Ambrus Vilmos nyugalmazott marosludasi főesperes-plébános egy Kovászna megyei faluban, a közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Kilyénben született 1946. április 18-án. A középiskolát a gyulafehérvári kántoriskolában, mai nevén a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban végezte, ahol éppen hatvan évvel ezelőtt, 1964-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait is Gyulafehérváron végezte. „1967 őszén kimerült állapotban kezdtem a harmadévet. Nyugtalan helyzetemben felkerestem Márton Áron püspök urat. Legalább egy órán keresztül magyaráztam neki ügyemet. Nem szólt bele. Figyelmesen hallgatta. Aztán összefoglalta: »Fiam, ha jól értettem, ez a problémád.« Kikísért a lépcsőig. »Fiam, ha szükséged van rá, bármikor jöhetsz« – mondta. Egy hónapig erősítettek Alsótömösön. A nyár folyamán Sepsiszentgyörgyön a Lottónál dolgoztam. Ősszel folytattam a harmadévet. Így kerültem Cserháti Ferenccel, Vencser Lászlóval egy évfolyamba. Gondom megszűnt. Bizonyára a szent püspök imádsága segített” – mesélte nekünk Vilmos atya.
1971. április 18-án – éppen a születésnapján – szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök. „Már a teológiai évek alatt bátorság és erős összetartás kellett a helytálláshoz. A megpróbáltatások viszont erős közösséggé kovácsolták az évfolyamot, és ez a mai napig megtartó erő mindannyiunk számára” – emlékezett vissza egyik korábbi beszédében.
Segédlelkészi szolgálatát szentelő püspökének a szülőfalujában, Csíkszentdomokoson kezdte 1971-ben, majd 1973-ban egy évre Kézdivásárhelyre a Szentháromság-plébániára került. Onnan Kolozsvárra, a Szent Mihály-plébániára vezette az útja, ahol négy évig tevékenykedett. Czirják Árpád káplántársával együtt azokban a nagyon nehéz politikai időkben, az állami tiltás ellenére, minden kockázatot vállalva aktív és gyümölcsöző ifjúsági pasztorációt folytattak.
Vilmos atya a plébánosi működését a Maros megyei Bordoson kezdte meg 1978-ban, majd két év múltán, 1980-tól öt éven át Baróton folytatta. Innen egy évre Brassó-Bolonyára került, 1986-ban pedig ő lett a marosludasi katolikus közösség lelkipásztora; nem kevesebb, mint harmincöt éven keresztül szolgált itt. Az egyházközséghez több szórványtelepülés tartozott, köztük a Marosludastól hét kilométerre, a mezőség déli részén fekvő Andrássytelep, továbbá Hadrév, Istvánháza, Cintos, Magyarózd, Magyarbükkös, Marosbogát, Marosgezse, Mezőhát, Mezőszengyel, Mezőzáh, Mezőbodon és Mezőszakáll. Ezek közül néhány helyszínen rendszeresen ünnepeltek vasárnapi szentmisét. „A mezőszengyeli iskolában 1985-ben megszűnt a magyar osztály. Három szülőt sikerült rávennem, hogy gyermekeiket hozzák be Marosludasra magyar osztályba” – idézte fel emlékei közül Vilmos atya.
Marosludas közel ezer híve a katolikus egyházat lelki-szellemi központnak is tekinti, különösen 1996 óta, amióta plébánosuk fáradozásainak eredményeképpen a templom mellett elkészült és megnyílt az új közösségi kulturális központ, a Gróf Andrássy Gyula Ház.
Vilmos plébános 2002-ben a Torda-Aranyosi Főesperesi Kerület főesperese lett. Az öt évre szóló megbízatást főpásztora később még háromszor meghosszabbította.
