A madagaszkári Teréz anya története

Isten kőművese, nadrágos Teréz anya, Isten katonája, a piszok apostola, Madagaszkár lázadója – néhány azok közül a becenevek közül, melyekkel Pedro Opeka-ra utalnak. Az atyát többször jelölték Nobel-békedíjra, emellett a Francia Becsületrend és a Szentatya is kitüntette – számol be a cruxnow.com.

Pedro atya 1948-ban született Argentínában, szlovén szülők gyermekeként, akik a II. világháború után menekültek el Európából. Misszionáriusi hivatását már majdnem 50 éve Madagaszkáron, a világ kilencedik legszegényebb országában látja el.

Gyermekként számos argentin gyerekhez hasonlóan – focista szeretett volna lenni. Azonban 15 éves korában olyan erős hívást érzett a papi hivatásra, melyet nem tudott figyelmen kívül hagyni, így belépett a Buenos Aires-i lazaristák szemináriumába.

Opeka a héten Rómába utazott, mivel három ország – Argentína, Szlovénia és Monaco – jótékonysági vacsorát ad „Akamasoa” nevű alapítványa számára, mely „Jó barátokat” jelent madagaszkári nyelven. Hétfőn Ferenc pápánál is látogatást tett.
Amikor találkoztak, a Szentatya egyenesen kérdezte tőle: „Az élet eltelik, és egy nap meghalunk. Gondoltál már arra, ki fog a nyomdokaidba lépni?”

Az illetőnek nem lesz egyszerű feladata.

Opeka 1989-ben hozta létre alapítványát, amikor a vidéki Madagaszkárt hátrahagyva a fővárosba költözött. Azért döntött így, mert nem bírta tovább elviselni az éhező gyerekek látványát. Azonban, amit Antananarivóban talált, még sokkal rosszabb volt.

Érkezésekor először a szemétdombokat látta meg, és ahogy haladt előre, csak emberek ezreit találta, fiatalokat és gyerekeket egyaránt, amint vadállatokként guberáltak a hulladékban.
„Amikor gyermekeket láttam disznókkal és vadkutyákkal harcolni az ételért, nem jutottam szóhoz” – nyilatkozta a római konferencián.
A következő napon visszament, a helyiek pedig kérdőre vonták: „Te, fehér ember, mit akarsz itt?” A „fehér ember”-rel szembeni előítélet volt az egyik nagy akadály, amivel meg kellett birkóznia.

Akik belé kötöttek, azoknak azt mondta, hogy misszionárius pap, aki azért jött, hogy beszéljen velük, majd hozzátette: „de nem itt kint, hívjatok meg otthonaitokba”. Az otthon alatt a nagyjából egy méter magas kartonpapír-szerkezeteket értette.
Arra kérte a „ház” tulajdonosát, hogy hívjon meg másokat is, végül egy tucat ember gyűlt össze. Opeka megkérdezte tőlük: „Szeretitek a gyerekeiteket?” Amikor igenlő válaszokat hallott, azt mondta:

„Akkor adjunk nekik jövőt.”

Az Akamasoa alapítvány aznap jött létre. Harminc év sem kellett ahhoz, hogy gyakorlatilag egy új várost építsenek fel, mely nagyjából 23,000 embernek ad otthont, kikövezett utakkal összekötve. Jelenleg 3,000 kőműves dolgozik a projekten, és mindig van mit csinálniuk.

„Meg tudtuk mutatni, hogy a nyomor nem sorsszerű, lehet változtatni rajta, de ezt el kell hinned. El kell vegyülnöd köztük és velük kell maradnod. Ez az egész kezdeményezés az emberek segítségével jöhetett létre, akik a világ minden tájáról támogattak minket, és ma a projekt 75%-a saját finanszírozású. Amikor az emberek tudják, hogy tényleg a szegényekért dolgozol, és hogy a pénz, amit adnak, tényleg hozzájuk kerül, mindenki segíteni akar. Mindenki.”

A falvak, melyek távolról egy nagy városnak tűnnek, egészségügyi rendszerrel, iskolákkal, sőt szórakozásra is van lehetőség. Az Antananarivóba látogató turistáknak azt tanácsolják a helyi utazási ügynökségek, hogy ők is vegyenek részt az ottani szolgálatban. Sokan így is tesznek, még az elkötelezett ateisták közül is.
Az életteli közösségek létrejöttét, melyeket Opeka szó szerint is segített megépíteni – az apjától sokat tanult a kőműves szakmáról –, csodaként tartják számon Madagaszkáron, ahol az átlagos éves kereset 900 dollár (nagyjából 250 ezer forint), és ahol a 25 milliós lakosság 75%-a mélyszegénységben él és kevesebb mint napi két dollárból (500 forintból) kell boldogulnia naponta.

A Világbank szerint lehetőségei ellenére Madagaszkár továbbra sem tudja leküzdeni elmaradottságát: a világ negyedik legnagyobb szigeteként a legtöbb iskolázatlan gyereknek ad otthont. Ha ez még nem lenne elég, mindössze a lakosság 13%-ánál érhető el villamos áram, ami az egész világon a legrosszabb arány.

Akamasoa eredményei és az ország helyzete között kialakult kontraszt nagyon bántja Opeka atyát.

„Haragszom, dühös vagyok. Hogy lehet az, hogy a kormány a saját gyermekeit, a saját fiatalságát ennyire nem tiszteli?”

Meggyőződése szerint az idősebb generációk arra hivatottak, hogy az utánuk jövőknek továbbadják az erőt, hogy harcoljanak egy eszményért, az igazságért, a testvériességért, hogy igazságosabban osszák el egymás között a világ javait. Ennek jelenleg azonban nyomát sem látja. Otthonról hozott példájára azonban a mai napig komoly lelki támaszként tekint.

„Kaptam Istentől egy apát, aki megtanított engem dolgozni és egy anyát, aki megtanított arra, hogy tiszteljem a szegényeket és segítsek rajtuk” – mondta. „Családom példaként szolgált számomra, ahol a hit nemcsak hagyomány volt, hanem az élet maga, valami ami meghatározza, kik vagyunk.”

Amikor azt kérdezik tőle, „Hol van Isten ennyi szenvedés közepette?”, azt válaszolja, Rá soha nem haragszik.

„Az emberekre haragszom. Isten adott nekünk szabadságot, értelmet és akaratot. Ha Isten nem adott volna nekünk szabadságot, Rá haragudnék. Enélkül rabszolgák lennénk. Így azonban szabadon választhatunk jó és rossz között. Segítenünk kell azokon, akik rosszul döntöttek, így helyesen fognak cselekedni. Csak a másokért való jó cselekedet, csak a szeretet tesz minket boldoggá.”

Pedro atya példáját szem előtt tartva mindannyian tehetünk valamit az elesettekért – akár saját környezetünkben is.

Képek: Akamasoa alapítvány

Szeretet nélkül