A megátalkodott ember

Elsősorban megkérdezzük az Isten szavát, a Bibliát. Maga az Úr Jézus beszél erről a szörnyű lelkiállapotról: „Minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot. Ha valaki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, de ha a Lélek ellen beszél, nem nyer bocsánatot sem ezen, sem a másvilágon” (Mt 12,31). Ezek a szerencsétlenek nem akarják látni az igazságot, maguk zárkóznak el a kegyelem elől.

Szent Pál is ugyanezt a tényt rögzíti egy rövid mondatban, amire én is sokszor gondolok: „A hit ugyanis nem mindenkié” (2Tesz 3,2). Ezeket az embereket egyszerűen nem érdekli az Isten, minden lelki dolgot visszautasítanak. De a legszomorúbb Szent János figyelmeztetése: „Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki nem halállal egyenlő bűnnel vétkezik. Van halált jelentő bűn is: nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte” (1Jn 5,16). Az ilyennél fölösleges minden, megmentésére irányuló segítség. Mindent visszautasít. Az ima sem segít rajta, mert ő végképp nem akar szakítani a bűnnel.

Amikor egy ember megátalkodott bűnös, ez a Szentlélek elleni bűn. Maga a Jóisten sem tud rajta segíteni, hiszen bezárkózott, nem nyitja ki lelke ajtaját. Ilyen lehetett az a szerencsétlen beteg az intenzíven. Azt írja a Katolikus Katekizmus: „Isten irgalmasságának nincs határa, ám aki szándékosan megtagadja a Szentlélek által felajánlott kegyelmet, az ilyen megkeményedés elvezetheti a halálig tartó megrögzöttséghez és az örök kárhozathoz” (1864).

Hogyan indul el ez a folyamat? Mitől kell félni? Hiszen senki sincs eleve bebiztosítva! Minden bűn elindíthat egy lavinát. Ez a tragédia: az egyik húzza a másikat. De talán a Jézus neve litánia eligazítást ad, mitől mentsen meg minket a Jóisten leginkább: a tisztátalan lélektől és Isten sugallatainak elhanyagolásától. A vér borzalmasan tud sodorni és elveszi a józan észt. Elég Salamon királyra vagy Heródesre gondolni. A másik pontosan az, amiről szó van: a kegyelem, a jóra való indítás, a figyelmeztető szó, a lelkiismeret-furdalás visszautasítása. Az Isten sokáig kopogtat, de egyszercsak felhagy vele: maradj magadra! Irgalmával, türelmével nem lehet játszani, Istennel szembeszállni veszedelmes dolog!

A Jóisten a halál előtt megadja a megtérés lehetőségét. Erről szól egy régebbi dokumentumfilm, a címe: Szívügyem volt. Lacin szívátültetést hajtottak végre. Természetesen egy pap szemével néztem. Feltűnt, hogy a professzor úr, aki operálta, imádkozott előtte is, amikor megindult a beültetett szív, felfohászkodott, de Laci száját egy „Istenem” nem hagyta el. A műtét után is csak a bort követelte, annyira, hogy a család kétségbeesett magatartásán. Másnap ugyanez az ember boldogságtól ragyogó arccal mondta az ajtóban álló rokonainak: Gyerekek! Van túlvilág! Láttam mindent. Ott voltam! Ugyanis előző éjjel kómába esett, a klinikai halál állapotába. Ez az ember végül meghalt, de utolsó perceiben kapott valami csodálatos indítást. Reméljük, a levélben említett beteg is így járt.

*

Az erkölcsi értékek bizonytalanná váltak. Egyedül Jézus Krisztus Evangéliuma hirdet biztos erkölcsi értékrendet, amely kiállta az erkölcs próbáját. A megtérés egy folyamat eredménye. Ahhoz, hogy a kegyelem minőségileg átalakítsa az embert, időre van szükség. Ez az út küzdelmes.

(Beran Ferenc)

Erdődy Imre atya további leveleit itt olvashatják el.

Fotó: Pixabay