Tisztelt lelkiatya! Ha nem emlékszem, hogy a szentgyónásban egyes bűneimet elmondtam-e, a következő gyónásnál megismételhetem? (Nem felejtettem ki, csak nem emlékszem biztosra, hogy elmondtam-e?)
Kedves Levélíró! Örülök, hogy ilyen őszintén, komolyan veszi a szentgyónást, az irgalmas Istennel való találkozást, a bűnbocsánat megtisztító kegyelmének befogadását!
Az ember soha nem tudja az összes bűnét meggyónni, mert sok bűnünket fel sem ismerjük, nem is vagyunk a tudatában, mennyi mindent másképpen, szebben, jobban tehettünk volna. A szentgyónás során, ha szándékosan nem hallgattunk el súlyos bűnt, ha őszintén léptünk Isten színe elé, hogy a bocsánatát kérjük, akkor Isten az összes bűnünktől megtisztít, azoktól is, amelyeket nem mondtunk ki, mert nem jutottak az eszünkbe.
Így az ön számára sem szükséges, hogy újra meggyónja az esetlegesen kifelejtett bűnt. Ha azonban úgy érzi, hogy nyugodtabb a lelke, ha biztosan kimondja, akkor tegye meg, de csak most, egyszer. Ne essen abba hibába, hogy elkezd kételkedni Isten megbocsátó irgalmában, elkezd aggályoskodni. Mindig azzal a bizalommal lépjen Isten elé, hogy ahogyan a jobb latornak megbocsátott a kereszten egyetlen bűnbánó mondatára, ugyanúgy velünk szemben is végtelen az irgalma. Nem elítélni akar, hanem megtisztítani és fölemelni.
a lelkiatya válaszol betegség boldogság Böjte Csaba bűn család Egyház események Európa Ferenc pápa fiatalok gyerek gyónás halál határontúl hit házasság ima Isten Istenkapcsolat Jézus kultúra lelkiatya Magyarország nagyvilág pap papok Pál Feri remény segítség szentek szentmise szentségek szenvedés szerelem szeretet társadalom Vatikán vers viccek válás zene élet életbölcsességek életút