Ambrus Vilmos atya papi életének talán legfőbb műve az andrássytelepi Boldog Gizella-templom felépülése. A telep 1904-ben jött létre, amikor az akkori magyar állam bukovinai székelyeket telepített ifj. Andrássy Gyula gróf birtokára. A hívek innen jártak, nagy távolságot megtéve, az 1909-ben önállóvá vált marosludasi plébánia templomába szentmisére. Az 1989-es politikai fordulat után az egyháztanács és Ambrus Vilmos plébános úgy döntöttek, hogy megvalósítják az elődök tervét: templomot építenek Andrássytelepen. A kezdeti nehézségeket legyőzve 2004. november végén sikerült megönteni a templom alapzatát; az alapkő megáldását 2005. április 30-án végezte Czirják Árpád érseki helynök, volt kolozs-dobokai főesperes a környék papsága és népes hívősereg jelenlétében. Az egyházközség az épülő templom égi patrónájául Boldog Gizella királynét választotta. Az új templomot 2009. május 16-án szentelte fel Jakubinyi György érsek. Azóta Boldog Gizella-ereklyék is kerültek a szentélybe Passauból.
Vilmos atya ugyanakkor egy fájó történést is megosztott velünk: „A politikai változás után észrevettem, hogy az Andrássytelepen a telepesek által 1906-ban épített iskolát a megszüntetés veszélye fenyegeti. Elmondtam ezt svájci ismerőseimnek, akik megértették a problémát és minden támogatást megígértek. Az iskola igazgatónője írásba adta, hogy a korszerűsített intézmény legalább tíz évig működni fog. 2007-ben európai szintű iskolát varázsoltak a svájciak: harminc diák dolgozott a Polobau építészeti szakiskolából. Összesen százezer svájci frankba került a felújítás. Az iskolát két év múlva megszüntették. Ma az Andrássytelep Petőfi Sándor Általános Iskolája napról napra romosodik…”
Ambrus Vilmos plébános szerint fontos, hogy a pap járjon az emberek között, hallgassa meg őket. Ő ebben is jó példával járt elől. „Szükség van bátor és fiatal papokra” – állapította meg egyik, a gyulafehérvári szeminaristák előtt mondott prédikációjában. Ugyanekkor azt is kérte tőlük: ne engedjék, hogy a szorongás és félelem hatalmába kerítse őket, mert az Úr ügye nem vall kudarcot. Kérte, ne feledjék, hogy „örökkön-örökké az Isten lesz az Úr”.
„Minden, ami jó, az kössön össze bennünket!”
– mondta egyik alkalommal vajdasági és kárpátaljai vendégeik előtt. Másik alkalommal pedig azt hangsúlyozta: „Örömmel kell eltöltse a szíveket, hogy ennyi idő elteltével is van még magyar a településen, illetve a Kárpát-medencében.” Hozzátette: „Tenni kell annak érdekében, hogy meg tudjunk maradni magyarnak itt.” Ez a biztatása nemcsak elhangzott rendszeresen, de a szavakat példamutató cselekedetek is követték.
A II. Vatikáni Zsinat szavaival ő is vallja, hogy „az egyházi zene és ének kincstárát a legnagyobb gonddal kell megőrizni és felhasználni”. Ez vezette őket Pál Attila kántorral, hogy összegyűjtsenek és kötetbe szerkesszenek hatvankilenc szakrális dalszöveget és Énekgyűjtemény a marosludasi római katolikus hívek számára címmel megjelentessék. Méltó munka volt ez a nyugdíjba vonulás küszöbén.
2022-ben a marosvásárhelyi március 15-i ünnepségek zárómozzanataként a Kultúrpalota nagytermében átadták az RMDSZ Maros megyei szervezete által létrehozott Könyv és Gyertya-díjat. Ezúttal is olyan Maros megyeieket tüntettek ki, akik a megelőző évtizedben munkásságukkal hozzájárultak a magyar közösség erősödéséhez, identitásuk megőrzéséhez, népi hagyományaik, kultúrájuk fenntartásához, az iskolák és az anyanyelvi oktatás fejlődéséhez, a magyarlakta térségek gazdasági fellendüléséhez. Az RMDSZ Marosludas kerületének díjazottja Ambrus Vilmos plébános volt.
Nyugdíjba vonulása után (2021) is Marosludason maradt. Egy csendes, nyugalmas kertvárosi utcában, a telep felé vezető úton alakított ki magának meghitt, szép otthont, ahonnan szükség esetén továbbra is a közösség rendelkezésére áll. Másképp nem is tudna létezni: csak az emberek között járva, őket meghallgatva…