hívott munkára – Dumovits István

Ahol megfordult, templomot újított fel a hívek segítségével. Számos zarándoklatot vezetett, a horvát anyanyelvű hívek lelkipásztora, kulturális eseményeket szervez nekik. Dumovits István Semjén Zsolttól 2021. augusztus 19-én vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. Tavaly ünnepelte aranymiséjét.

„Szüleim horvát nemzetiségű földművelők voltak. Hárman vagyunk testvérek, közülük én vagyok a legidősebb. Szüleim mély vallásossága, és sekrestyés nagyapám példája már gyermekkoromban nagy hatással volt rám.

Dumovits István az általános iskola négy osztályát Peresznyén, a felső tagozatot Csepregen végeztem. A kőszegi Jurisics Miklós Gimnáziumban szerettem volna továbbtanulni, de politikai okok miatt nem vettek fel. Két évig szüleim mellett mezőgazdasági munkát végeztem, majd anyagbeszerzőként kaptam munkalehetőséget, de a további magasabb szintű tanulásról nem mondtam le. 1961-ben felvettek a győri Kazinczy Dolgozók Gimnáziumába, ahol 1965-ben leérettségiztem.

Érettségi után jelentkeztem a Győri Szemináriumba. Köszönöm a Jóistennek, hogy az „aratásába” hívott munkára, amely immár 51 éve tart.

Tanáraim iránt mindig nagy tisztelettel voltam, mivel küzdelmes szolgálatukban már ekkor megértettem, hogy a „későbbi hivatásom” nem „rózsákkal kikövezett út lesz”, hanem valóban az elfogadtatás, megértés, segítőkészség, szeretet rögös útja. Hitet, kitartást és megértést adtak nehézségeinkben. Ezért a tanításért mind a mai napig hálás vagyok.”

1970. június 21-én szentelte pappá Győrben Kacziba József püspök. Első állomáshelye a Komárom megyei Ács volt. 1974-től az undi horvát plébánia vezetését és a csepregi egyházközség hitoktatását bízták rá. A települések lakói nemzetiségüket tekintve horvátok, magyarok, romák és németek voltak. Megoszlásuk nem egyformán alakult a településeken, de a nemzetiségi lét összetartozást, összefogást eredményezett.

„1974 óta papi szolgálatom elsődleges feladatának tekintettem az Egyházközségek Képviselő Testületének megújítását utcánként egy-egy képviselő megválasztásával. Tudatosan megterveztük a plébániák és a templom körül elmaradt munkák pótlását, a rekonstrukciós teendőket, a javításokat és az újításokat. Az ott élők összefogásán is múlt – nem kis mértékben –, hogy templomaink ma biztonságosak, rendezettek, fűtéssel ellátottak, szépek. A közös célért egységesen helytálltak adományokkal és társadalmi munkával egyaránt.”

Nemzetiségünk, nemzetiségi kultúránk fokmérője a nyelv. Mivel ők a gradistyei horvát nyelvet beszélik, természetes volt, hogy atya ezen a nyelven, az anyanyelvén szól a hívőkhöz a szentmisén, beteglátogatáskor és az utcán. A templomi liturgiában is érvényesül a többnyelvűség (magyar, horvát, német).

„Közös elhatározás és akarat kellett ahhoz is, hogy a falvakban megalakult énekkarok, zenekarok, színtársulati csoport színtere a templom is legyen. Tamburás miséink mind a mai napig sikeresek a hívők és az érdeklő környékbeliek előtt.

1978-tól Horvátzsidány, Ólmod és Und lelkipásztora lettem. Szeretettel emlékszem szolgálatom éveire, mert meg tudtuk szólítani egymást a legkisebbtől a legidősebbig. Gyermekek, fiatalok, családosok, idősek évtizedeken át segítik egymást az egyházközség, a plébánia érdekében. Nem volt összetűzésem a hatóságokkal, mindig együttműködésre törekedtünk. Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem én szolgáljak.

1984 óta szervezek folyamatosan Mariazellbe gyalogos zarándoklatokat. Nagy örömömre 80-90 fiatal indult el rendszeresen ezeken az utakon. Medjugorjéban már kilencszer jártunk. A Peruska Mária zarándokhely itt van Horvátzsidányban, mely 1982-től lett újból látogatható, ahol zarándokszentmiséket is tartottak.”

2003-tól Pápai Lajos megyéspüspök kinevezte a német nemzetiségű Kiszsidány plébánosává.

„Teret adtunk az itt élő nemzetiség szokásainak megőrzésére és ápolására, a templom által kínált keretek között és azon túl is. A lucázás, a betlehemezés, a háromkirályok köszöntője újra él, örömet adva ezzel a helybeli embereknek. Igyekszem nyitott és segítőkész lenni mind a fiatalokkal, az idősekkel és középkorúakkal egyaránt.

1990 óta kerestem a lehetőségeket a megváltozott társadalmi viszonyok között: a fiatalok összefogásának a lehetőségét, szervezetbe tömörítését. Még abban az esztendőben Horvátzsidány székhellyel megalakult a Horvát Katolikus Ifjúsági és Vallási Kulturális Egyesület, mely nevéhez méltóan látja el a mai napig feladatát. Az egyesülethez ének-tambura-tánc együttes és színjátszó kör is tartozik. 1994-ben Szűz Mária és Szent Hubertus tiszteletére a hívek adományából felépült egy új kápolna.”

2008-ban adták át az első horvát nemzetiségi keresztény múzeumot, amelyet Peresznyén szülőháza felajánlásából és az általa gyűjtött szakrális, tárgyi, irodalmi és történelmi emlékek gyűjteményéből állítottak össze. Az avatáson Kiss Péter akkori kancelláriaminiszter is tiszteletét tette, számos egyházi méltósággal, hívekkel és tisztelőkkel, az anyaországból és Ausztriából érkező vendégeikkel.

Szolgálatát számos kitüntetéssel, oklevéllel értékelték otthon és az anyaországban. Kiváló társadalmi munkáért, Pável Ágoston-emlékplakett, kisebbségekért díj, aranygyűrű, Hubertusz-kereszt, Marko Marulića-kitüntetés, 2008-ban Köztársasági arany emlékkereszt, és még egyéb kitüntetéseket kapott. Ezek népe felé is szólnak, mert velük együtt, közösen tevékenykedett és él a hivatásának.

„Papi jelmondatom: Te vagy Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!”

(Te Deum)

(Forrás: BPH – British Publishing House Ltd. és az atya kiegészítései)

Rózsásné Kubányi Andrea

a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit Hogyan evangelizáljunk? házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus keresztényüldözés kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene áldozás élet életbölcsességek